Lada Samara és alkatrészei: Részletes áttekintés és eladó tételek
A Lada Samara a keleti autóipar és a Lada gyár újabb próbálkozása volt a nyugati piacra való betörésre. A Lada gyár mérnökei 1984-ben kezdték meg a gyártást, amely egészen 2013-ig tartott. Ahogy a Lada gyártól megszokhattuk, behatóan tanulmányozták a sikeres nyugati autókat, például Volkswagen Golf, Opel Kadett, Ford.
A Lada Samara története és jellemzői
A Lada Samara kizárólag az ország határain túl kapta a Samara nevet, hazai piacon a sokat használt Szputnyik nevet viselte.
Műszaki adatok
Az autó háromféle motorral (1,1; 1,3; 1,5) és karosszériával volt kapható. A sebességváltó négy- vagy ötsebességes manuális sebességváltó volt.
Különleges változatok
Készültek a Lada Samarából több különlegesebb változat. Mint fentebb említettük 2x654 köbcentis Wankel-motorral szerelt verziók is léteztek, ez kizárólag Oroszországban volt elérhető. Nagyrészük szolgálati autóként kapott szerepet a rendőrség és a hivatalok flottájában. Később készületek igazán erős motorokkal szerelt változatok a farmotorosra átalakított, Rally-ra felkészített Lada Samara akkor közel 300 lóerőre volt képes.
Piaci fogadtatás
A hosszú tervezés és modern kialakítás ellenére a Lada Samara nem hozott akkora sikert a konyhára, mint a korábbi Lada típusok, azaz Lada 2104, Lada 2105, Lada 2107. Az autó általában rossz élmény volt azoknak, akik kocka Ladából ültek át.
Útmutató Renault Trafic vásárláshoz Németországban
Lada alkatrészek és kiegészítők - Eladó tételek
A Lada típusokhoz, beleértve a Samarát is, számos új és használt alkatrész elérhető a piacon, amelyek segítenek fenntartani vagy felújítani ezeket a klasszikus járműveket.
Lada Samara Alkatrészek
Kifejezetten Lada Samarához is kaphatók különböző gyári új alkatrészek, többek között:
- Lada Samara gyári új fék alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Samara alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada Samara gyári új váltó alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Samara alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada Samara gyári új elektromos alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Samara alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada Samara gyári új motor alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Samara alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada Samara gyári új karosszéria-elemek és lámpák olcsón eladóak! (Egyéb Samara alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada Samara gyári új futómű alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Samara alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada Szamarához rengeteg alkatrész olcsón eladó!
Belső és külső kiegészítők
A belső tér komfortjának és a külső megjelenésnek javítására is találhatók alkatrészek:
- Ugyanitt magas 1500-as ülés használható állapotban, eladó 8000 Ft ért.
- Lada Urban új, gyári kormány eladó! Átalakítást nem igénylő gyári kormány, ergonomikus forma, kicsit kisebb átmérő.
- Lada króm karika! Eladó a képen lévő fényszóró karikák. Új még nem voltak kocsin. Ár: 4800 Ft/pár!
- Belső panorámatükör beépített kvarcórával 4000 Ft.
- Jó állapotban lévő 2107 kormányt keresek.
- Utángyártott króm alkatrészek! Eladó utángyártott műanyag krómozott alkatrészek 2103, 2106, 2107-re.
- Motorháztető beömlő 2103, első fényszóró keret 2106-ra, és oldalsó szellőző C oszlopra.
- Lada 2107-es középbox eladó gyári orosz hibátlan állapotban. Repedés és törésmentes! A fényerő állító benne van és egy műanyag lezáró.
- Lada, Zsiguli első gumiszőnyegek. Eredeti, gyári darabok. 1 db jobbos, 1 db balos, 1 db középső. A szőnyegek egyike sem hibátlan, kisebb szakadás mindegyiken van. Teljes méretűek, hiánytalanok. Az ár: 1.500.- Ft/db.
- Lada Zsiguli hamutartók.
- Eladó körlámpás Lada hátsó kilincsek. Egybe eladó ára: 2500 Ft.
- Sziasztok, a képen látható visszapillantó tükröt keresek, bal oldalit.
Totalcar: Lada Samara Sedan 1500
Motorikus és erőátviteli alkatrészek
A motor és a hajtáslánc karbantartásához vagy tuningolásához is számos alkatrész áll rendelkezésre:
- 21214 1.7i Niva motor alkatrészek eladók!!
- Gyári Lada Niva 21213-as vezérműtengely bolti ár alatt! Dinamikusabb, jobb a gyorsulás érhető el. Főleg 1,5, 1,6, 1,7-es motorhoz ajánlott.
- Lada ac pumpa orosz, nem ukrán! ÚJ. Indítása könnyebb az autónak, pláne télen.
- Gyári nagyobb teljesítményt adó 1.7 karburátoros vezérműtengely!
- Eladó Lada klasszik láncos motorba, gyári 1.7 Niva új karbis vezérműtengely. Amely berakható a többi 2103, 21011, 2106-os motorba. Nagyobb fokolása és régebbi típusai kisebb teljesítménnyel szemben nagyobb teljesítményt ad, és nem sokkal változik a jármű üzemanyag fogyasztása, főleg ha fokolókerék beszerelésével együtt lesz beállítva.
- Továbbá motorikus alkatrészek vezérlés pontos beállításához: fokolókerék, csapágyas vezérműláncfeszítő és lánc, patron, többször felhasználható tömítések, Elring főtengely szimmeringek, stb. Ár: 17800 Ft.
- Üres 1500-as láncos blokk eladó Nógrádban 10.000 Ft.
- 1200-es diffi 12.000, jó állapotú 4-es váltó 15.000.
- 2 db Lada hengerfej eladó. Amelyikben a himba is benne van az síkolt rendbe rakott, a másik az gátas, de a szelepek, tőcsavarok jók benne, azt ajándékba adom. A kettő együtt 10.000 Ft.
- Eladó egy teljesen rendbe rakott Zsiguli generátor.
- Régi Lada új váltó alkatrészek eladóak, olcsón! (Ugyanitt eladó egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada gyári új váltó alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada gyári új motor alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Eladó egy Zsiguli generátor (kefehíd nélkül) felszabályzott forgórésszel, új TIMKEN C 3 nagy fordulatú csapágyakkal, hibátlan dióda híddal!. ÁRA 4500 Ft.
- 5-ös váltó tartó! Lada 5-ös váltó tartó vasat keresek (nem gumi bakot)!
- Eladó egy teljesen felújított önindító (új bendix, új bronzkefék, teljesen új behúzó tekercs, új csapágyak, új kinyomó villa) Próbapadon ellenőrzött.
- Eladó egy teljesen felújított, rendbe rakott generátor (új csapágyakkal, kefehíddal, kitisztítva, felszabályozott forgó résszel.) Próba padon ellenőrizve! Ára 8000 Ft.
- Lada új váltó alkatrészek utolsó árakon eladó! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada 2101 eredeti, gyári gyújtáselosztók kézi és vákuumos előgyújtás szabályzósak egyaránt. Az ára 3.000.- Ft/db.
Fék- és futómű alkatrészek
- Eladnám fel nem használt Kroner külső féltengelycsuklóimat. Eredeti csomagolásban. Típusa: K101608. Szerintem 2108-2115 típusig felhasználható. Ára: 10000 a pár.
- Lada lengéscsillapítók eladók. Jó az összes klasszik Ladába 2101-től a 2107-esig. Monroe márkájú. 1 garnitúra van: 2 első és 2 hátsó.
- Egy megkímélt 2107-ből kiszerelt, komplett hátsóhíd kutyacsontokkal, stabilizátorral.
- Valamint egy pár első Niva rugó amiből 1,5 menet lett vágva, ezért ez már ültet egy kicsit. Ez használva nem sokat volt és újonnan vettem. A rugó 5000/pár.
- Eladó két darab hátsó tengelyen futott kb. ÁRA 4000Ft. / a kettő darab!
- Lada gyári új futómű és fék alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Régi Lada új fék és futómű alkatrészek eladóak, olcsón! (Ugyanitt eladó egyéb Lada alkatrészek, pl.)
Elektromos és egyéb alkatrészek
- Továbbá egy Multitronic VG 1031 típusú kiegészítő computert. Nekem 2112be volt beszerelve a belső tükör alá. Az ehhez szükséges konzolt, és a vezetékét is adom. Mérte a pillanatnyi fogyasztást, az átlagfogyasztást, a főtengely fordulatszámot, stb. Kellemes orosz hangon kommunikál, és ciril betűs. Ára: 15000ft.
- Keresem a képen látható relé típusokat, vagy a 712.3777-es típust.
- Késes biztosítéktábla! Eladó újfajta, utolsó szériákra 2104, 2107-re felszerelt autóknál késes biztosítéktábla. Jobb mint a régi, erősebb kontaktot ad, oxidáció kevésbé tud bejutni.
- Olajnyomásmérő szett! Eladó olajnyomásmérő szett, amely összes Ladára kerek ill. kocka és Niva típusokra beszerelhető utólagosan. Tartalmazza az órát, bekötő pipát csavarral, és az olajgombát. Ár: 8400ft.
- Magyar illetve gyári orosz elektronikus gyújtás! Eladó 2101-2107, 2121 típusokra eredeti orosz elektronikus gyújtás szett. Tartalmazza a 1db komplett gyújtás elosztót, vezérlőegységet, nagyfeszültségű trafót, kábelköteget. Nem kell semmit alakítanod, már durva beállítással is kitűnően viselkedik a motor, és akár 8v-al is beindítja motort. Magas ill. alacsony blokkhoz van. Tapasztalat: 4 éve használom, de semmit nem kell cserélni rajta ill. és nincs megszakító, kondenzátor hiba.
- Továbbá kiegészítésként kapható új biztosabb alapjárati vezérlő elektronika, amely gyári rendszernél hamar megadta magát vagy rosszul működtette a karburátort. Külön alkatrészenként is eladó! Jeladó szett is van! Astro vezérlőegység, amely maga állítja motor és üzemanyag függvényébe a gyújtást.
- Régi Lada új elektromos alkatrészek eladóak, olcsón! (Ugyanitt eladó egyéb Lada alkatrészek, pl.)
- Lada gyári új elektromos alkatrészek olcsón eladóak! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada új elektromos alkatrészek utolsó árakon eladó! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada km óra előlap. Eladó a képen lévő gyári km óra előlap. Új még sose volt kocsiban. Elfekvő bolti db. Restauráláshoz ajánlom.
- Lada, Zsiguli rendszámtábla világítások 1200, 1200 S, 1300 típusokra. Az összes lámpa krómozása fényes, de mindegyik pöttyös. Ára: 12 000 Ft.
Karosszéria elemek és tömítések
- LADA gyári fém márka felirat ÚJ !!!
- Eladó a képen látható 1 db Ködlámpa izzó nélkül. Ár: 1500 Ft.
- 2101-07 gyári vízlehúzó gumi díszléc! Eladó 2101-07-hez oldalablak vízlehúzó gumi főlé díszléc garnitúra. 8db-os így belső oldalra is van.
- 2106 gyári díszlécgarnitúra! Kulturált állapotban, korához képest kiváló.
- Eladó Lada több típusára 2101-07, 2108-099, 2110-12-re gyári illetve utángyártott gumi tömítések első és oldalindex, lámpa köré és belsejébe, vízlehúzó, ajtógéder, bársony, ajtó, motortér és csomagtartóba.
- Eladó 2 darab komplett (tömítéssel együtt) lengyel gyártmányú és biztosan eredeti lada 2103 hátsó lámpa. Kompletten nyáklappal, foglalatokkal. Hibátlan szép foncsorokkal! A búrák közül sajnos az egyik már nem szép, viszont a másik még jó állapotban van!
- Régi Lada új lámpák, fényszórók eladóak, olcsón! (Ugyanitt eladó egyéb Lada alkatrészek, pl.)
- Lada gyári új karosszéria-elemek és lámpák olcsón eladóak! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- Lada új karosszéria-elemek és lámpák utolsó árakon eladó! (Egyéb Lada alkatrészek, pl. motor, váltó, fék, futómű, lámpák, stb.)
- 1 db vonóhorog zártszelvény rögzítőkaros, elektromos csatlakozónak talp van. ár: 6000,-ft.
- Eladó egy maszek gyártmányú csövekből készített tetőcsomagtartó. Ára 6000 Ft.
- Lada Zsiguli személygépkocsik eredeti gyári javítófestéke, amit minden autóhoz adtak és ami legtöbbször csomagtartó rugótornyában kapott helyet. A rajta lévő címke és a festéknyomok szerint is egy vörös színű autóé volt. Krasznaja, tehát vörös. Nem bontatlan. Van bent festék, de nem lötyög. Az ár személyes átvétel esetén 3.000.- Ft.
- Lada ajtókárpitra 2-féle irattartó! Eladó egy új fejlesztésű gyári 2101-07-es Ladára utólagosan felszerelhető belső irattartó.
Különféle Lada alkatrészek és kiegészítők
- bontásból származó csavarok, kötőelemek, egyéb alkatrészek. Mindez egyben eladó, megegyezés szerint, kedvezményes áron. Egyesével nem árulom.
- Karburátor ellenőrző és beállító üveggyertya!
- Eladó felesleges cuccok. Beltéri műanyagok kompletten körbe, törés mentes csak poros, gyári alsó motortér burkolat jó állapotban.
- 2 db nyárigumis kerék 2107 felniken, kb. 60-70 %-os gumival, 2 db téligumis kerék kereklámpás 1500-ös felniken, kb. 40-50 %-os gumival, 2,5e/db.
Keresett alkatrészek
Néhány alkatrészre van igény a közösségben:
Ismerje meg a Suzuki Hayabusát
- Klasszik utcai Ladához keresek a címben is említett, gyári kocka, vagy Niva injektorszettet, vagy akár külön-külön alkatrészeket is.
- Jó állapotú öt sebességes váltót keresek minden tartozékával.
- Szeretnék érdeklődni, hogy nincs-e valakinek véletlenül 2107-es kocka 1500-höz az a rács, ami a hátsó ablaknál található kívül? A szélesebb fajta van fent (vagyis most nincs).
- Valaki nem bontott véletlen EGR-rel, benzingőz visszavezetéssel rendelkező 94- körüli kocka Ladát? A képen látható 2 benzingőz kivezetéssel és ólommentes töltőpisztoly szűkítővel rendelkező tankot keresnék elsősorban.
- Keresek kocka Ladához, jobb hátsó zárat! Budapesti vagyok.
- keresek teljesen felújított 1200 S Lada motort max 80 ezer Ft-ig, vagy saját 1200 S motoromhoz új alkatrészeket pl: hajtókar, dugattyúk, gyűrűk stb. vagy kipróbálható, papírozható 1200 S motort vennék kimondottan jó állapotút, max 35 ezerért.
Eladó komplett autók és karosszériák
- Eladó egy 21011-es, gurítható karosszéria. A hátsóhíd, futómű alatta van, kormányművel, üvegekkel (szélvédővel is) rendelkezik és számos motortér alkatrész is benne marad. Megbeszélés alapján, esetleg egyéb alkatrészt is tudok adni hozzá (pl. hibátlan 4-es váltó). Fontos tudni, hogy papírokkal és rendszámmal is rendelkezik, ezért ideális restaurálási alap lehet. A vételár megegyezés tárgyát képezi, viszont az eladás sürgős lenne.
- Eladó egy 1986-os 21013 törött Lada hozzá rengeteg alkatrész. Fekete belső, váltó, ajtók, motorház- és csomagtér tető, doblemezek, hűtő, kormánymű, motorikus alkatrészek stb.
- üdv eladó 1200 S Lada motor nélkül a képen látható alkatrészekkel, minden üzemképes, egy pár dolog már elkelt. Írd meg mi kell és megegyezünk vagy vidd az egészet egybe 35 ezer Ft-ért.
Általános információk vásárláshoz
Az alkatrészek beszerzésekor fontos tudni a szállítási és átvételi lehetőségeket.
- Posta megoldható. Posta ok! Postázását vállalom előreutalás esetén, buborékos borítékban, ajánlott levélként, 1.000.- forintos postaköltséggel. Postázom, ha kell!
- Személyesen Nyíregyházán átvehető vagy posta. Személyes átvétel Nyíregyházán vagy posta.
- Hétköznap 19 óra után Pesterzsébet központban tekinthető meg, vagy előzetes megbeszélés követően 5-18 óra között a Fehérvári úti piacon.
- Posta, ok vagy személyesen Érd, Debrecen.
- Veszprém megyében, Ajkán személyesen megtekinthető, átvehető. Kérésre további képeket küldök.
- Személyesen átvehető Salgótarján, Pest és Székesfehérvár környékén és ezek útvonalán valahol!
- Rendelésnél kérem jelezze, hogy itt a Lada Baráti körben olvasta!
- Alkatrészek kedvező áron! Hívj bátran, megegyezünk!!!
- Rengeteg eladó Lada alkatrész! Csak egyben vihető el. Kérésre tudok több képet küldeni.
- Eladó a képen látható megmaradt alkatrészek.
- Csere nem érdekel.