Az amerikai hadsereg Ranger kiképzése: A kiválóság útja
Az amerikai hadsereg mindig is élen járt a különleges alakulatok képzésében. Ezek az egységek a hadszíntereken és katonai beavatkozásokra kijelölt célországokban az USA érdekeit szolgálják. A legismertebbek közé tartozik a Navy SEALs, a Delta Force és a Rangerek.
Az amerikai hadsereg sohasem szűkölködött különleges alakulatokban. Az fmc.hu "terepszín" címkével ellátott sorozatának olvasói tudják, hogy írtak már a Delta Force-ról, meg a US Navy SEAL-ről, a többiek is fenn vannak a listán, úgyhogy lelkiismeretünk majdnem tiszta.
Ez az írás a US Army egyik legpatinásabb alakulatát mutatja be, akik egyfajta katonai arisztokráciaként egészen a XVII. századig tudják visszavezetni fegyvernemi családfájukat, s akikről legalább annyi történet forog közszájon, mint a nagy vetélytársakról. Igen, eljött az ideje, hogy a rangerek is kapjanak egy cikket.
A "ranger" szó eredeti, több száz éves jelentése olyasvalami, hogy "erdőkerülő", "vadőr" meg ilyesmi. Az első rangerek a ködös Albion erdeit járták és szigorúan leszámoltak minden olyan orvvadásszal vagy -horgásszal, akik a földbirtokos tulajdonát képező fácánt, pisztrángot vagy lépesmézet jogtalanul eltulajdonították.
A kötelező bevezető után emlékezzünk meg azokról a katonai ős-rangerekről, akik az 1600-as évek második felétől, még brit egyenruhában feszítve, főállásban a bennszülött indián lakosság életét keserítették Észak-Amerikában.
Ha én egy - a történelmi gyökerekre fogékony, roppant olvasott, ugyanakkor egy kicsit szentimentális - ranger lennék, az ágyam fölött (a később részletezendő fort benningi oklevél mellett) bizony ott lógna Robert Rogers őrnagy képe is, aki 1756-ban kilenc speciális századot állított fel, amelyek katonái eredményesen vették fel a harcot nemcsak az indiánokkal, hanem a mindenfelé felbukkanó, galád, csigaevő franciákkal is.
Rogers őrnagy a mélységi felderítők egyik archetípusa volt. Az általa összeállított és apró változásokkal azóta is érvényes ranger-alapszabályok ma is érvényesek.
Aki egy kicsit részletesebben akar tájékozódni életéről és munkásságáról, valahonnan szedje elő az „Északnyugati átjáró” című regényt, amelyben nyugodtan át lehet ugorni azokat a részeket, amikor az őrnagy udvarol, politizál vagy várost néz, és koncentráljatok a rangerei erőltetett menetére - ez a rész volt kamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya. Egy Kenneth Roberts nevű alak írta, jó régen.
Ott tartottunk, hogy a rangerek kitettek magukért, amikor a majdani USA alapjait meg kellett vetni. Nemcsak az indiánokat és a franciákat aprították ám, hanem tevékeny részt vállaltak a függetlenségi háborúban is; elég, ha Putnam tábornokot említjük, aki George Washington szerint Amerika egyik legnagyobb katonai zsenije volt.
Jött a polgárháború, amikor is a rangerek színe-java bizony a Konföderáció oldalán harcolt, de az Unió is fel tudott sorakoztatni belőlük egy zászlóaljnyit.
USA rendszám szabványok Magyarországon
A modern Ranger alakulatok születése
Az igazi (mármint a mai fogalmak szerinti) rangerek születésnapja azonban 1942 májusára datálódik, amikor is egy Lucian Truscott nevű ezredes azzal az ötlettel akasztja hasba a US Army főparancsnokságát, hogy a már két éve létező brit ejtőernyős kommandók mintájára nekik is létre kéne hozniuk egy speciális, nem túl nagy létszámú, de annál ütősebb egységet.
Az ötlet annyira megtetszik a generálisoknak, hogy május végére már ki is válogatják a 200 önkéntest, akik a britektől Skóciában kapják meg a kiképzést. Az 1. Ranger Zászlóalj június 19-én veszi át a csapatzászlót; parancsnoka William Darby alezredes, aki embereivel együtt ugyancsak végigszopta a britek speciális tanfolyamát.
Szicíliában már két zászlóaljnyi ranger száll partra ’43 tavaszán, ahol végigverekedik az utat Anzióig. Itt 1944 januárjában és februárjában az első és a harmadik zászlóalj létszámának 65 százaléka hal hősi halált; a németek drágán adják a bőrüket. A második zászlóalj katonái persze morognak, hogy ők nem lehettek ott az olaszországi balhéknál, mert még nem tudják, hogy rájuk máshol lesz szükség: a normandiai partraszálláskor az ő feladatuk a híres Pointe du Hoc elfoglalása.
Ázsiában is harcolnak: Új-Guinea, Fülöp-szigetek, indonéz szigetvilág, Burma, Mandzsúria.
A háború végén az amerikai katonai vezetés biztosan nagyon bepezsgőzhetett a győzelem kapcsán megszervezett ünnepségeken, mert ’45-ben az összes ranger-alakulatot feloszlatják. Megszűnik az egész Európán végigtrappolt második és ötödik zászlóalj, és jogutód nélkül felszámolják a csendes-óceáni hadszíntéren babért babérra halmozott hatosokat is.
Nem telik el öt év és máris bebizonyosodik, hogy a rangerek feloszlatása marhaság volt: 1950 augusztusában (koreai háború) újjáalakítanak egy századot, majd - gyors egymásutánban - további tizennégyet. A 3. és a 7. Ranger Század hazamegy az USA-ba, és az azóta is saját homokozóként tekintett, Georgia és Alabama államok határán fekvő Fort Benningben kiképzési feladatokat kapnak.
Számos, ezekhez az alakulatokhoz tartozó őrmester és le-, valamint felmenője azóta is csuklik a sok emlegetéstől, de hát - ahogy mondani szokás - hiába hálátlan meló, valakinek ezt is meg kell csinálnia.
A Ranger Iskola és a Kiképzés
A ranger-iskola hatvanegy napos. Vannak, akiket hivatalból beiskoláznak (például a ranger-alakulatok újonc - és szigorúan önkéntes! - tagjait), de vannak, akik kezüket-lábukat összetörik, hogy elvégezhessék, hiszen egy olyan oklevél, amely igazolja, hogy végigcsináltad, elég komoly hátszelet jelenthet a világ bármelyik hadseregében az előléptetéshez vagy a magasabb beosztásba helyezéshez.
Az alapfeladat évtizedek óta gyakorlatilag változatlan: a tréning alaptétele arról szól, hogy egy ellenséges fegyveres szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy borsot törjön a ranger-növendékek orra alá, s ezt nekik minden módszerrel meg kell akadályozniuk.
A kiképzés szakaszai:
- Alapozás: Az első két hét az alapozásé. Napi 17 kilométer menetgyakorlat teljes felszereléssel (ez úgy 30-32 kiló cuccot jelent), amit majd a vizsgán 200 percen belül kell teljesíteni. Van aztán laza 8 kilométeres terepfutás (felszerelés nélkül), igaz, dimbesdombos területen; ezt 40 percen belül kell abszolválni majd a vizsgán. És persze van akadálypálya is, olyan sármedencével, melynek alján szögesdrót húzódik.
- Taktikai feladatok: A harmadik héten a hallgatók apróbb taktikai feladatokat hajtanak végre (felváltva rajparancsnokként, illetve közhangyaként).
- Hegyvidéki hadviselés: A negyedik-ötödik hét a hegyvidéki hadviselés bélyegét viseli magán. Itt mindenki megtanul legalább tíz-tizenöt féle profi csomót kötni bármire, ami hosszabb 20 centinél és vékonyabb kettőnél. Persze hegyet is másznak, szakadékokon kelnek át; van nap, amikor egyszer esznek és van, amikor egyszer sem.
- Florida-hónap: A Florida-hónap úgy kezdődik, hogy ejtőernyővel ledobják őket a Florida állam területén fekvő Camp Rudder külterületére, ahol az „ellenséges csapatok” kutyás járőrei várják őket. Az elmúlt hatvan évben a kiképzés második fázisában huszonnégy katona halt meg. Itt kerül sor a mocsári bevetésekre, valamint komplex kihallgatási szimulációra. Van természetközeli túlélési gyakorlat is, ahol a jelölt egy szál gatyában és egy tőrrel 72-96 órára kimegy a mocsári erdőbe.
- Komplex gyakorlat: Az utolsó előtti hét egy hatnapos, a kiképzők minden perverz és bestiális igényét kielégítő komplex gyakorlaté, ahol a hallgatók választ kapnak az örök, visszatérő kérdések mindegyikére, amelyet a kiképzés során feltettek maguknak és egymásnak: „Na, ennek meg mi értelme volt?”.
- Lazítás és felkészülés: Az utolsó (kilencedik) hét a fokozatos lazításé, na meg az ünnepségre való felkészülésé. Az apróbb sebek begyógyulnak, a véraláfutások elhalványulnak, a szemekből eltűnik az őrült lobogás, és az egész agyonhajszolt banda készen áll a ranger-avatásra.
A tanfolyam végén csak kétféle értékelés létezik: a megfelelt (GO), illetve a nem felelt meg (NO GO). Ja, azt nem említettem, hogy ez alatt a két hónap alatt naponta maximum 2200 kalóriát kapnak és nincs csoki- és csipsz-zabálás meg kólahörpölgetés a szünetekben.
Ugye emlékszünk még, hogy a második világháború után a ranger-alakulatokat feloszlatták, majd a koreai háború első évében ismét létrehozták? Nos, legyetek erősek, mert olyat mondok, amit kétszer is el fogtok olvasni, mert annyira hihetetlen lesz. Vagyis mi történt velük a koreai háború után? Igen, szétzavarták őket. És mi történt a vietnami háborúban? Igen, újból megalakulnak a ranger zászlóaljak.
A mai ranger-csapatok (végleges?) megalakítására vonatkozó utolsó lökést állítólag az 1973-as arab-izraeli háború adta, amikor a jenkik rádöbbentek: bármikor előfordulhat, hogy bárhol a világon „katonai segítséget kell nyújtani baráti nemzeteknek”. Az erről szóló vitában valamelyik okos (vagy kevésbé hülye) tábornok a homlokára csapott és azt mondta: Gyerekek, megvan! A 75. gyalogsági ezred első zászlóalját 1974 januárjában hivatalosan is átalakítják tehát rangerekké.
Fontosabb Ranger műveletek
A rangerek számos fontos hadműveletben vettek részt az évek során, bizonyítva rátermettségüket és elkötelezettségüket.
Urgent Fury (Grenada, 1983)
Grenada alig öt éve élvezte az Egyesült Királyságtól való függetlenségét, amikor 1979-ben egy baloldali puccs segítségével Maurice Bishop közgazdász vette át a hatalmat. Bishop hatályon kívül helyezte az alkotmányt, betiltott minden pártot, és cimborálni kezdett a kubaiakkal és Moszkvával. 1983-ban Bishopot megbuktatták és kivégezték.
1983. október 25-én hajnalban a mintegy négyszáz rangert szállító Herculesek felszálltak a szomszédos Barbadosról és helyi idő szerint 05.40-kor ejtőernyővel földet értek a szigetország Port Salinas-i repterén. Itt körülbelül két zászlóaljnyi kubaiba ütköztek, akiket laza másfél órányi harc után kiszorítottak. A kifutópályát megtisztították, és fél nyolckor máris érkezhetett a többi repülőgép, fedélzetén a tengerészgyalogosokkal és a többi erősítéssel. Ezt követően erőltetett menetben elérték a közeli orvosi egyetemet, ahol félezer amerikai diák várta őket. A rangerek összesen öt óra alatt befejezték a rájuk háruló melót, majd hazamentek.
Just Cause (Panama, 1989)
Az USA számára életfontosságú gazdasági és stratégiai jelentőséggel bíró régióban 1983-tól Manuel Noriega tábornok volt a tótumfaktum, aki a legjobb latin-amerikai hagyományoknak megfelelően intézte a dolgokat. A többé-kevésbé demokratikus módszerekkel megválasztott elnök fejére magas ívben tett, és a hadsereg támogatásával intézte a maga kis piszkos ügyeit: kábítószer-csempészet, pénzmosás, védelmi pénzek beszedése, embercsempészet, gazdasági bűncselekmények, satöbbi.
Az év elején hivatalba lépett idősebb Bush összevonta szemöldökét és december 19-én kiadta az ukázt: Panamában rendet kell tenni, Noriegát pedig bíróság elé kell állítani. A hadműveletben először vett részt a teljes 75. Ranger Ezred: a szakácsoktól a karbantartókig mindenki beöltözött, felvette az éleslőszert, felcsatolta az ejtőernyőket, beszállt a jól bevált Herculesekbe és lelkesen üvöltötte a jelszót: Rangers lead the way!
Az első 500 ranger december 20-án 01.00 órakor ugrott, és azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa a Tocumen Nemzetközi Repülőteret, ahol a panamai légierő főhadiszállása is volt. Egy másik zászlóalj a Rio Hato katonai reptét elfoglalását kapta feladatul. Miután mindkét reptér készen állt a többiek fogadására, az első zászlóaljat a 82. Légiszállítású Hadosztály mellé rendelték, melynek parancsnoka rögtön tesz is az ellen, hogy a rangerek szétunatkozzák az agyukat. Új feladat: a panamai különlegeseket kellett semlegesíteniük. Ez sem okozott különösebb gondokat. A harmadik zászlóalj Charlie százada is testhezálló melóra kapott utasítást: a Panamai Vezérkar központi épületét, a La Comandancia-t kellett bevenniük.
A rangerek panamai fellépéséről még annyit, hogy Noriega házi katonaságát, a Batallon Dignidad-ot (Méltóság Zászlóalj) is seccperc alatt legyalázták.
Iraki Szabadság Hadművelet (2003)
A rangereket legelőször itt is reptér-elfoglalásra vették igénybe (úgy látszik, ez rajtuk maradt, mint szamáron a fül). A szíriai határ melletti „H-1” kódú katonai repülőtér kifutója aggasztóan hosszú (10 kilométer) és jól karbantartott volt, s a nyugati szövetségesek nem akartál kockáztatni, hogy akár iraki, akár más ellenséges gépek igénybe tudják venni. Ennek érdekében 2003. március 25-ről 26-re virradóan 600 ranger, 300 ejtőernyős a 173. Ugyancsak rangerek szabadították ki Jessica Dawn Lynch, sebesült és foglyul ejtett amerikai közlegényt közleányt az egyik iraki kórházból.
Napjainkban egyetlen vegytiszta ranger-alakulat létezik, a 75. Gyalogos (Ranger) Ezred, amelyről már többször is említést tettünk. Akkor most a beígért barettes kiegészítés: a rangerek 2001-ig fekete barettet viseltek, de akkor megsértődtek (lévén, hogy a hadsereg más alakulatoknak is engedélyezte ennek viselését), és áttértek a világosbarnás-szürke, hivatalosan: tan beret (cserszínű barett) fejfedőkre, amit most már tényleg csak ők hordhatnak.
Mai írásunk végén egy rövidke történet, amelyet Robert Turner ranger ezredes mesélt azokról az időkről, amikor Vietnamban éppen zengett az ég és az ellenség sikeres offenzívában volt. Mindenfelé robbanások, lövések, sikolyok, s közben a napalmtól ég fél Indokína.
„Az egyik éjjel felriadtam a lövészárokban, csatakosan az izzadságtól, mert azt álmodtam, hogy a Ranger-Schoolban vagyok."
Mennyire nehéz az amerikai hadsereg RANGER iskolája?
Az Elite Challenge program a Magyar Honvédség Rohamlövész tanfolyamának, valamint az US Army Ranger School RASP és az US Army Special Forces Assessment and Selection (SFAS) szelekciós fázisainak első hetét öleli fel, öt napba sűrítve annak követelményrendszerét és kérlelhetetlenségét. Ez az öt nap pokoli fizikai és pszichés terhelése szolgál rostaként a képzésen, hogy valóban csak a minőség folytathassa és tartozhasson az Elite Challenge-et elvégzők családjába.
Ennek megfelelően természetesen sokan adják fel, „csengetik ki” magukat az Elite Challenge programról, melyen átlagban 60-70%-os a lemorzsolódás, azonban nem ritka, hogy esetenként ez a szám eléri a 90 %-ot.
Az Elite Challenge programot elvégző hallgatók nemcsak maguknak bizonyítják be, hogy a brutális fizikai és pszichés megterhelések elvégzésével képesek egy ilyen megmérettetésen való megfelelésre, hanem egy valóban elit körbe fognak tartozni, ahol a felvarró, amit kapnak, egy olyan csapatba való tartozást jelent, ahol a bajtársiasság és a barátság a szenvedés és az akaraterő végleges határait feszegető kínok között kovácsolódott.
Koltai Arnold alezredes, a Magyar Honvédség legendás Rohamlövész tanfolyamának atyja, volt különleges műveleti főtiszt vezetésével és ellenőrzésével, a civilek és a szolgálatot tevők egyaránt megmérethetik rátermettségüket, kitartásukat, akaraterejüket, valamint tűrőképességük határait.
Az Elite Challenge instruktor csapatában olyan katonák, rendőrök és tehetséges civilek vannak, akik szintén több speciális katonai vagy rendőri kiképzést teljesítettek, nagy tapasztalattal rendelkeznek, vagy épp maguk is az Elite Challenge program korábbi végzősei és rendelkeznek azokkal a képességekkel, melyeknek köszönhetően, felkészítésüket követően, az idők során instruktorrá válhattak a programban.
Koltai Arnold alezredes, a Magyar Honvédség legendás Rohamlövész tanfolyamának alapítója és atyja, volt különleges műveleti főtiszt. Karrierjét a Baranya Felderítő Zászlóalj, 4. mélységi (ejtőernyős) felderítő csoportparancsnokaként kezdte, majd a 2. mf. századparancsnoka lett. Szolgált a Szárazföldi Parancsnokság számos törzsbeosztásában, és a MH Különleges Műveleti Erői létrehozását tervező szűk csoport kiképzési szakértője volt.
Army Ranger, és US Army Special Forces iskolákat, a US Army Combined Maneuver Officer Advance Course-t (USA Összhaderőnemi Parancsnoki Haladó Tanfolyamot), valamint a US Army Command and General Staff College-t (USA Szárazföldi Erők Törzstiszti Akadémiáját).
Alapítója a Magyar Honvédség Skorpió és Rohamlövész tanfolyamának, emellett vezetője volt a Magyar Honvédség első és egyetlen Nemzetközi Különleges Műveleti Iskolájának (MH NKMA).
Az Elite Challenge program azoknak a civil, vagy aktív szolgálatot tevő egyéneknek szól, akik érzik magukban és be akarják bizonyítani, képesek megfelelni az elit katonákkal szemben támasztott minimum követelménynek!
Nem az az erős, aki nem esik el, hanem aki mindig fel tud állni!
„Az Elite Challenge program továbbra is várja a szabadság és teljesítmény elkötelezettjeit. Az EC nem egy verseny. Az EC nem egy túlélő túra. Az EC nem a gyorsaságról, vagy izomerőről szól. Lehet valaki ultramaratonista, erőemelő bajnok, vagy épp harcművész bajnok, ez még önmagában itt nem elég a sikerhez. Az Elite Challenge egy gondosan összeállított, komplex, extrém fizikai és mentális terhelés, mely azokat a kulcskompetenciákat vizsgálja, amelyek alkalmassá teszik a jelölteket speciális feladatok és kihívások végrehajtására és az azoknak történő megfelelésre.
Az Elite Challenge mindenkinek szól, de csak azoknak való, akik képesek Önmagukat legyőzni, akaratukat a közösségnek alárendelni, alázatot tanúsítani az elérendő cél felé vezető úton, s társaikat önzetlenül segíteni, miközben fizikailag kitartóak, mentálisan megingathatatlanok és célorientáltságuk megtörhetetlen. Az EC egy különleges kiválasztó program. Azokat az egyéneket választja ki a jelentkezők közül, akik ha épp a hadseregben szolgálnának, mind emberileg, mind fizikailag megállnák a helyüket a Különleges Erőkben, egy olyan közösségben, ahol az egymás iránti bajtársiasság és hűség egy olyan kötelék, mely életünk végéig kísér minket és talán még utána is él.
Mindenkiben vannak speciális képességek, azonban ezek néha csak akkor kerülnek felszínre, ha extrém körülmények között kerülnek megmérettetésre. Programunk instrumentumként szolgál ezen képességekkel rendelkező emberek felismerésében, s számos fejlődési és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít további programjai során. A kihívás adott, tedd magadévá a sikert!"
Tisztelettel, Koltai Arnold nyá. alezredes