A Toyota C-HR GR Sport: Sportos Elegancia és Fejlett Hibrid Technológia
A Toyota C-HR első generációja egy meghökkentő lépése volt a márkának, mintha egy koncepcióautó jelent volna meg tömeggyártásban. Részletei, karaktere és az egész formavilág semmire nem hasonlított, igazi egyediséget hozott a kompakt SUV-k sorába. Az előző generációs C-HR már ismert volt futurisztikus formatervezéséről és megbízhatóságáról, de az új modell minden szempontból túlszárnyalja elődjét. Szerencsére a modell pályafutása folytatódott, ezáltal kettő, egy visszafogottabb és egy extrémebb megjelenésű modell is helyet kapott a kompakt SUV kínálatban. Az új C-HR tehát nem csak formai szempontból, hanem technikailag is többet ad elődjénél, hiszen a jól megszokott teljes hibrid rendszeren kívül plug-in hibrid megoldással is elérhető már az autó. Kíváncsian vártuk, milyen lett a legerősebb, legjobban felszerelt C-HR GR SPORT PREMIER EDITION.
Toyota Hibrid Stratégia és a Plug-in Hibrid Rendszer
A Toyota méltán híres a hibrid motorokról, hiszen még jóval előbb, mindenféle törvényi presszió előtt, zászlójára tűzte, hogy a legkisebb károsanyag-kibocsátású motorokat gyártja. Sok éven keresztül a full-hibrid, azaz az öntöltő hibrid hajtást fejlesztette és kínálta, de némiképpen elmaradt a konnektoros hibridek értékesítésében. Természetesen a mai napra jelentősen behozta a lemaradást, így például az új Prius már kizárólag ezzel a meghajtással kapható hazánkban.
Számunkra nagyon szimpatikus a Toyota felfogása, ugyanis úgy gondolják, hogy a tisztán elektromos járművek helyett a PHEV sokkal ideálisabb. Az átlagos autós ugyanis legjellemzőbb módon nem megy többet 50-60 kilométernél egyszerre, így a plug-in hibrid által kínált elektromos hatótáv jellemzően elegendő. Ha többet, hosszabb távot szeretne valaki megtenni, arra pedig ott van az autóba szerelt benzinmotor, amely megoldást jelent erre a problémára. Mivel a PHEV autókba kisebb akkumulátor kerül, például ebbe a modellbe egy bruttó 13,6 kWh kapacitású, így ugyanannyi ritkafém és alapanyag felhasználásával 5-6 darab PHEV autó készíthető, szemben egy tisztán elektromossal. A külső forrásról, akár 6,6 kW-tal is tölthető C-HR-ben lévő 13,6 kWh-s akkumulátorral az autó közel 100 kilométer megtételére képes elektromosan. Ilyenkor lényegében egy villanyautó, mert a rendszerhez tartozó elektromos motor meglepően erős, és ha nem kérjük külön, nem indul be a belső égésű motor. V/HV módban, ha kell még plusz erő, akkor besegít a benzinmotor, de amíg az akkumulátorban van töltés, addig kiemelten villanyhajtás van.
Dinamikus Külső és Átgondolt Belső Design
Az új design élesebb vonalakat és modernebb megjelenést kapott, miközben az aerodinamika és az energiahatékonyság is javult. Kifejezetten tetszik az autó feneke, ahol érdemes kiemelni a tetővonalat meghosszabbító kétosztatú spoilert, amelytől, ha lehet, még sportosabb, dinamikusabb a C-HR, továbbá a hátsó lámpatestet. Ez utóbbi egy, a teljes hátsó felületen végighaladó egyenes csík, amelynek különlegessége, hogy gyújtásra a középső részen a Toyota C-HR felirat pirosan világító felirata is bekapcsolódik.
Az új generáció méretei nem sokat változtak. Hosszúsága és tengelytávja megegyezik az előző generáció méreteivel, viszont kicsit alacsonyabb és szélesebb lett. Ezek a méretek nagyon ideálisak a városi közlekedésre.
Avensis motorolaj feltöltési útmutató
| Jellemző | Érték |
|---|---|
| Hosszúság | 4360 mm |
| Szélesség | 1830 mm |
| Magasság | 1570 mm |
| Tengelytáv | 2640 mm |
| Csomagtér (PHEV) | 310 liter |
Ha a karosszériára azt mondjuk, hogy jelentősen más, mint az előd modell, akkor a belső tér esetében ezt a kijelentést csak tovább fokozhatjuk. Egyértelműen látható, hogy a tér elrendezése esetében az alapfelfogás nem változott az előző C-HR-hez képest, továbbra is az első utasok kényelme van a fókuszban. Itt az ülések kényelme, a beállítási lehetőség, valamint a fej és lábtér is tökéletes. A belső tér valóban prémium érzetet kelt, a minőségi anyaghasználat, az ergonomikus kialakítás és a fejlett technológiai megoldások kombinációja teszi a C-HR-t különlegessé. A vezető környezete gyakorlatilag teljesen kicserélődött. Középre egy fektetett formátumú, hatalmas 12,3”-es érintőképes kijelző került, amelyre a telefonunkat vezeték nélkül tudjuk tükrözni. A műszerfal is teljesen digitális, amelynek grafikai megjelenése nagy mértékben konfigurálható. Szimpatikus volt a fizikális nyomógombok aránya és a teljes kezelhetősége az autónak. A meglehetősen dizájnosra tervezett utastér ellenére minden kézre áll, gyorsan megtalálhatók a különböző funkciók kezelőszervei.
A hátsó sorban viszont felnőttek számára kompromisszumokkal teljes a megvalósítás. A széles C oszlop és a hátsó ablak elhelyezése miatt bunker érzésünk van, bár ezen a ponton van némi fejlődés a korábbi típushoz képest, de még mindig nagyon sötét itt a tér. A lábunkat nem lehet úgy tartani, hogy az végig az ülőfelületre feküdjön fel, illetve a fejtér is nagyon kicsi. A hátsó középső ülés esetében papíron megvan a hely, de ezt kizárólag pótülésnek tekinthetjük. Hátul könyöklő sincs kialakítva és csupán egyetlen USB-C kimenetet találunk az első könyöklő hátsó részén.
Az autó hátsórészét feltárva 310 liter űrtérfogat fogad minket, mint csomagtartó, amiből további 15-20 litert még elvesznek a töltőkábelek. A csomagtér bővíthető az ülések ledöntésével, a magas csomagtér padlónak „köszönhetően” sík felületet képez. Kiemelendő a pluginségnek köszönhető konnektor a csomagtérben, amely a baloldalon jól elérhető 1500W/230V teljesítményű, amíg le nem merül a feltöltött hibrid akku. Szintén hátul található a JBL mélynyomó is.
Teljesítmény és Menetdinamika: A GR Sport Élmény
Az autóban egy kétliteres benzinmotor dolgozik 152 lóerővel és maximum 190 Nm nyomatékkal, továbbá egy elektromotor 163 lóerővel és 208 Nm nyomatékkal. A rendszer összteljesítménye 223 lóerő. Ezzel az erővel a C-HR nagyon jól megy, 100 km/órára 7,4 másodperc alatt gyorsul. A 2.0 plug-in hibrid hajtáslánc lenyűgöző teljesítményt és hatékonyságot kínál. A hajtás az 5. generációs Priusból ismerős, itt is a Toyota legfrissebb hibrid rendszere dolgozik az e-CVT névre keresztelt váltóval. Ugyan valóban nem tetten érhető mind a 223 lóerő teljesítmény, de fürgévé teszi az autót, hiszen 7,4 másodperces 0-100 km/h gyorsulásra képes, és ezt a vehemens tempót tartja egészen 180 km/h-ig.
Toyota C-HR GR Sport Plug-in hibrid – elektromos mindennapok, sportos élmények | Toyota Insider #53
Az autó elektromos üzemmódban csendesen suhan. Pedig alapvetően csöndes jármű, elektromos üzemmódban csak a kerekek felől érkező surrogó hang kísér minket, és képes kizárólag villannyal haladni egészen addig, amíg az akkukapacitás tart. Autópálya tempónál kissé emelkedik a szélzaj, de nem zavaró módon. A futómű nagyon jól végzi a dolgát, az új FSC (Frequency Sensitive Control) úgy működik, hogy a különböző frekvenciájú futómű mozgáshoz más-más csillapítást rendel. Alacsony frekvenciához keményebb, míg a magasabbhoz puhább csillapítást rendel, így a változó útminőség mellett is állandó a menetkomfort. A gördülési és szélzaj is prémium hatást kelt, abszolút kizárható a külvilág a C-HR-ben. A különböző vezetési stílusokhoz alakítja az autó karakterét a rendszer; sport fokozatban például sokkal érzékenyebb gázt és kormányzást kapunk.
A Prius gyújtógyertyáinak fontossága
A GR Sport Kivitel Egyedi Jellemzői
A teljesítmény-központú GR modellek és a TOYOTA GAZOO Racing arculata által inspirált új GR SPORT kivitel kívül-belül még feltűnőbb, mint az önmagában is látványos alapváltozat. Egyedi megjelenésével a GR SPORT az érzelmekre hat: új könnyűfém keréktárcsák, Zongoralakk Fekete külső elemek, új belső kiegészítők és exkluzív kétszínű fényezések teszik első pillantásra is különlegessé. A GR SPORT külső változásai között fontos a Toyota embléma fekete háttere, a fényszórók fekete háza, a lökhárítók betéteinek és a ködfényszórók házainak Zongoralakk Fekete fényezése, a sötét króm hűtőmaszk és az agresszívabb megjelenésű első légterelő. Oldalt a díszlécek Zongoralakk Fekete betétei kiválóan harmonizálnak a csak ehhez a modellhez elérhető 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal. A Toyota embléma háttere hátul is fekete, a lámpák háza pedig Zongoralakk. A hátulnézet egyedi eleme a lökhárító betétje és a GR SPORT embléma. A GR SPORT kilenc exkluzív kétszínű fényezéssel kapható, köztük az új, csak ehhez a modellhez rendelhető Dinamikus Szürke árnyalat, fekete tetővel.
Az utastérben újak az Ezüstszürke betétek. Alcantara-bőr vagy szövetkárpit választható, mindkettő feltűnő, GR-ihletésű vörös és szürke varrással készül. Szintén egyedi a perforált bőrborítású kormány vörös varrása, és ilyen díszíti a sebességváltókar szoknyáját is. Csak erre a modellre jellemző az egyedi küszöbborítás, a GR SPORT embléma, a GR indítógomb, és a TFT kijelzőn futó GR indítási animáció. A sportülések kényelmesek és jól tartanak, érezhetően jobban tartanak az alapverzióhoz képest. A GR SPORT felszereltséghez tartozik még a sötétített üvegezés, az okoskulcs, a LED fényszóró és a motorosan behajtható külső visszapillantók. Emellett az extralistán megtalálhatók az elektromosan állítható és fűthető első ülések, illetve a csúcsminőségű JBL audiorendszer is.
A csak a GR SPORT kivitelhez elérhető abroncsok, az egyedi hangolású felfüggesztés és kormánymű együtt azt eredményezi, hogy ez a változat menetdinamikában érezhetően a többi C-HR felett áll, míg vezetési kényelme változatlan. Az első felfüggesztés rugói 15, a hátsók 10%-kal feszesebbek az alapmodellnél, és a lengéscsillapítók is erősebbek lettek (a csillapítóerő főleg a kirugózás irányában nőtt). Az 1,8 literes hibrid modell is megkapta a 2,0 literes változat nagyobb átmérőjű első kanyarstabilizátorát.
Fejlett Vezetéstámogató és Biztonsági Rendszerek
A tesztautó extra listája nem rövid, minden megtalálható benne, ami az utasok kényelmét és biztonságát maximálisan kiszolgálja. A vezetéstámogató rendszerek, mint például az adaptív sebességtartó automatika, a sávkövető rendszer és az automatikus vészfékező rendszer, parkoló automata. A 2021-es C-HR modellekben a legújabb Toyota Safety Sense rendszer működik, amely aktív biztonsági funkciók sorával számos közlekedési helyzetben segít megelőzni a baleseteket, illetve mérsékelni azok súlyosságát. Új funkciókkal gazdagodott az ütközést megelőző rendszer (PCS), többek között vészhelyzeti kormányzási asszisztenssel (ESA), nappali gyalogos-felismeréssel, valamint a kereszteződés kanyarodási asszisztenssel is. Ez utóbbi figyelmeztet, majd automatikusan fékez, ha a vezető befordulna a szemközti sávban érkező autó elé, vagy ha egy gyalogos éppen azon az úton kel át, amire a vezető bekanyarodni kíván. Emellett a 2021-es C-HR modellekben sávkövető asszisztens (LTA) is működik, amely segít az autót a sáv közepén tartani, és ha úgy ítéli meg, hogy a művelet kockázatos, beavatkozik és megakadályozza a sávváltást. A vezetéstámogató és biztonsági rendszer része az adaptív sebességtartó automatika (ACC) is, amely a jelzőtábla-felismerő rendszer jelei alapján működteti az intelligens sebességszabályozás funkciót, így az autó mindig megengedett sebességgel halad.
Gazdaságosság és Megtérülés: PHEV a Városban
A plug-in hibrid technika nagyon gazdaságos autózást biztosít. Nagyjából 50-55 kilométert tudtunk megtenni egy feltöltéssel, amely a városi közlekedésre tökéletesen elegendő. A fogyasztás természetesen attól függ, hogy milyen arányban vesz részt az elektromos motor a meghajtásban. A PHEV lényege a hatótáv és az elektromos üzemmód. A kissé tavaszias időjárásban a legtöbb becsült érték, amit a kijelzőn kiírva láttunk, az 70 km volt elektromos üzemmódban - fontos kiemelni, hogy ezek mindig kalkulált számok, amit az akku töltöttsége, a vezetési stílus és a domborzathoz igazodva ír ki a rendszer. Ezt az értéket éjszakai, óvatosan, városban vitorlázgatós használatkor mutatta. Jó eséllyel tud is ennyit, hiszen mi is simán kiautóztunk 65 km-t elektromosan - tény, hogy fűtés nélkül, lassan vitorlázgatva, de tudta.
Érdemes szem előtt tartani, hogy hidegben az autó nem működik kizárólagosan elektromosan. Bizony fenntartja a jogot, hogy számára indokolt esetbe bekapcsolgassa a benzinmotort. Ez azt eredményezi, hogy városi használat közben, 0 °C körüli időben 3,2 l/100km átlagfogyasztást produkált gyakorlatilag elektromos üzemmódban. Az elektromos akkumulátorból való energia elfogyasztása után, sima hibrid üzemmódban a nagyobb tömeg miatt kissé torkosabbá válik az autó, hiszen nagyobb tömeget cipel. Ennek okán városban, vitorlázgatva is 5 liter környékén fogyaszt, városon kívül 6 l/100km, de autópályán akár a 7-7,5 l/100km tartományba is belefutunk. Az autó tudja, ha lejtőre ér vagy éppen az előtte haladó autó lassít, ilyenkor azonnal regeneratív fékezésbe kezd. Az autó saját navigációs rendszerét használva képes elemezni az útviszonyokat, forgalmat és meglátja az alacsony emissziójú zónákat.
Az egyetlen kérdés, amit magunknak kell megválaszolni, hogy megér-e ez a változat akkora felárat, amelyet a Toyota kér érte, ugyanis a full hibrid változat 2 literes motorral 13,4 millió forintról, míg a PHEV ennél 3 millió forinttal többről indul. A tesztelt csúcsváltozat pedig majdnem 20 millióba került. Az áresés után egy ilyen modell 16 690 000 Ft-ért megvásárolható. Figyelembe véve, hogy egy közepesen felszerelt 1,8 hibrid C-HR 12-13 000 000 Ft környékén már elérhető, az ahhoz viszonyított 5,2 l/100 km átlagfogyasztás pedig a fentebb már kivesézett 1 millió Forint / 100 000 km-t tudja, továbbá nincs már zöld rendszám, nincs adómentesség, nincs ingyenes parkolás, messze nem éri meg a Toyota C-HR PHEV változat megvásárlása gazdaságilag. Természetesen ez rögtön változik, ha az ember sokat használja elektromosan, más a felszereltség, napelemről tölti otthon, stb. Ennek értelmében kizárólag annak lehet érdemes megvásárolni egy ilyen PHEV-t, aki nagyrészt városban, többnyire elektromos üzemmódban használja az autót.