A Yamaha Jog története és műszaki jellemzői
A Yamaha Jog robogócsalád a kezdetektől fogva a népszerűséget és a megbízhatóságot testesítette meg. A család harmadik szereplőjének megjelenési dátuma 1989 volt. Sikerét a kialakításával érte el. A motor kialakítása is újdonságnak számított, fekvő pozícióban helyezkedett el a henger. Ez a motor megkapta a TZR-től a V-alakú membránt.
Az üzemanyagtartály a Yamaha Jog típusnál, az ülés alatti sisaktartó mögött kapott helyet. A keverék képzéshez szükséges olajat tartalmazó tartály, a tárolóhely előtt helyezkedik el. Az első idomot rögzítő három csavarral, akár kosár is elhelyezhető a Yamaha Jog robogó elején.
A Yamaha Jog blokk: Japán vagy Minarelli?
Kiterjedt kutatómunkánk oka, hogy a könnyen felismerhető, rövid meghajtótömbbel készített CVT-s motor ma rengeteg itthon forgalomban lévő robogóban megtalálható. Régóta folyik a vita arról, hogy a Yamaha eredeti, Japánban gyártott blokkot szerelt-e a legendás, 3KJ motorkódú Jogba és későbbi társaiba, vagy már a tipikus, kilencvenes évekbeli, belpiacos típusaihoz is az olasz Minarellitől szállította-e a fekvő, egyhengeres ötveneseket?
Én azt állítom, hogy a fekvőhengeres lég-, illetve folyadékhűtésű Minarelli-utódokat, amelyek például az Aeroxot, Neo’s-t, a Jog R-t, illetve RR-t, az Aprilia Gullivert, és még vagy fél tucat egyéb, olasz, illetve japánnak mondott, valójában európai robogótípust hajtanak, együttműködésben készítették az egyébként régóta a Yamaha-csoporthoz tartozó olaszországi gyárban. A tízcolos kerékhez méretezett 3KJ blokk viszont a műfaj hatputtonyos aszúesszenciája, azt biztosan nem innen szállították Japánba tízezerszám, hogy aztán ott tegyék köré a kis kasztnikat.
A Yamaha Jog család tagjai a tartósságukról és megbízhatóságukról híresek. Nincs jobban kitalált, hálásabb, tartósabb és főként megbízhatóbb CVT-s kisrobogó a Föld kerekén. Nagyon jó kis gép, a legtöbbet a tulajdonos árthat neki.
Ha még nincs robogójuk, lélekszakadva keressenek egy megfelelő Yamaha Jogot, mondjuk egy Artistic Spec-et, egy Nextzone-t, vagy akár egy orrkosaras Poche-t. Ha Winkler-rajongók, vegyenek Vinót, hisz az is egy Jog, csak más első futóművel, olaszos maskarában. Szuper tárcsafékes Apriómmal (hozzám hasonló betegek kedvéért Type-II Jog) három szezont nyomtam le, téli kihagyás nélkül. A Frangepán út egyik garázsában rendel, húsz éve van a szakmában, tehát még a 27V-s, vagyis csőrös, trapézlámpás old-Jogról is vannak történetei.
Yamaha Jog Aprio 4.rész.
A Yamaha Jog általános műszaki jellemzői és felhasználói tapasztalatok
A motor 2003-ban lett vásárolva egy baráttól, akinél már legalább 3-4 éve porosodott a garázsban. 2 percnyi rugdosás után azért szépen elindult, ekkor már tudni lehetett, hogy mindenképpen megvételre kerül, a hangja kiváló állapotról tanúskodott. Kis bemelegítés után kb 200 méter elég volt, hogy rájöjjünk: lényegében gyári állapotú a gép, 12 évesen. Még a gumik is gyáriak voltak rajta, közepes kopottsággal, így a kb 3400 mérföldes futásteljesítmény reálisnak látszott, a gyári akksi volt benne (persze ez már teljesen lemerült). Kapott hozzá egy eredeti angol nyelvű használati útmutatót is. Szóval mintha a szalonból gördült volna ki, olyan megkímélt volt, azonnal el is lett hozva, a hazaúton pedig már tudni lehetett, hogy ez a motor hosszú ideig marad.
Méretek és motor
A gép menetkész tömege 65 kg, fordulóköre kisebb, mint a teljes hosszúsága, hasmagassága kb. 8cm, az ülése 710 mm magasan van a talaj felett - ez még a régimódi robogó, nem olyan nagytestű, mint a maiak. A 3YE1 gyári kódú motor van benne, 49 cm3, állítólag 6,3 le a teljesítménye, de ezt nem írja a kézikönyv. Ha ez így van, akkor az 126 le / liter teljesítményt jelent (Honda s2000: 120 le/l. igaz, hogy a kétüteműeknél nagyobb fajlagos teljesítmény érhető el, mint a négyüteműeknél)!
Üzemanyag és elektromos rendszer
A benzintankja 3,5 literes, de ebből sok a tartalék, kb 1 l. A hatótávolság ennek következtében talán 150 km, több biztosan nem. Az elektromos rendszere bombabiztos, minden izzója gyári (!) 16 évesen, van tompított és távolsági fényszóró is. A lámpák fénye jó, éjszakai motorozásra kiválóan alkalmas. Ide tartozik, hogy a motor megvásárlása után vettünk bele gyári akkumulátort, mely azóta is hibátlanul üzemel. Télre célszerű kiszerelni és fagymentes helyen tárolni.
Fékek és tárolás
A felnik 10 collos átmérőjűek, a kátyúkat bírják, mert elég masszívak. Elöl hátul dobfék dolgozik. Igazából olyan erősek, fáradásra nem hajlamosak, hogy nem érződik szükségét tárcsaféknek. Gyárilag 2 tárolórekesz került beépítésre: az egyik a kormány alatt kisebb felszerelések számára, a másik a sisaktartó az ülés alatt. Ebbe bármilyen típusú sisak belefér, kb 6-8 l űrtartalmú. Van még egy csomagtartó is gyárilag, de az már extrafelszerelés, nem mindegyik Jogon látni ilyet. Nem néz ki valami jól, viszont tároló dobozt lehet(ne) rá erősíteni. A lakatot lehet rajta tárolni.
1986-os Gold Wing műszerfal restaurálása
Menetdinamika, fogyasztás és karbantartás
Korábban hallani lehetett róla, hogy milyen jól mennek a Jog-ok és kíváncsian próbálgatva, hogy mit tud. Meg kell mondani, nagyon jól megy. Az órát kiakasztja, ami csak 60 körüli sebesség, 65 gps-szel, bár ez az 5 km/h lényegtelen, mert nem hajtják így. Valószínűleg az új és ezért kicsit nagyobb átmérőjű gumik miatt van. A mai robogók azért ennél lényegesen nagyobb végsebességet tudnak. A gyorsulása az igazán meglepő, a motor és az erőátvitel is olyan jól összehangolt, hogy nincsen olyan forgalmi helyzet, amikor ne tudna kilőni egy pillanat alatt. Álló helyzetből is keményen megindul, nem egy alkalommal egykerekezett vele, de azt hiszem, hogy ez lepte meg a legjobban. Mindenféle súlypontáthelyezés nélkül könnyedén felkapható egy kerékre. Az álló helyzetből való gyorsulásról csak annyit, hogy egy tuningolt Aprilia SBK 51-essel (2005-ös évj., remélhetőleg jót mondott a cimborám) versenyezve, 40-ig egy kicsit el tudott menni (!), utána 50-ig kiegyenlített, afölött pedig már elhúzott az Aprilia, amelynek a vége 102 volt. Szóval, 16 évesen is nagyon lehet vele haladni. Hozzáteszem, hogy általában nem így hajtják, egyszerűen sajnálják csutkagázon erőltetni. Az utazósebessége 50 körül van, harmadgázon. A motort nem tuningolták, az teljesen gyári állapotú, ennek ismeretében rendkívül jó a gyorsulása, állítólag tuninggal még ezt nagyon fel lehet javítani.
Üzemanyag-fogyasztás
Hajtástól és helyzettől függ. Országúton, hosszú távon, tartós 50 körüli sebesség mellett 2-2,5 l-re lehet számítani. Városban, ami 1-2 km-es utakat jelent, tehát a szívató sokat megy, 3-3,5 l-re lehet számolni.
Rendszeres karbantartás
Évente, kb 2-3000 km-enként hordják szervizbe, ahol légszűrőt, gyertyát, és olajat cserélnek. Ezeken felül néha fékbeállítás volt, kitisztították, illetve egyszer lefestették a kipufogót. Ezek mindig 8e Ft alatt maradtak.
Hidegindítási sajátosságok
Egy márkatárs említette a hideg időben (5 fok alatt) jelentkező gyengélkedést. Elfelejtettem írni, de nálam is megvan a "probléma". A motor bemelegedése után (kb 1 perc, vagy 4-500 m) teljesen eltűnik, ez a "szokása" már a megvásárlása - több mint 4 év - óta megvan. Tipp: vagy teljesen melegre járatjuk a motort elindulás előtt, vagy alig húzzuk a gázt, amíg fel nem melegszik - addig nagyobb gázdásra úgyis csak fuldoklik, de érdekes, hogy az alapjáratot nem zavarja, tehát lefullasztani nem tudja.
Összegzés: igazi városi motor. Keveset fogyaszt, teljesen megbízható, kényelmes, dinamikus, eddig nem lopták el, stb, stb. Városon kívül már kevés a végsebessége, terepre ne nagyon menjünk vele. Ezeken kívül talán nincs is gyengéje a gépnek. Jó választás.
Alkatrészek és karbantartás: Suzuki Samurai SJ413 (1986)
Részletes műszaki adatok: Yamaha Jog-RR (2018)
| Kategória | Specifikáció | Adat |
|---|---|---|
| Motor és Meghajtás | Furat | 40 mm |
| Löket | 39.2 mm | |
| Max. Teljesítmény | 2.9 HP | |
| Fordulatszám max. Teljesítmény | 7500 ford./perc | |
| Nyomaték | 2.97 Nm | |
| Fordulatszám max. nyomatéknál | 6500 ford./perc | |
| Kompresszióarány | 11.4 | |
| Indítás | Kick | |
| Kuplung | Centrifugális erő | |
| Gyújtás | CDI | |
| Sebességváltó | Automatikus | |
| Hengerek száma | 1 | |
| Ütemek száma | 2 ütemű | |
| Hűtés | Air | |
| Lökettérfogat | 49 ccm | |
| Első Felfüggesztés | Első felfüggesztés | Teleszkópos villa |
| Hátsó Felfüggesztés | Hátsó felfüggesztés | Egység Swing |
| Fékek hátul | Dob | |
| Adatok és Méretek | Első gumiabroncs szélessége | 110 mm |
| Első gumiabroncs magassága | 70 % | |
| Első gumiabroncs átmérője | 12 hüvelyk | |
| Hátsó gumiabroncs szélessége | 120 mm | |
| Hátsó gumiabroncs magassága | 70 % | |
| Hátsó gumiabroncs átmérője | 12 hüvelyk | |
| Hosszúság | 1740 mm | |
| Szélesség | 675 mm | |
| Magasság | 1065 mm | |
| Tengelytáv | 1210 mm | |
| Ülésmagasság -tól | 770 mm | |
| Súly menetkész állapotban | 84 kg | |
| Üzemanyagtartály kapacitása | 5.5 l | |
| Jogosítvány típusok | AM |
Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) a Yamaha Jog-RR modellel kapcsolatban
Az alábbiakban a Yamaha Jog-RR modellel kapcsolatos gyakori kérdéseket gyűjtöttük össze, figyelembe véve a piaci adatok és a felhasználói érdeklődés legfontosabb szempontjait.
Gumiabroncsok Yamaha Jog-RR
- Milyen gumiabroncs-méretekre van szükségem?
A gumiabroncs mérete Yamaha Jog-RR 2018 elöl 110/70-12 és hátsó 120/70-12.
Árak és elérhetőség
- Mennyi a Yamaha Jog-RR aktuális piaci ára?
Egy 2015-ös Yamaha Jog-RR, amely átlagosan 0 kilométert futott, jelenleg átlagosan 891 700 HUF-ért kapható.
- Hogy néz ki a Yamaha Jog-RR modell hozzáférhetősége?
A Scooter-típusú motorokhoz mérten a Yamaha Jog-RR modell elérhetősége átlagos. Átlagos mennyiségű Yamaha Jog-RR motor található a használtmotor piacon.
- Mennyire stabil egy használt Yamaha Jog-RR ára? Hogy alakul a motor ára?
Ha példaként vesszük a 2009 gyártási évét, akkor a Yamaha Jog-RR árstabilitása a Scooter-típusú más motorokhoz viszonyítva rossz volt. Az árak alakulása az első évben -13%, a második évben -10% és a harmadik évben pedig -10% volt.
Piaci népszerűség
- Mennyire közkedvelt a Yamaha Jog-RR?
Gyenge a kereslet a piacon a Yamaha Jog-RR iránt.
Adatforrás
- Milyen forrásból származik az oldal tartalma?
Az adatok az '1000PS' online motorkerékpár magazintól származnak. Az '1000PS'-t 2001-ben alapították. A cég Ausztriában található. A tartalom nagy részét német nyelven publikálják, azonban a csapat a YouTube-on angol nyelvű motorkerékpár tesztvideókat is bemutat.