Alabástrom Utca Autószerviz Vélemények: Szolgáltatóházak Története Budapesten

A Rákosi-korszak bukása, majd az 1956-os forradalom után a pártvezetés igyekezett közhangulat-javító lépéseket bevezetni, ilyen volt a szolgáltatóházak építése is, ezekben többféle szolgáltatást vehetett igénybe az állampolgár modern körülmények között.

A Szolgáltatóházak Létrejötte és Virágkora

Az ország első szolgáltatókombinátjának felépítéséről már 1961 novemberében szó volt, Kispest és Pestlőrinc határán tervezték létrehozni, az akkori elképzelések szerint cipészettel, fodrászattal, női és férfiszabászattal, kozmetikai szalonnal, valamint expressz cipőjavítóval. Az érintett szövetkezetek 1961 nyarán vásárolták meg a XVIII. kerületi Lenkei és Fáy utca sarkán a területet, 1962 áprilisában kezdtek az építéshez, 1963 márciusában már készen állt az épület.

Az ország első szövetkezeti szolgáltató kombinátját 1963. november 9-én adta át rendeltetésének Erdős József, az OKISZ elnöke. Az átadás után tíz nappal a női fodrászatot százan vették igénybe, az éjszakás lányok, asszonyok örültek a reggeli hat órai nyitásnak. A ruhaszalon negyven megrendelést kapott, a kistextes lányok voltak a legjobb vevők. Az első szolgáltatóházat szívesen kereste fel a környék lakossága és munkássága.

A siker nyomán 1964-ben tovább tizenöt szolgáltatóház építését határozták el a peremkerületekben 1965 végéig. Terveztettek ilyet a Rózsadombra, Pasarétre, Pesthidegkútra, a XI. kerületben Bazsalikom és az Alabástrom utca sarkára, a IV., X., XII., XIII., XIV. kerületbe, Kispesten az 51-es villamos végállomásához és a XX. kerületben a Marx Károly utca 191. alá.

Budapest kerületei

Budapest kerületei

Gumiszerviz nyitvatartás Győr, Bulcsú utca

A Lendület Megtörése és a Problémák Kezelése

A kezdeti nagy lelkesedés után hamar megtört a lendület, és kétségessé vált a szolgáltatóházak létjogosultsága. Amíg 1966-ra vidéken már kilencvenkét létesítmény működött, addig Budapesten továbbra is csupán egyetlenegy - a XVIII. kerületi Lenkei utcai - üzemelt. Már ekkor felvetették, hogy Budapesten hasznosabbak a sok apró szétszórt helyiségben elhelyezett szolgáltatások.

Ennek ellenére még ebben az évben megkezdődött az építkezés a XVIII. kerületi Vörös Hadsereg útján (ma Üllői út), a XI. kerületi Bazsalikom utcában és a XV. kerületi Cservenka Miklós (ma Sztárai Mihály) téren.

Végül a XV. kerületi, pestújhelyi szolgáltatóház készült el elsőként 1967 novemberében. A II. kerületi Pasaréti úton viszont példás gyorsasággal épült fel a kétszintes szolgáltatóépület. Szintén egy éven belül készült el a XII. kerületben avatott, új 1000 négyzetméteres létesítmény, melyet az OKISZ elnökhelyettese, Kelenhegyi Emil nyitott meg 1968. december 28-án.

A Lékai János (ma Apor Vilmos) téri ház különleges volt mind formáját, mind rendeltetését, mind történetét illetően. A téren még 1941-ben kezdték meg egy nagytemplom építését, melyet a II. Az elkészült altemplomot a Gyorsszolgálati Ktsz. szerette volna használni az exportáruk csomagolóraktárának, azonban az engedélyt csak úgy kapta meg, ha a betontorzóval is kezdenek valamit.

Ezért összefogtak a fodrász- és a cukrászszövetkezettel, és az IPARTERV-től Pál Balázzsal megterveztették, majd a X. Építész Ktsz-szel felépíttették a csomagoló fölé a férfi- és női fodrászatot, melyben volt kozmetika és manikűr-pedikűr is, valamint - váróhelyiségként - a panorámás cukrászdát.

Kényelmes otthon a Kresz Géza utcában

A fodrászatot, kozmetikát, szabóságot, a Gelka, a Patyolat és a Javító-Szerelő Vállalat kirendeltségeit magába foglaló csepeli szolgáltatóházat - mely a hatodik volt Budapesten - 1969.

Már csak az volt a kérdés, hogy ténylegesen kinek is adják át, illetve kinek is építik ezeket a szolgáltató kombinátokat. Az épületeket fenntartani apró szolgáltatásokból nem volt kifizetődő, a Cservenka téren például a vezetők gondolkoztak azon, hogy terhek és a ráfizetés miatt az épületből kiköltöznek, üzletüket bezárják, a XX.

Nemcsak szolgáltató, igénybe vevő sem akadt, különösen a budai - Zugligeti úti, Pasaréti úti, Bazsalikom utcai - egységekben. Az 1968-ban átadott Bazsalikom utcai kombinátból ősszel kiköltöztek a lakáskarbantartók - nem ment az üzlet. Hirdettek vízvezeték-szerelést, festést, más javításokat, aztán nem vállalták el a munkát.

A fodrászok se tudtak keresni, ezért fodrásztanműhelyt helyeztek ide, amely viszont hiába dolgozott olcsón, kuncsaft csak kevés akadt. A Pasaréti úton csak karácsonykor volt forgalom, viszont az átadás után nem sokkal leszakadt a mennyezet. A Lékai téren nem volt gáz - sem a fodrászatban a hajsütővas melegítéséhez, se a fűtéshez.

Az 1969 augusztusában elkészült Pongrácz úti szolgáltatóházba - amely kiesett a fő forgalomból - csak januárban kötötték be a fűtést, ezért elmaradtak a megrendelések a cipésznél és a gépjavítónál.

Vizsla Utca: Futómű Beállítási Tippek

Sashalmon 1970 márciusában nyílt meg az egyik legnagyobb, emeletes szolgáltatóház, melyben tizenegyféle szolgáltatást - a hagyományos fodrászat, kozmetika, szerviz mellett itt volt kalapos, kesztyűs, fényképész, díszműárus is - lehetett igénybe venni.

Vidéken 1971-ben kétszáz, a fővárosban kilenc szolgáltatóház működött. Budapesten azonban sokszor olyan helyeken építettek ilyeneket, ahol a tervekben lakótelep szerepelt. Ahol a telep felépült, ott jó volt a szolgáltatás, viszont volt olyan hely, ahol nem épült ki a környék, ezért a szolgáltatóház kis forgalmat bonyolított le, nem volt jövedelmező.

Közöttük volt a Ferencvárosban, a Gubacsi út és az Illatos út sarkán nyolc éve elkezdett épület. Azonban az évek folyamán számos probléma hátráltatta az építkezést: talajvíz, nem volt tervező, kivitelező, vitáztak az alapozásról, az energiáról. Félretervezték a csatornabekötést, a vandálok rendszeresen rongálták a készülő épületet.

De az 1972. november 25-én nyílt épület nem egy hagyományos szövetkezeti szolgáltatókombinát volt, hanem a kulturálódás helye: fodrász helyett ifjúsági klub, divatszabó helyett könyvtár, cipész helyett közért és bisztró, ruhatisztító helyett körzeti orvosi rendelő várta itt a ferencvárosiakat. Szintén hosszan elhúzódott a XVIII. kerületi Szent Lőrinc-lakótelep szolgáltatóházának építése.

Az 1969-ben megkezdett tervezést - egy teljes szerkezeti áttervezést beiktatva - 1975-ben követte az átadás. Mivel különösen az újonnan épülő lakótelepeken csúszott a szolgáltatóházak üzembe helyezése, ezért az 1970-es években a tanácsok a nehézségeket látva megoldást kerestek.

A XV. kerületben 1973-ban kérték fel a kisiparosok szervezetét, a KIOSZ-t, hogy Újpalotán - ahol a szolgáltatóház nem készült el - a Zsókavár utca 19. A Páskomligetben is működött egy hasonló rendszer, a csepeli Árpád utcában pedig faházat állítottak fel 1977-ben, ahol - lakbér ellenében - tizenhét kisiparos kapott műhelyt.

A Szolgáltatóházak Hanyatlása és Megszűnése

A szolgáltatóházakkal kapcsolatban 1976-ban már megoszlottak a vélemények: drágák voltak, és több közülük kihasználatlan volt - a XVI. kerületit és a kőbányait alig keresték fel, a zugligetit át kellett alakítani.

Az 1980-as években a szövetkezetek állami támogatása csökkent, terheik tovább nőttek, egyre kevésbé volt kifizetődő a szolgáltatóházak fenntartása a csökkenő megrendelések mellett. Ezzel együtt szaporodtak a különböző társas vállalkozási formák, egyre több lehetőséget kaptak a kisiparosok és a magánvállalkozók.

A szövetkezetek 1990 után aztán jellemzően felbomlottak, a szolgáltatóházak helyiségeit vállalkozók vásárolták meg, átalakították, több részre osztották azokat.

Habár a szolgáltatóházak létesítése szovjet és lengyel minta alapján a szocializmus terméke volt Magyarországon, az elmúlt évtizedekben is hoztak létre hasonlókat vidéken, de Budapesten is - mint például a XIII.

Szolgáltatóházak Budapesten - Címek

Néhány budapesti szolgáltatóház címe:

  • XVIII. kerületi Lenkei utca 2-4.
  • XV. kerületi Sztárai Mihály tér 10.
  • II. kerületi Pasaréti út 104.
  • XII. kerületi Apor Vilmos tér 9-11.
  • XXI. kerületi Szent István út 248-150.
  • IX. kerületi Gubacsi út 89.
  • XV. kerületi Zsókavár utca 19.

Sokat látott évgyűrűk – A budapesti fák története – Architextúra – hirado.hu

Autómentés Budapest XI. Kerületében

A XI. kerület, a város nyugati kapuja, a Budaörsi út folytatása, autópályák közti szakasz, tehát egy forgalmas kerület. A mindennapi dugók, fennakadások itt is megfigyelhetők.

A dugókra már született is egy megoldás, a kamerák felszerelése. Gyakorlatilag bárki megnézheti interneten az autós forgalmat, megtervezheti előre az utat, hogy hol tudja elkerülni a dugót. Arcok nem felismerhetőek, látható, hogy a nagyobb fogalom merre halad, pl. ha a Budaörsi úton dugót lát, előre vetíthető, hogy nemsokára a Bah csomóponton is az lesz.

Koccanások, karambolok ezek ellenére is előfordulnak. Nem beszélve arról, ha téli időszakban hirtelen leáll az autó motorja, nem indul, esetleg hidegindításra van szükség.

Autómentő cégünk több éves tapasztalattal rendelkezik, bármilyen helyzetben tudunk segíteni Önnek. Mentse el telefonszámunkat, így, ha váratlan helyzetbe kerül, nem kell elérhetőség után kutakodnia, egyszerűen csak tárcsázzon bennünket. Mi megtervezzük a legrövidebb utat, és indulunk a megbeszélt helyszínre. Non stop autómentés az ország egész területén.

tizenegyedik kerület autómentés, tizenegyedik kerület autómentő, tizenegyedik kerület autószállítás, tizenegyedik kerület autószállító, XI. kerület autómentés, XI. kerület autószállítás, autómentés tizenegyedik kerület furgonmentés, tizenegyedik kerület kisbusz mentés, tizenegyedik kerület kisteherautó mentés, tizenegyedik kerület kisteherautó szállítás, 11. kerület autómentés, 11. kerület autómentő, 11. kerület autószállítás, 11. kerület autószállító, 11. kerület furgonmentés, 11. kerület kisbusz mentés, 11. kerület kisteherautó mentés, 11.

Autómentés

Autómentés

Miért nem indul az autó?

  • Elromlott a generátor: Ha úgy tapasztalja, hogy egyáltalán nem tölt az autó, akkor nagy eséllyel az elromlott generátor miatt nem indul az autó.

Akkumulátor problémák

  1. Elöregedés: Egy átlagos autó akkumulátor élettartama átlagosan 3-5 év.
  2. Zárlatos lesz az akku: Ha az akkumulátor túlmelegszik, az belső hibára, például rövidzárlatra, zárlatos akkumulátorra utalhat. A hő hatására aktív anyagok bomolhatnak le az akkumulátor belsejében, ami végső soron az akkumulátor teljes meghibásodásához vezethet.
  3. Túlságosan lemerül az akku: Ha az autót ritkán használják és a generátor nem tölti az akkumulátort, akkor annyira lemerülhet, hogy megállnak benne a kémiai reakciók. Ez akkor történik, ha a töltöttségi szint 10.5V alá esik.
  4. Gyári hiba: Nagyon ritkán, de sajnos előfordulhat, hogy az Ön akkumulátora gyári hibás.

Az akkumulátor viszonylag új, biztosan megfelelően működik, viszont mégsem indul az autó. Valószínűleg csak lemerült, ilyenkor bikázásra lehet szükség.

Főképp az autó típusa határozza meg, hogy milyen akumulátorra van szükség. Az akkumulátor mérete (magasság-szélesség-mélység) is meghatározza, hogy milyen akku kell az autóba. Figyeljünk oda továbbá az akkumulátor technológiájára, mert ugyanolyan típusú akkumulátorra kell cserélni a régit.

Főleg az autó márkájától, típusától, és a motor teljesítményétől függ, hogy milyen akkumulátorra van szükség.

Akkumulátor típusok

  1. Gondozásmentes, zárt rendszerű akkumulátor: A gondozásmentes akkumulátor egy olyan akku, amit nem kell desztillált vízzel újratölteni, nem kell ellenőrizni az akkumulátor savszintjét.
  2. Start-stop akkumulátor: A start-stop akkumulátor olyan autóhoz kell, ami gyakran megáll és újraindul - például a városi forgalomban -, így az akkumulátornak gyakori indításokat kell elbírnia.
  3. AGM akkumulátor: Az AGM akkumulátor egy olyan akku, amiben egy mikroüvegszálas fonat található. Ennek segítségével sokkal tartósabb, mint az átlagos akkumulátor, emiatt persze drágább is.

Mi főleg a Bären, Alphaline, és Top Akku akkumulátorokat javasoljuk, ugyanis ár-érték arány és tartosság szempontjából ezek teljesítenek a legjobban.

Az autó akkumulátor átlagosan 20.000-130.000 Ft között mozog. Kérdés, hogy megéri-e a drágább akkumulátor. A válasz: igen, ha cserébe magasabb élettartamot kapunk.

Az autó akkumulátor átlagos élettartama 3-5 év, ezt az átlagár is tükrözi. A magas ár hosszabb garanciát is jelent.

Akkumulátor Típus Átlagos Ár (Ft) Élettartam (Év)
Gondozásmentes 20.000 - 50.000 3-4
Start-Stop 50.000 - 90.000 4-5
AGM 90.000 - 130.000 5+

Igen. Minden általunk forgalmazott akkut töltve, és teljesen üzemkész állapotban szállítunk. Reggel 8 és éjfél között, Budapest bármelyik kerületében, az esetek többségében kevesebb mint egy óra alatt megoldjuk a problémát és beszereljük az új akkumulátort a helyszínen.

Természetesen dönthet úgy, hogy saját maga veszi meg az akkumulátort és szereli be, azonban ez nem javasolt. A művelet precíz odafigyelést igényel, és a legkisebb hiba esetén is további kárt okozhat autójának.

Az Akkumentő kiszállási díja 14.500 Ft-ba kerül. Az akkumulátort csak indokolt esetekben cseréljük. Képesek vagyunk az úgynevezett áram alatti szerelésre is. A cseréhez nem szükséges semmilyen speciális szerszám.

Az Akkumentő gondoskodik a régi, használt akkumulátor elszállításáról. Ha nem az akku a probléma, akkor először is egy computeres vizsgálat alapján megnézzük, hogy valóban így van-e.

A sikeres beszerelést követően készpénzzel, vagy bankkártyával tud fizetni szerelő kollégánknál.

tags: #alabastrom #utca #autószerviz #vélemények