A Big Wind: A magyar tűzoltó monstrum, amely megfékezte Kuvait olajtüzeit
Kuvait nevét legtöbben akkor jegyezték meg, amikor 1990-ben Szaddám Huszein parancsára az iraki csapatok megszállták az országot. Kuvait pénzügyileg nagymértékben támogatta Irakot az iráni-iraki háborúban, melynek végére Irak tartozása 65 milliárd amerikai dollárra rúgott. Amikor pedig Kuvait nem volt hajlandó arra, hogy eltörölje Irak adósságait, Szaddám Huszein hálából a megszállás mellett döntött. Az emírt és kormányát leváltották, s Kuvait állam területét - az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangú tiltakozása ellenére - bekebelezték Irakba. A kuvaiti emír, Dzsáber al-Ahmed asz-Szabáh mintegy 300 ezer honfitársával egyetemben Szaúd-Arábiába menekült; testvérét, a palotáját védő Fahd sejket azonban meggyilkolták. A bankokból elloptak több milliárd dollár értékű aranyat és készpénzt, a múzeumokból elvitték az iszlám művészet remekeit.
Az ENSZ ultimátumban követelte Iraktól, hogy 1991. január 15-ig ürítse ki Kuvaitot. Ezt Irak nem teljesítette, ezért Norman Schwarzkopf amerikai tábornok vezetésével 1991. január 17-én az amerikai, a brit és szövetséges erők több hullámban támadtak iraki célpontokat, és ezzel kezdetét vette a „Sivatagi Vihar” (Desert Storm) nevű hadművelet. A légitámadások után 1991. február 24-én a szövetségesek egy összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indítottak Irak ellen. A szárazföldi offenzívában a csapatok több ponton kezdték meg az inváziót a szaúdi határon, a Bászrát Kuvaittal összekötő autópályát pedig lezárták, hogy elvágják az iraki hadsereg utánpótlását. A támadásban szaúdi csapatok is részt vettek. A szövetségesek lebombázták az autópályán menekülő páncélosokat. Végül Kuvaitot öthetes harc után, 1991. február 27-én felszabadították. Az iraki agresszió igen sok kuvaiti életébe került, nagy károk érték az emírség iparát és infrastruktúráját.
A Perzsa-öbölben zajló fegyveres konfliktus, melynek során az ENSZ koalíció felszabadította az Irak által megszállt Kuvaitot Öbölháború néven vonult be a történelembe. A Cable News Network, azaz a CNN ismertségét az 1991-es Öbölháborúban alapozta meg, mivel a televízió élő, egyenes adásban közvetítette mind a légi hadműveleteket, mind pedig a szárazföldi támadást. A robotrepülőgépekre erősített kamerák képeit például tévéadók sugározták világszerte. Emiatt az Öbölháború fontos médiatörténeti pillanat volt: ez volt az első olyan hadművelet, amelyről a média (a CNN) egyenes adásban számolt be.
A pusztítás és a tűzvész
Szaddám Huszein visszavonuló erői elképesztő pusztítást hagytak maguk után. Az iraki csapatok visszavonulva a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, megrongáltak 700 olajkutat Kuvaitban, közülük nagyjából 600-at felgyújtottak. Összesen 749 kút égett óriási fáklyaként. Akkoriban úgy becsülték, hogy naponta 5-6 millió hordó olaj ég el. A füst beborította az egész Perzsa-öblöt és egy nagy olajtó keletkezett, amely kiterjedt Kuvait területének 5%-ára. A tóban lévő kőolaj mennyisége 25-50 millió hordó volt. A Perzsa-öbölbe 11 millió hordó folyt bele. A tomboló, hónapokig tartó tűzben 96 millió hordó égett el, Kuvait olajkészletének 2%-a! A brutális környezeti katasztrófán túl az olajkutak eloltása a globális gazdaság szempontjából is kulcsfontosságú volt, így a helyszínen nemzetközi csapat próbálta megfékezni a gigantikus lángokat.
Kuvait nemzetközi segítségért folyamodott. Vannak erre szakosodott cégek az olajiparban - akkoriban főként amerikai és kanadai vállalatok. A kuvaiti olajipari minisztérium azonban elégedetlen volt a helyreállítási munkák ütemével, lassan haladt az oltás, ezért kerestek még olyan cégeket, amelyek képesek voltak a kitört olajkutak tüzeit eloltani és utána helyreállítani azokat.
Személyautó és tűzoltó palack: Mire figyeljünk az ADR szerint?
A turbóreaktív tűzoltás: Előzmények és a magyar találmány
A Szovjetunióban már a második világháború előtt rengeteg helyszínen végeztek próbafúrásokat szénhidrogén-lelőhelyeket keresve. A világégés után azonban kiadták az ukázt: az összes lelőhelyet fel kell térképezni! Így az ötvenes évek elejére felgyorsultak a próbafúrások, melyeknek nagy része tragédiával végződött, ugyanis a próbafúrások eredménye a kitörés, majd lángba borulás lett. Ezek a kitörések sokszor nemcsak áldozatokat szedtek, de napokig, sőt, hetekig-hónapokig égtek. Hogy az ilyen tűzeseteket minél előbb elfojthassák, új módszert kellett kitalálni. Ha hinni lehet a legendáknak, a megoldást 1960-ban találta ki egy olajfúró mérnök, a hetek óta égő szibériai kőolajkút árnyékában, aki tehetetlenségében csak ennyit mondott: Valahogy el kellene fújni!
Az impulzusoltóhoz hasonló eszközt találtak ki, csak jóval nagyobb méretben. Ez lett a turbóreaktív tűzoltó, ami egy MiG-15-ös vadászgép hajtóművét jelentette egy Zil-157-es platójára építve. A repülőgép hajtóműve már alacsony fordulatszámon is simán elfújta a lángokat. Nálunk először a 168-as algyői olajkút kitörésénél alkalmazták sikerrel a turbóreaktív tűzoltóegységet 1968-ban, amikor a Szovjetunióból szállítottak egy ilyen eszközt hazánkba. Az 1979-es zsanai kitörésnél már nem volt szükség szovjet segítségre, mert addigra már volt saját turbóreaktív oltónk, igaz ott már csak többszöri próbálkozás után sikerült eloltani a tüzet.
A mai napig leghatékonyabb turbóreaktív tűzoltó Magyarországon készült. Ez lett a Big Wind, azaz a Nagy szél. A különleges szerkezet 1988-ban készült, és egy T-34/85 harckocsi alvázára építették. A hivatalosan Big Wind (nagy szél) elnevezésű szerkezetet „tűzfaló sárkány”-nak is becézték, és 1989. március 2-án - tehát még jóval az Öbölháború előtt - kezdték el összerakni Kecskeméten, a mai MH Légijármű Javítóüzem jogelődjénél, az MN Központi Repülőgép-javító Üzemben. A magyar csodaszörnyet egy T-34-es közepes harckocsi alvázának és egy MiG-21F13-as vadászrepülőgép hajtóművének összeszerelésével alkották meg a magyar katonák és mérnökök.
Big Wind - A MOL egyik legmenőbb eszköze
A Big Wind működése és a kuvaiti bevetés
A Big Wind nem más, mint egy T-34-es tank és egy MiG-21-es repülőgép hajtóműveinek elképesztő ötvözete. Maga az alapötlet nem hazai, de tény, hogy a magyar kutatók és mérnökök figyeltek fel rá, amikor 1968-ban egy algyői olajkút berobbanásánál az akkori Szovjetunió egy ZIL jármű MiG-15-ös hajtóművekkel kiegészített monstrumát küldte a helyszínre, amelynek segítségével sikerült is megfékezni a kitörést.
A jármű így 7,2 méter hosszú, 3,4 méter széles, 3,9 méter magas és 42 tonna. Mivel nagyon nehéz, és a súlypontja is magasan van, a legnagyobb sebességét öt kilométer per órában korlátozták. A járművet 1989-ben kezdték építeni, és gyakorlatilag egyszer tudták csupán tesztelni, mielőtt a Közel-Keletre szállították volna, hogy éles szituációban tegyék próbára képességeit.
Biztosítási szempontok tűzoltó gépjárművekhez
A Big Wind alapötlete forradalmian új volt. Az általános gyakorlat szerint robbantással próbálták eloltani az égő olajkutakat, hogy elvágják a lángoktól az utánpótlást képező anyagot. Ez azonban nem csak irányíthatatlan folyamatokat eredményezett, de magukat a kutakat is teljesen tönkretette. A Big Wind ezzel szemben a hajtóművek gázsugarát, valamint az abba vezetett oltóanyagot használta a tűz eloltására. A két turbinából mintegy 2000 km/órás sebességgel törnek elő a fúvócsövükbe juttatott gázok, amelynek sugarába percenként 6000 liter vizet és 4000 liter habot fecskendeznek. A vízsugár a gáz 600 fokos hőmérsékletében elporlad, lehűti azt, közben a keverék villámgyors hűtő és oltóhatást fejt ki, kiszorítva az égő kút környezetéből az oxigént.
A Big Wind kezelése háromfős személyzetet igényel. Egy vezető a harckocsit irányítja, a kontroller a vízsugár működését szabályozza, valamint a tűzoltóparancsnokot kívülről ad iránymutatást. A sofőr parancsokat kap kívülről, LED nyilak segítségével, amelyek jelzik a kívánt irányt. Hasonló módszereket használnak a hátsó operátor utasítására is, hogy mikor indítsa be a sugárhajtóműveket és a vizet. A tűzoltóparancsnok utasításait követve a gépet 7-8 méterre (25 lábra) helyezik a lángoló kúttól, majd az R-25-ös sugárhajtóműveket a biztonságos maximális, 70%-os teljesítményre járatják. Ezután bekapcsolják a vízfúvókákat, és az égő kút gyorsan elalszik. A folyamat részeként kisebb fecskendőkkel folyamatosan hűtötték a kút környékét. A vízellátást a Perzsa-öbölből biztosították, a sós vizet fordított üzemmódban működő olajvezetékeken keresztül szivattyúzták tárolókba.
A hatalmas gépet 1991. szeptember 13-án egy An-124-es típusú szállító-repülőgéppel vitték Kuvaitba. Kuvaitban ekkor már sok náció dolgozott a kutak oltásán, egy időben volt, hogy 27 különböző csapat próbálta eloltani a lángoló kutakat. Ebbe a földi pokolba érkezett meg a Hungarian Blowout Specialist (HBS) csapata 1991 szeptemberében, amely a Kőolajkutató Vállalat és a Rotary Fúrási Vállalat szakembereiből állt, akik közül többen szintén a Miskolci Nehézipari Egyetemen végeztek. „Kezdetben az oltás lassan haladt, az ország teljesen ki volt fosztva, a reptér nem tudott gépeket fogadni, el volt aknásítva a sivatag, és a tenger felől sem lehetett bejutni hajókkal az aknazár miatt.”
A Big Wind az Öböl-Háború után esett át a tűzkeresztségen Kuvaitban. A nehézségek ellenére maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Negyvenkét napig állt szolgálatban Kuvaitban, ez alatt kilenc égő kutat oltottak vele. A leggyorsabb oltása mindössze 34 másodpercig tartott, ez meg is alapozta a világhírt a számára. A sajtó ódákat zengett mind a magyar fejlesztésű szörnyetegről, mind annak kezelő személyzetéről. Amíg más csapatok 2-3 kutat oltottak el, addig a magyarok tízet. Egy kúton átlagosan 3-4 napot dolgoztak - felszerelés, oltás, biztonságba helyezés, leszerelés. Aztán ha végeztek mindennel, pakolhatták össze a 15-20 kamionnyi felszerelést, és indulhattak a következőhöz. Az utolsó kutat novemberben tudták lezárni a kuvaitiak: egészen pontosan maga a kuvaiti emír zárta le a távolból egy manipulátor segítségével.
A Big Wind továbbfejlesztése és helye a speciális tűzoltásban
Kuvaitból hazatérve, az ott szerzett tapasztalatok alapján a Nagy Szelet tökéletesítették, többek között új alvázat kapott: egy VT-55-ös műszaki mentőét. Összesen 670 millió forintot emésztett fel a korszerűsítés. A tervek szerint kettő készült volna belőle, de a másodikat már nem építették meg. A Big Wind utolsó bevetése hazánk leghosszabb ideig, három hónapig tartó pusztaszőlősi gázkitörésénél történt, de ott nem járt sikerrel a monstrum.
A Big Wind annyira speciális gép, hogy használata nem is tudott széles alkalmazási területen elterjedni. A sugárhajtóműves oltási technika városi környezetben használhatatlan, a gép fantasztikus működése kizárólag olyan helyszínen érvényesülhet, amilyen a kuvaiti sivatag végtelenje volt. Az ilyen technológia túl nagy károkat okozna és sérüléseket idézne elő városi környezetben. Magyarországon kívül a sugárhajtóműves technikát nagyrészt figyelmen kívül hagyták, inkább robbanóanyagokat vagy hagyományos vízpumpákat és tömlőket alkalmazva az olajkúttüzek oltására.
Egyéb speciális tűzoltó járművek
Harcjárműveket már évtizedek óta használnak tűzoltók. Elsősorban nem a tűzoltás a feladata ezeknek az eszközöknek, hanem a felderítés és a mentés. Sokszor komoly tűzoltót is faragnak ezekből, főként a csapatszállító páncélozott harcjárművek, PSZH-k alkalmasak a feladatra. Napjainkban már kezelőszemélyzet sincs az ilyen járművekben. A legtöbb új páncélosból átépített tűzoltó robotizált, és távolról irányítják őket.
Az egyik legfurább valaha készült reptéri tűzoltófecskendő a Scud-B rakéták szállítására is használt 8x8-as MAZ 543, vagy 7310 Uragan azaz a Hurrikán. A Hurrikán motorja egy 525 lóerős, 38,9 literes, V12-es, kétütemű dízel D12-A 525 típusú MAZ-motor. Egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező járműnél szinte adta magát, hogy 1973-ra elkészüljön a reptéri tűzoltó változata is: az AA-60-160 típusjelű MAZ. A tűzoltó tízezer liter vizet és 2000 liter habanyagot tud szállítani. Az AA-60-160 típusjelű Hurrikánból alig száz készült, ugyanis a reptéri tűzoltók között ekkor már elavultnak számított.