A Ford Fiesta 1.25 – Részletes áttekintés és vásárlási tanácsok

A világ legnépszerűbb autóinak listájáról a Ford sem hiányozhat, a márka fennállásának egyik legsikeresebb modellje a Fiesta. Közel 40 éve, 1976-ban indult pályafutása óta már 16 milliónál is több példányt adtak el a világon. A típus hatodik generációja 2008-ban került piacra és csak 2017-ben érkezett a következő széria, tehát az átlagosnál hosszabb ideig volt kapható. A Fiesta ezen generációja már valódi világmodellnek készült, tehát minden piacra azonos dizájnnal és műszaki tartalommal készült.

Global B elnevezésű padlólemezét az akkori Mazda 2-essel közösen használták, a gyártás pedig Németország mellett Spanyolországban, Kínában, Mexikóban, Brazíliában és Thaiföldön zajlott. Európában csak a 3 és 5 ajtós változatot ismerik, ám létezett belőle lépcsőshátú változat is, a kisáruszállító kivitelt viszont csak az öreg kontinensen árulták. A háromajtós vagányabb, sikkesebb, de a hosszú oldalajtók miatt macerás szűk parkolóhelyeken az ötajtóshoz képest.

Design és Karosszéria

Jelentős változást hozott a hatodik generáció a Fiesta életében, a korábbi konzervatív, szögletes formák után egy gömbölyded, izgalmas és sokkal látványosabb karosszériát terveztek a mérnökök. Hosszan elnyújtott fényszórói, domborított kerékjáratai és erősen emelkedő övvonala sokkal vonzóbbá tette a vevők, különösen a hölgyek körében. Hátulra is érdekes lámpák és egy egész nagy spoiler került, az összkép egyértelműen vonzóbb. Az sem mellékes, hogy a rozsdásodás alapvetően nem jellemző erre a szériára, viszont az első példányok már 13 évesek, tehát az alapos átvizsgálás most sem árt.

A hosszú modellciklus nagyjából közepén, 2013-ban egy ráncfelvarrással módosítottak az autón, aminek leglátványosabb eleme a nagyméretű (az Aston Martin világát idéző), hatszögletű hűtőrács, melyhez persze a lökhárító is módosult. A dizájnőrök nyilván így okoskodtak: ma már úgyis minden új autó hasonlít valamelyik meglévőre, hát a miénk miért ne hasonlíthatna pont az Aston Martinra? Zseniális húzás volt, hihetetlenül feldobta az összképet. Változott az első és hátsó lámpák belső formája (elölre kapott menetfényt is), Titanium X néven új csúcsfelszereltség jött, műszaki oldalról pedig a motorkínálat változott. Hullámosabb (bordázottabb) lett a motorháztető, újak a ködlámpaházak, az embléma is jobban mutat mostani helyén, mint a korábbi keskeny résben. Hátul kissé átrajzolták a lámpákat, a tetőspoiler pedig napellenző-méretet öltött. A két markáns „oldalborda” természetesen maradt a 15 colos kerekeket pedig - ezen az egy szinten acélfelnisek lévén - dísztárcsák fedik. Az autó - az ST sportverziót leszámítva - csak ebben a szereltségben és ezzel a motorral kapható háromajtós karosszériával is.

Belső Tér és Felszereltség

Nem csak kívül, hanem belül is előnyére változott az autó az elődjéhez képest. Az anyagminőség persze nem prémium, nagyobbrészt műanyagokat tapogathatunk, viszont bizonyos változatoknál színes betétekkel dobták fel a műszerfalat és az ülések kárpitozását is. Az új Fiesta belsőépítészetét a frissítés után jó néhány magasabb kategóriájú autó megirigyelhetné. A futurisztikus kialakítású műszerfal mélyen benyúlik az első szélvédő felé, a rádiópult elnézhetetlen sajátsága a két lepkeszárny.

Mondeo gumiabroncs útmutató

A mai, egyre inkább kijelzőkre épülő világban érdekes a rengeteg gombbal ellátott középkonzol, legfelül pedig monokróm, majd később színes (de nem érintős) információs kijelző. A műszerfal és az óracsoport közepére is monokróm mátrixkijelzőt kapunk, utóbbi egyszerre egy adattal tud szolgálni, amit a plexilapból kilógó kis gombbal szabhatunk testre. A légkondi kezelőegysége egyszerű, de ízléses és jól áttekinthető. A műszeregység is hagyományos, analóg mutatókkal, viszont egész sportos látványt nyújt. Magasabb felszereltségeknél a kormányról is számos funkció vezérelhető, az ergonómia egész rendben van. Négy elektromos ablak, automata klíma, esőérzékelős ablaktörlő, kulcsnélküli ajtónyitás vagy épp fűthető szélvédő is elérhető volt hozzá, tehát nem muszáj fapados kivitelt vásárolnunk. Ami a szereltséget illeti, alapfokon is standard az összes menetszabályozó rendszer, a térdlégzsák, a fedélzeti számítógép, a digitális bemenetű rádió és a már említett kézi légkondi.

Kisautós külső méreteihez képest egészen jó helykínálatot ad a Fiesta, négy felnőtt jól elfér belül, ötödik utasra persze inkább ne számoljunk. A helykínálat a kiskocsik jobb átlaga, a kiválóan formázott elülső üléseken kívül a hátsók sem nélkülöznek némi oldaltartást. Pohár-flakon-és kacattartóból is van elég, lásd a középkonzolt. Csomagtere a maga 300 literével a korabeli átlagot simán megugorja, bővíteni az osztott hátsó ülések lehajtásával lehet, de a sík padlóról le kell mondanunk. A csomagtér pótkerékkel (tesztautónk ilyen volt) alapon 276, bővítve 960 literes (a gumijavító-szettes verzió adatai a táblázatban olvashatók). A bővítést viszont nem a legszerencsésebben oldották meg a konstruktőrök: nemcsak óriási lépcső keletkezik, hanem a padló szöge is erősen megtörik. Elsősorban hátrafele korlátozott a kilátás, a C-oszlop igen vaskos kialakítású, érdemes egy legalább tolatóradarral felszerelt példányt keresni vagy utólag is felszerelhetjük vele a megvásárolt autót.

Ford Fiesta Motor Teszt

Biztonság

Biztonság terén nincs mit szégyellnie a Fiestának, a korabeli törésteszteken kitűnő, ötcsillagos minősítést szerzett. Ugyanakkor az alapmodellekben csak két első légzsák került, de összesen akár hét légzsák is védheti a bent ülőket (vezetőoldali térdlégzsákkal együtt). Külön szólnunk kell viszont a szintén alapáras MyKey rendszerről, amely - egy magyarországi kollégámat idézve - „az aggódó szülők kezébe ad új fegyvert.” Lényege ugyanis a kevés vezetői gyakorlattal rendelkező, ám annál nagyobb virtusú kamaszsofőrök megfékezése. Ők olyan kulcsot kaphatnak az autóhoz, amelyet a szülők előre beprogramoztak: megszabták az autó végsebességét (140 vagy 160 km/órás maximum), a rádió hangerejét, sőt azt is beállíthatják, hogy addig meg se nyikkanjon, amíg mindenki be nem kötötte magát. Mi több, a MyKey kikapcsolhatatlanná teheti a menetstabilizáló rendszert is.

Motorpaletta és az 1.25-ös benzinmotor

Széles motorpalettája is a népszerűségét növelte, benzinesekből 1-1,6 liter között, dízelekből 1,4-1,6 liter között válogathatunk. Ezen motorok teljesítménye 60-tól 200 lóerőig terjed, melyekhez standard esetben 5 fokozatú kézi váltót párosítottak, kivéve az ST modelleket, ahol 6 fokozatú járt. Ezen felül az 1,4-es benzineshez 4 fokozatú hagyományos, az 1 literes turbós és 1,6-os szívó motorokhoz pedig hatfokozatú, duplakuplungos Powershift automata is rendelhető volt. A kézi és a klasszikus automatával komolyabb teendőnk nincs, ellentétben a Powershifttel, ahol nem árt az óvatosság. Meglehetősen szigorú, 3 éves olajcsere periódusát mindenképp tartsuk be, mert egy esetleges javítás jelentős összegekbe kerül. Minél alaposabban próbáljuk ki a működését, bizonytalan váltások, rángatások és más gyanús jelek esetén inkább tegyünk le a megvásárlásról.

Az 1 literes, 3 hengeres szívóbenzinest itthon nem forgalmazták, külföldről azonban érkeznek ilyen autók is. A 65 és 80 lóerős teljesítményű motor helyett inkább a 60 és 82 lóerős változatban elérhető 1,25-ös a népszerűbb, bár túl nagy dinamikát ez sem nyújt. Hatfokozatú váltóra itt a nyomatékszegénység miatt gondolni sem lehetett, az ötgangost viszont nagyon jól eltalálták. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy pl. egy falun folyamatosan áthajtva végig simán használhatjuk a legmagasabb fokozatot. Komolyabb gyorsításhoz (pl. necces előzés) viszont okvetlen vissza kell kapcsolni, akár kettőt is - de még jobb nem belemenni ezzel a motorral ilyen előzésbe. A fogyasztás gyári adata a szokásos marketingérték, de a teszt során mért reális 6,4 liter sem rossz. Városi használatra az 1,1 és az 1,25 literes szívó benzinesekkel is megfelel, vegyesben járni jobb a 96 lóerős 1,4 16V vagy az 1,6-os, 105-134 lóerős Ti-VCT benzines. Kedvező a Fiestában, hogy az 1,1 és az 1,25 literes alapverziók is négyhengeresek, ha már nem valami erősek, legalább kifinomultabb motorok a kiegyensúlyozatlanabb háromhengereseknél sok konkurensben.

Vízpumpa hibák és megelőzés

Ezek a motorok egyszerű és megbízható konstrukciók, komolyabb problémák nincsenek velük. A 2011-es 1.25 Trend benzines (2008-2012) kocsi 10/10-es, teljes megelégedéssel, többnyire városban használva, de havonta egy-egy hosszabb táv is becsúszik. Egyáltalán nem kicsi, 2-4 fős családnak még hosszabb útra is tökéletes. Kicsi a fenntartási költsége. A kocsi szuper, nagyon eltalálták, szépen néz ki, modern, rengeteg a kényelmi elektronika benne. A műszerfalon van pár értelmetlen "rekesz" de ezt leszámítva tökéletes a belső tervezés. A kocsink most 2022-ben 11 éves, se rozsda se jelentősebb meghibásodás nem volt. A kötelező szervizek olcsók: olajcsere, szűrők cseréje kb. 15.000 Ft anyaggal. A kötelező kb. 80.000 km-nél elvégzendő hajtás csere már drágább kb.130.000 Ft. A kocsival vásárolt szerintem kb a 2. akksi a kocsi életében nálam elromlott, 20.000 forintért újat vettem, én cseréltem ki. A fék lámpa 2 szer "kiégett" én ki tudtam cserélni. Az index lámpák egy idő után fehérek, cserélni kell. A katalizátornál valamiért hibát jelez, de a szerelő azt mondta h típus hiba nem tud mit tenni vele, de nincs is jelentősége viszont ha 100-as benzint tankolok nem jelez hibát.

Egyéb motorváltozatok és specifikumok

Helyettük az 1,4-es (facelift után 1,5-ös), 96 lóerős erőforrás lehet egy ideális választás, ez már elég jól mozgatja a Fiesta csinos karosszériáját. Ha a ráncfelvarrás utáni időkből válogatunk, akkor az 1 literes Ecoboost egy jó párosítás a Fiestához. Bár az apró háromhengeres sokaknak ellenszenves, a gyártó által 250 ezer km-re tervezett motor tényleg kibír ennyit (vagy még többet is). Megjelent a turbós Ecoboost, a korábbi erőforrások egy részét átdolgozták a környezetvédelmi előírások miatt, egy részét pedig kivezették ugyanezen okokból. Figyeljünk oda az olajcserékre és a turbó használatára, ez esetben sokáig kellemes társunk lesz.

Csábító lehet az 1,6-os szívóbenzines, különösen a Ti-VCT változat, de ennél a változó szelepvezérlés szeret rakoncátlankodni, a fogyasztás viszont a simánál is elég magas. Önálló sort érdemel az ST és ST200 változatok 1,6-os Ecoboost turbósa, mely akár 200 lóerő leadására képes, ami komoly dinamikát biztosít egy ilyen kompakt autónak. Kihegyezett, sportos technikáról van szó, ám a nagy teljesítmény erős igénybevételt jelent minden alkatrész számára a motorban és a futóműben egyaránt. 2010 és 2014 között egy hengerfejrepedési probléma is előjöhet, amely olajszivárgást, rosszabb esetben az autó kigyulladását idézheti elő.

Dízel fronton jó alapot jelent, hogy a PSA (ma már Stellantis) csoporttal közösen fejlesztették ezeket, a francia modellekben HDi néven találkozhatunk velük. Csupán 68 lóerejével az 1,4-es megfontolt vezetésre ösztönöz, ugyanakkor még városban is alig 5 literes fogyasztással ellensúlyozza a lendület hiányát. Feltétlen nézzünk rá a hosszbordás szíj állapotára, ugyanis hajlamos elszakadni, ami még nem lenne nagy baj, de ilyenkor könnyen alászorul a főtengely vezérműszíj tárcsájának. Ettől átugrik a vezérlés és a pénztárcánkban lévő pénz is ugrik a javításra, drága lesz. Lehetnek gondok az elektromos EGR szeleppel és a részecskeszűrővel, vásárlás előtt pedig kérdezzünk rá, volt-e és mikor cserélve a kuplung, illetve a kettőstömegű lendkerék. Kilyukadhat a légtelenítő kézipumpa, ami kicsi, mégis bosszantó hiba, mert a levegőssé váló üzemanyagrendszertől megáll a motor. Ráncfelvarrás után egy erősebb és nyomatékosabb 1,5 literes váltotta az 1,4-es dízelt. A dízelmotorokhoz a Bárdi Autónál azonnal, készletről kapható Total Quartz 9000 NFC 5W-30 motorolaj ideális választás, mivel minden gyártói szabványnak és előírásnak maximálisan megfelel. Ezekben a motorokban az olaj mellett a légszűrő cseréjéről se feledkezzünk meg, utóbbihoz a Bárdi Autó által forgalmazott Würtemberg levegőszűrő kiváló minőségével ideális választás.

Gyakori Hibák és Vásárlási Tanácsok

Bármelyik motort vagy felszereltséget is választjuk, a lekövethető, valós előélet és a korrekt, vezetett szervizkönyv jelentős előny, különösen a külföldről származó autók esetén. A Fiesta hatodik generációjára vonatkozólag több gyári visszahívás is volt, ne felejtsük el lekérdezni, hogy minden érintett javításon átesett-e már az autó. Erre egy megfelelően felszerelt, megbízható szakműhelyben érdemes sort keríteni, a megfelelő helyszínt a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal segítségével könnyedén megtalálhatjuk.

Titkok a Majka klipből

Típushibák és mire figyeljünk

  • Vízpumpa: Minden esetben figyeljünk oda a vízpumpára, ez ugyanis nem túl tartós, amit az alapjáraton hallható furcsa zajok is jeleznek. Ha már úgyis lecseréljük, akkor a meghajtó hosszbordás szíjból is újat tegyünk fel.
  • Elektromos gázpedál: Egy másik hibajelenséget az elektromos gázpedál okoz, amitől a pillangószelep megzavarodik, a műszerfalon hibajelzést is kapunk hozzá. 2010-től módosított alkatrészt szereltek be, a hiba ezzel megszűnt.
  • Beázás: Az általánosabb hibák közé tartozik a beázás, ezeket a hibás ajtótömítések okozzák.
  • Rádió: További kellemetlenség lehet, hogy a hibásan működő rádió miatt hosszabb állásnál lemerülhet az akkumulátor.
  • Futómű: Futóműve viszonylag jól bírja a strapát, a stabilizátor pálca és a kormány gömbfejek adják fel inkább a harcot, valamint az első rugók törése is jellemző. A tulajnak futóműátvizsgálást és beállítást javasoltak.
  • Kipufogó leömlő (benzinesek): Benzineseknél a kipufogó leömlője meglazulhat, az itt kiáramló forró gázok a közelben lévő műanyagokat megolvasztják, köztük a hűtőventilátort is, ezen felül a gáz nagy része bejut az utastérbe is.
  • Kinyomócsapágy: Egy felhasználói tapasztalat szerint már 5000 km-nél jelentkezhet kinyomócsapágy probléma, ami hidegen, 1500-as fordulat alatt furcsa hangot ad.
  • Kormánykerék: Egy felhasználó szerint a kormánykerék "recsegése" típus hiba, ami hab befújásával javítható.
  • 1.0 Ecoboost motor: Más kenőanyaggal az olajködben futó vezérműszíj képes oszlásnak indulni, darabjai eltömítik a motorolaj-szivattyú szívókosarát és az elégtelen kenés miatt a motor besül.

Használtpiaci árak és alternatívák

A hajdani magas eladási számok miatt a választék is bőséges, akárcsak a használt példányok árai. Föld-Hold távolságot lefutott, első éves dízelekhez akár 1 millió forint alatt is hozzájuthatunk, míg a lista másik végén a jól felextrázott, egészen kevés kilométert futott, elsősorban benzines változatok vannak, ezek ára akár a 4 millió forintot is meghaladja. Sokan megkérdezik tőlünk, milyen használt autót tudnánk ajánlani, ami nem kerül többe kétmillió forintnál, nem túl öreg, nem ment el a Holdig meg vissza és várhatóan megbízhatóan működik. A használt autók áremelkedése miatt egyre szűkebb a merítés. Szinte csak légkondis autókat találtok belőle a piacon, a cikk írásakor nagyjából 1,4-1,5 millió forinttól felfelé. 1,4-es benzines motorral a kétmilliós keretből nagyrészt 150-200 ezer kilométerrel hirdetett autókat találtok. Külföldről elég sokat hoznak be, itthon nem sok kelt el belőle a 2008-as válság utáni években. 400 ezer kilométeres 1.4 TDCi dízellel - bár a fotók alapján ennél az autónál látványosan jobb esztétikai állapotban - 900 ezer forint környékéről indul a kínálat, az 1,25 literes benzinessel már akad hasonlóan harci sérülésekkel tarkított, ám megkíméltnek reklámozott példány 200 ezer kilométer és épphogy 1 millió alatt. A nagyobb benzines motorok lényegében nem léteznek: a 200 feletti eladó példányból mindösszesen 20 autó akad, ami az 1,4 literes vagy az 1,6 literes benzinfalóval szerelt, ezek 1,4 millióról indulnak. A frissítés előtti ilyen Fiesták közül a kínálat legteteje motortól függetlenül 2-2,2 millió forint közt mozog, de újszerűnek hirdetett példányok is akadnak már bőséggel 1,6 milliótól.

Egy 140 ezer km-t futott neonzöld Fiesta példája jól illusztrálja, hogy a felhasználótól függ, mennyire jó egy használt autó, nem pedig attól, hogy céges-e a múltja. Az autó állapota lehetne jobb is, de figyelembe véve a körülményeket, teljesen korrektül bírja a kiképzést a kis Fiesta.

tags: #ford #fiesta #1 #25 #velemenyek