Bodócs Tibor Életrajza
Bodócs Tibor a Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója. A levéltárak két fő feladatköre az igazgatás és az örökségvédelem.
Mindkettő egyaránt fontos: egyrészt őrzik, feldolgozzák, hozzáférhetővé teszik a múlt írásos emlékeit, legyen szó régi iratokról, pergamenekről vagy papíralapúakról, hangkazettákról, mikrofilmről, fotókról vagy digitális állományokról.Másrészt segítenek az állampolgárok ügyes-bajos dolgait intézni, például nyugdíjügyekben járnak el, ahol munka- és/vagy tanulóidőt igazolnak, hagyatékokkal, ingatlanokkal kapcsolatos megkereséseket intéznek.
A közigazgatás, a bíróságok vagy rendőrség számára is tengernyi adatot szolgáltatnak a náluk őrzött iratok alapján. Ami a leginkább speciálisnak tűnhet, az a levéltárak illetékességből végzett, úgynevezett gyűjtőterületi munkája: ők ellenőrzik a közfeladatot ellátó szervek - azaz lényegében minden hivatalos szerv, intézmény - iratkezelését, engedélyezik a selejtezéseket és veszik át tőlük a történelmileg maradandó értékű dokumentumokat.
Levéltári jóváhagyás nélkül egyetlen hivatalos irat, információ sem semmisíthető meg, selejtezhető ki. Mivel az elmúlt évtizedek tudatos digitalizálási és adatbázis-építési stratégiája miatt ma már jelentős digitális adathalmazzal rendelkeznek, home office-ban is hatékonyan tudnak dolgozni örökségvédelmi feladataikon is, adatbázisokat építenek, javítanak, digitális állományokat ellenőriznek, rendeznek.
Egyre fontosabb tehát a sokrétű, szerteágazó, szolgáltató funkció. Ez megfelel az európai tendenciának, bár nálunk főleg az elmúlt 30 évben vált hangsúlyossá.
Toth Tibor autós szolgáltatásai
Pár évtizede még valóban csak az egyetemi hallgatók, professzionális történészek, tudósok használták a levéltárakat, de az 1970-es évektől már megjelentek a helytörténet iránt érdeklődők is, köztük számos laikus.
A szolgáltató levéltár elveinek megfelelően már nagy számban interneten is elérhetők az általuk őrzött dokumentumok legfontosabb adatai, nyilvános adatbázisukban konkrét személyekre, helyekre lehet keresni. Az internet világában ma már mindenki sokkal könnyebben találhat meg számára releváns információkat.
Ha szerencséje van az érdeklődőnek, akkor az őt érdeklő forrást, iratot már digitalizálták és elérhetővé tették, ha nem, akkor be kell jönnie személyesen a levéltárba. A kutató azonban ma már távolról is be tud iratkozni, kikérheti - adatbázisaik alapján - az őt érdeklő konkrét iratot. Majd bejön, lefotózhatja azt és hazaviheti a digitális másolatot.
A mai trendek szerint a legtöbb kutató évente csak egyszer-kétszer jön el személyesen a BFL-be, hiszen egyszerűsödött és felgyorsult a hozzáférés. Ezt segíti a karantén idején bevezetett Hívd a levéltárost! szolgáltatásuk: levéltáros kollégáik telefonon adnak tájékoztatást a kutatásokhoz és az internetes tartalmaink használatához.
A magyar nyelvben a levél szó valamikor iratot jelentett, lásd menlevél, oklevél, kiváltságlevél - és nem családi magánlevelet. Bár ez utóbbiak is fontos adalékok lehetnek egy-egy történelmi esemény alaposabb felderítéséhez.
Budafoki kulturális élet fellendítése: Schaár Erzsébet Központ
Valóban, a levél iratot jelent, innen van a középkori eredetű levéltár szavunk is, ami teljesen egyedülálló Európában, ahol a germán, szláv és természetesen a neolatin nyelvekben az archívum szó különféle változatai jelentik a levéltárat.
A levéltárak eredetileg a hivatalos, jogbiztosító iratok őrzésére szolgáltak, legyen szó a király, a vármegye vagy a város dokumentumairól. Persze ez utóbbiakba azután bekerültek a családtagok magániratai, levelezései, feljegyzései, naplói is. Ma már nem kérdés, hogy a levéltárak ezeket is gyűjtik, hiszen a történelem megismerése pusztán a hivatali szempontok alapján készült iratokból meglehetősen egyoldalú volna. Ma már az sem kérdéses, hogy nem csupán a „fontos” családok és személyek iratait szükséges a levéltáraknak gyűjteni.
A kérdés mindig az, hogy ezek mennyire tükrözik vissza az adott kor viszonyait, azaz, hogyan éltek akkor az emberek, miről mit gondoltak, milyen jó vagy rossz szokásaik voltak, - ma e magániratok nélkül meglehetősen torz történeti képünk lenne.
Egyébként intimitások nemcsak a magániratokban lelhetők fel, hanem a köziratokban is, elegendő itt a titkosszolgálati eszközökkel készített anyagokra, netán az egészségügyi adatokra, rendőrségi, bírósági iratokra gondolnunk. De a vallás is lehet kényes vagy érzékeny adat, így például egy iskolai anyakönyv is sokat elárul.
A jogszabályok előírják, hogy az ilyen szenzitív adatokat hogyan, milyen feltételekkel lehet - vagy éppenséggel nem lehet - kutatni.
Karoq teszt - minden, amit tudni kell
A levéltárosnak megvan az az előnye, hogy közvetlenül hozzáfér a történeti forrásokhoz. Mivel többségük képzett történész, azt is felismerik, melyek azok az eddig esetleg még nem kutatott dokumentumok, amelyekre érdemes felhívni a figyelmet.
Amikor 1994-ben a BFL-ben elkezdte dolgozni, a magánközjegyzői anyagokkal foglalkozott. Alig volt kutató, aki ebbe az 1874 és 1950 közötti, hallatlanul izgalmas társadalom-, gazdaság- és családtörténeti kincsesbányát jelentő gyűjteménybe ásta volna bele magát. Kollégái már két évtizede építik, szélesítik a közjegyzői iratok adatbázisát.
A levéltárban természetesen nincsenek titkos fiókok, elrejtett dokumentumok. Minden iratanyag alapadata elérhető az interneten, és a vonatkozó jogszabályok alapján kutatható. A kérdés csak az, hogy mit ismernek a történészek vagy az érdeklődő, nem professzionális kutatók.
De azért kerülnek elő szó szerint befalazott iratok is, mint például a 2015-ben előkerült 1944. évi fővárosi adatszolgáltatási ívek, amelyek akkor világszenzációt jelentettek. A II. világháború története szempontjából kulcsfontosságú, holokauszt vonatkozású anyag már három éve interneten kutatható.
Ide sorolható Teleki Pál tavaly előkerült két ismeretlen végrendelete is, amelyek vásárlás útján kerültek a levéltár tulajdonába. Ezek a kulcsfontosságú iratok, amelyek a néhai miniszterelnök öngyilkosságát is alátámasztják, eddig fiókban lapultak, ma már szintén olvashatóak az interneten. Vagy említhető a FŐFOTÓ közel 160 ezer negatívját, amelyeket most sikerült megvásárolni.
Az 1960-80-as évek anyagi kultúrájának páratlan dokumentációja ez!
A közép- és a kora újkornak a 15. század második felétől a 18. század elejéig tartó történelme érdekelte mindig a legjobban, a munkája révén azonban nagyobb betekintést nyerhetett a későbbi korszakokba is. Ilyen például, hogy mibe került a budai piacon egy pint bor, vagy egy rőf tafota selyem 1525-ben, mennyiért bérelték a város meghatározó elitjét képező, a nemzetközi marhakereskedelemben érintett budai német mészárosok a Szent György piacon (azaz a mai Tárnok utca északi részén) a mészárszékeket az 1510-es években?
Valóban létezhetnek még fontos 1956-ra, a Rákosi-, vagy a Kádár-rendszerre vonatkozó magániratok családi kézben. Azt tapasztalják, hogy sokan nem ismerik fel ezeknek a történeti értékét. Egy címereslevél, egy oklevél mindig féltett kincse egy családnak, de például a nagymama háztartási feljegyzései vagy szerelmeslevelei már nem azok. Pláne akkor, ha már nem is ismerték személyesen azt a felmenőnket, akinek írásos emlékeit a nagyszüleink-szüleink őrizték meg, mert nekik volt személyes kapcsolatuk velük.
Szeretnék mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy minden iratnak lehet dokumentatív értéke, akár a közelmúltból származó is, és a levéltárat igenis érdeklik ezek.
Arra a legbüszkébb, hogy közösségi térként, élettel töltötték meg a fővárosi levéltár modern épületét, számos rendezvényük van, konferenciák, könyvbemutatók, levéltár-pedagógiai programok színhelye a Teve utcai székház, jelen vannak a Múzeumok és a Kutatók Éjszakáján is.
Három alkalommal is megszervezték a Levéltári pikniket a BFL udvarán, ahol bemutatkozhatott az ország számos levéltára. Koncerteket, gyerekprogramokat is kínáltak a hozzánk ellátogatóknak. Minden évben legalább két kiállítást szerveznek, ezek több helyre is utaznak, mint a nagysikerű Ybl-kiállításuk, amelyet 13 helyen mutattak be országszerte, vagy a 2012-es és 2017-es Kós Károly-kiállításaik, amelyek Erdélyt és Törökországot is bejárták, a budapesti holokauszt történetét bemutató kiállításukat pedig Svájcban és Németországban is bemutatták.
Intézményüket mindig is jellemezte a magas színvonalú könyvkiadói tevékenység, ezen belül két kiadványsorozatra hívná fel a figyelmet, az egyik az Urbs. A fő profiljuk azonban a digitális jelenlét. A Hungaricana közgyűjteményi portál egyik „motorja” a BFL. Már több mint 3 millió dokumentumot tettek itt közzé, és ugyanezen a felületen érhető el a Budapest Időgép.
Ez már a jövő innovatív fejlesztése, amivel megelőzték valamennyi hasonló tervet dédelgető európai nagyvárost, Párizst, Amszterdamot vagy Velencét. Az Időgépet szeretnék az elkövetkező évek legjelentősebb attrakciójává fejleszteni, hiszen közeleg a főváros egyesítésének 150. évfordulója.
A levéltárak esetében különösen érthetetlen a döntés, hiszen, mint utaltam rá, közigazgatási feladatokat is ellátunk, nélkülük az önkormányzatok, a minisztériumok, a bíróságok, a rendőrség sem tudnak működni.
A főpolgármesteri hivatal döntése alapján ugyanakkor körvonalazódik egy olyan megoldás, ami - legalábbis a budapesti fenntartású közgyűjtemények esetében - garantálná az elvesztett közalkalmazotti jogok jelentős részét. Jó lenne, ha a jövőben még több megbecsülést kapnának a főváros kulturális „napszámosai”!
Nyíri Zsolt fotográfus e város szerelmeseként évtizedek óta dokumentálja a közösségi élet apróbb-nagyobb változásait. Képeivel több kiállításon is bemutatkozott, tematikus munkáit könyvekbe rendezve tárta az olvasók elé. A neonreklámok fel-majd eltűnése, pusztulása régóta kitüntetett témája pest-budai képeinek.
Gombos Miklós - az egyetlen magyar harangöntő mester - és fia, Ferenc, szerint Budapesten naponta megkondulnak külföldi, több ezer kilométerről ideszállított szépségek is. A kertbe belépve, a sok zölddel felfuttatott kerítés tövében szépséges, de már „nyugdíjazott” példányok között haladunk el - mindegyiknek megvan a saját története, hiszen némelyik 200 éves -, hogy aztán a kiégetés hőjét még sugárzó agyagkupolák között tébláboljunk a műhelyben.
Ezek még csak félkészek, az igaziak már csinosítva arra várnak, hogy otthonra leljenek az ország valamelyik templomában.
Hajdanán a harangok hasznos kellékei voltak a falusi-kisvárosi, csakúgy, mint a pest-budai életnek: jelezték az időt - hiszen az embereknek nem volt órájuk -, és olykor figyelmeztettek a vészre. Félreverték a harangokat - olvassuk számos régi írásban.
Persze nem elektromosan, hanem kézzel! Vészhelyzet esetén máshogy szólt a harang, mint békeidőben, hétfőn reggel másként, mint ünnepekkor délben.