Dacia Duster: Robusztus Megjelenés, Fejlett Technológia és Verhetetlen Ár/Érték Arány
A Dacia Duster régóta ismert a kiváló ár/érték arányáról és terepképességeiről, és az újabb generációk tovább finomították ezt a sikeres receptet.
Az Első Generáció Tapasztalatai és Az Igények
Gyakran járok vadászni, így sokat megyek mellékutakon, és terepen is. Terep alatt pedig nem a hegyi pincéhez vezető murvás utat értem. Az igények adottak voltak; 4x4, klíma, elektromos ablak, állítható kormány-vezetőülés-biztonsági öv, ködlámpa, peremes gumiszőnyeg, gallytörő. Jól jött volna egy tempomat is, de az csak az Arctic csomagban, vagy attól felfelé rendelhető, ezeknél viszont színre fújt a lökhárító. Az meg nem igazán szerencsés terepre. Egy '99-es 1.4 16V Renault Mégane-ból ültem át, így nem kellett újra megszokni a kezelőszerveket. Minden ugyanúgy, vagy jobban működik.
Néhány nemvárt extra is a felszereltség része, ezekről előzőleg a Dacia honlapján sem találtam infót. Ilyen a sebességváltásra figyelmeztető rendszer, a guminyomás-ellenőrző rendszer, a nappali menetfény, a hegymenet-asszisztens (HHC) és az ECO-üzemmód. A központi zár pedig beállítható, hogy menet közben automatikusan záródjon, vagy ne. Az ablakmosó/törlő kétféleképpen működik. Álló helyzetben, vagy lassú menetben először az ablakmosó folyadékot spricceli, és kb. fél másodperc múlva automatikusan töröl, menet közben pedig rövidebb a spét. Három automatikus törlés után pár másodperccel jön egy negyedik is.
Belső Tér és Kényelem
A beltér műanyagtenger, de nálam speciel kifejezetten előny a könnyű tisztíthatóság. A szellőzőventillátor 3-as, 4-es fokozatban elég hangos, de jut friss levegő hátulra is. Az ülés kényelmes, magassága 3 fokozatban állítható (extra, de érdemes beikszelni). Állítható deréktámasz nincs, de nekem így is jó. Az ülőlap hossza szintén. AZ eddigi összes - általam vezetett - autóban (Maruti, Mégane, Seat, Mazda, Merci C-Klasse, BMW 318) 200 km után megfájdult a jobb térdem. Ebben nem. Hátul szintén kényelmes, és tágas.
A váltó fogása jó, szeretem, ha egy kicsit előbbre van, nem pedig mellettem. A fokozatokba beklattyan, mintha nem is Renault váltó lenne...:) Sík úton, kis terheléssel elég 2-esből indulni; az 1-es nagyon rövid, kifejezetten terepre való, vagy lejtőn elindulásra.
Az Új Generáció: Megjelenés és Belső Fejlesztések
Régi ismerős, megszokott karakter, új vonalak. Mintha ő lenne, de mégsem. Állítólag csak reagáltak a vevők igényeire, arra, mit hiányolnak a Dusterükből. Hogy külsőleg miben változott, az jó kérdés, mindenben és mégsem. Dimenzióiban maradt ugyanaz - hisz a padlólemez is maradt - csupán a formaterv változott, az is előnyére. A robusztus megjelenés maradt, szélesebbre húzták az orrát optikailag, lekanyarították a fényezett részt a lökhárító szélein és feljebb tolták az övvonalat.
Domborulatok, élek, hullámok - robusztus megjelenést kölcsönöznek neki. Hátulról persze van egy nagy újdonság, a négyzet alakú lámpák. Tudom, Renegade, de engem aztán nem érdekel, jól áll neki. Lehet időzni a vonalain, a géptető is izgalmasan hullámzik, hát még az oldala. A LED menetfényes fényszórók csak felsőbb felszereltségi szinten érhetőek el, de ezzel már a Dusternek is van egy messziről meghatározható jegye. Megerősített kerékjárati ívek és oldalvédő elemek, Y-alakú fényszórók és robusztus kialakítás jellemzi, amely bármilyen kihívásnak ellenáll. Külsőleg a Duster csak első ránézésre azonos teljesen az előző generációval, de az igaz, hogy a karaktere nem változott.
Modernizált Utastér és Funkciók
Előrébb tolták az A-oszlop alsó pontját 10 centivel, ami nem csak az arányoknak, a beltérnek tett igazán jót. Ez a rész viszont több összetevős, mert tágasabbnak érezzük az autószerűbb elrendezés miatt. Az új műszerfal izgalmas, vannak jó kis részletek, de a sofőr felé fordított kijelzőnek és a klíma - Daciában először digitális is lehet - paneljének a fémszerű tekerőkapcsolókkal. Anyagminőségben nem ugrott túl nagyot, ám talán kevesebb a durván rideg műanyag és több a szimplán csak kemény felület. Egyértelműen a sofőr helyéről kell sokat beszélni. Jött a ráncfelvarrásnál már megismert elég jó fogású, műbőr borítású multikormány. Nem nagy truváj, de végre mélységben is állítható a volán, ami véget vet a csimpánzpozícióban vezetésnek. Mostantól lehet benne rendesen ülni!
Átdolgozták az üléseket, pár centivel hosszabb az ülőlap, és magasságban is állíthatóak az elsők. Sokkal nem jobb a tömése, így sem tart, de az új üléspozíció miatt jobbnak érződik, mint a leköszönő modellé. Hátul vészesen rövidnek tűnt a lábtér magam mögött, erre vissza kell térnünk a hazai tesztnél. A csomagtérben 411 és 445 liter között mozog, előbbi érték a 4X4-es modelleké. A 478 literes csomagtartó 1623-ig bővíthető, ráadásul egész jól pakolható. Az utas- és csomagtér meglepően nagy, és fél kategóriával a Vitara fölé pozicionálja a Dustert. A fej- és lábtér elöl és hátul is teljesen korrekt, a puttonyba pedig 445 liternyi csomag fér. Összehasonlításképp: a Vitara csomagtartója alig 375 literes. Vannak új tárolórekeszek, bár az az érzésem, hogy ennél praktikusabb is lehetne, de legalább van az ajtókban és a középkonzolon is használható rekesz.
A felhasznált anyagok kopogósan kemények, de az összhatás valahogy mégsem érződik bántóan olcsónak. A szellőzésállítás kezelőszervei kifejezetten igényesek. A vezetőülés magassága állítható, egészen vállalható az Apple CarPlay-kompatibilis központi színes érintőkijelző minősége. Megérkezett a kártyás, kulcs nélküli nyitás-indítás a Renault-tól, hatfokozatú lett a kézi váltó, és akár már automata is lehet a klíma. Multimédia terén mindig naprakész térképek és valós idejű közlekedési információk érhetők el a 10,1"-os színes érintőképernyőn, csatlakoztatott szolgáltatásokkal, vezeték nélküli okostelefon-tükrözéssel Apple és Android rendszerhez, 3D Arkamys® hangrendszerrel és válogatott, személyre szabott alkalmazásokkal. Egy 7"-os kijelzőn követhetők nyomon a vezetési és fogyasztási információk.
Gyakori Dacia ablakemelő hibák
Az új DUSTER! // AUTÓSÁMÁN
YouClip Rögzítési Rendszer
A YouClip egy vadonatúj, akár 6 rögzítési ponttal rendelkező rendszer, amelyet használhat telefonja felfogatására, a 3 az 1-ben (lámpa, akasztó, pohártartó) tartozék elhelyezésére; illetve számos más hasznos kiegészítő is elérhető, amelyeket könnyen elhelyezhet az autó különböző pontjain.
Motorválaszték és Hajtáslánc
A benzinmotor szándékos választás volt, mivel sokat hallani a modern dízelek problémáiról, magasabb szervizigényéről. A dCi motorok ráadásul alapjáraton eléggé kerregnek, és hiába jó a hangszigetelés a beltér felé, kívülről hangos. A benzinmotorral bezzeg alapjáraton elketyegek az erdőben, szinte hang nélkül. A dinamikája 14 000 km után az 1.4-es 95 lovas Mégane-hoz hasonló. 130-nál pont négyezres fordulaton megy. A végsebessége a katalógus szerint 160, így szerintem az autópályatempónál gyorsabban nem kell kínozni. A sebességmérő elég pontos, kb. 3%-kal mutat többet. A fogyasztása bejáratás után hasonlít a katalógusadathoz, nyáron 7,9, télen 8,2 L vegyes üzemben, terepen meg úgysem számolom.
A második generációs Dustert eddig egy 1,2 literes turbós 4 hengeres benzinmotorral szerelték, melynek 125 lóerős teljesítménye, illetve 205 Nm-es nyomatéka tökéletesen elegendő volt a lendületes autózáshoz, de a fogyasztás a várakozások felett alakult. Most azonban itt a változatlanul turbós és 4 hengeres, de immár 1,3 literes egység, mely nemcsak erősebb, hanem szerényebb fogyasztású is. Az új erőforrást a Renault-Nissan és a Mercedes közösen fejlesztette ki, és már ismerős lehet az új A-osztályból. A teljesen könnyűfém blokk közel 3 kilogrammal könnyebb az elődjénél, 200-ról 250 barra emelkedett a befecskendezés nyomása, és olyan speciális hengerfal-bevonatot kapott, ami elsőként a Nissan több száz lóerős GT-R sportkocsijában bukkant fel. A 150 lóerős teljesítmény 5250-es percenkénti fordulatszámon ébred, a 250 Nm-es csúcsnyomaték viszont már 1700-tól lehívható. Összehasonlításképp, a 3-as Golf GTI 16 szelepes 2 literes szívómotoros változata a 90-es évek elején tudott 150 lóerőt és 180 Nm-t.
A Duster motorpalettája magában foglalja a 115 lovas szívó 1,6-os benzinest, az 1,2-es 125 lóerős turbós benzinest és a 90, valamint 110 lóerős 1.5 dCi-t is. Állítólag ezen is csak azért nem változtattak, mert a vásárlók nem mondták, hogy kéne új motor, jól elvannak ezekkel. Valójában tényleg nem kéne bele más, mindhez kérhető összkerékhajtás, a szívó benzineshez LPG rendszer az erősebbik dízelhez meg automata váltó. A hybrid 155 hajtáslánc végre elérhető a Dusterben! 155 lóerővel és 205 Nm maximális nyomatékkal ez a hajtáslánc rugalmasságot és erőt kínál a mindennapi használathoz. Optimalizált hibrid technológiájával csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a CO₂-kibocsátást, ötvözve a teljesítményt és a környezet iránti tiszteletet. A hybrid-G 150 4x4 verzió teljesen új, kettős üzemanyagú LPG- és benzinmotorral, valamint 6 sebességes duplakuplungos automata sebességváltóval rendelkezik. Az elöl dolgozó 140 lóerős mild‑hybrid benzinmotor és a hátul akár 13 lóerős villanymotor tökéletes egyensúlyt kínál sokoldalúság, hatékonyság és teljesítmény között.
A Dacia hibrid technológia előnye, hogy elektromos módban utazhatunk a vezetési idő 80%-ában. A 230 V-os öntöltő akkumulátor akár 30%-os üzemanyag-megtakarítást és alacsonyabb kibocsátást eredményez. A Duster vegyes fogyasztása 4,6 - 7,6 l/100 km, CO2-kibocsátása 105-140 g/km a WLTP szerint.
Tapasztalatok Dacia Logan MCV féktárcsa cseréjével kapcsolatban
Teljesítmény és Fogyasztás
Mivel az említett erő mellé alig több, mint 1,2 tonnás tömeg társul, borítékolható az átlagot mindenképpen meghaladó dinamika. Már 1200-as fordulatszámtól érezni az erő érkeztét, ami aztán 1600 magasságában tör igazán utat magának, és ez nemcsak a sportos-, hanem a hétköznapi városi használatnál is jó hír. A hatfokozatú kéziváltó remek társ a közlekedésben, automataváltó sajnos nem rendelhető a típushoz. Állóhelyzetből 10,4 másodperc alatt gyorsulhatunk fel 100 km/h-ra, ami messze nem sportautós produkció, ettől függetlenül a gyakorlatban igen dinamikusan közlekedhetünk a csúcs-Dusterrel. A motor kellő rugalmasságot biztosít az előzésekhez, és furcsa érzés egy Daciában ülve, hogy az első kerekek alig képesek az aszfaltra juttatni az erőt. A Dacia 6,9 literes WLTP-szabvány szerinti fogyasztási értéket jelöl meg, amit a tesztautó érdekes módon lefelé hazudtolt meg. Közepesen dinamikus használat mellett 6,7 literes fogyasztást mértünk, ami igen jónak mondható, az 50 literes üzemanyagtartállyal kombinálva közel 750 kilométeres hatótávval kecsegtet. Az automatikus start/stop rendszeres új motor ráadásul nemcsak szerény fogyasztású, hanem alacsonyabb emissziójú is az elődjénél.
Menettulajdonságok és Terepképességek
Menettulajdonságai eddig sem voltak rosszak, a nagy rugóutak és a ballonos gumik miatt kényelmesen lehetett benne utazni, mozgása mégsem volt az igazi. Ez főleg a vezetőt érintette, mivel a kormányzás borzalmas volt, mintha nem lett volna teljesen jó, vagy egyáltalán befejezve a futómű beállítása. Valójában a rásegítéssel volt a legnagyobb gond, de szerencsére ez is eltűnt. Ezzel már annyi visszajelzést sem kapunk az úttestről, mint előtte, cserébe viszont könnyű, kimért és egyszerű így vezetni a Dustert. Sokat javított a vezethetőségén, persze a futómű, a lengéscsillapítók, a rugók és az egyéb alkatrészek jó része maradt az eredeti, így attól ne várjunk többet. A motortér alulról fémlemezzel tisztességesen burkolva, egészen az első tengelyig.
A hajtás az utastérből menet közben is kapcsolható, lehet 2 kerék, automata 4 kerék, vagy fix 4 kerék 60 km/h-ig. A menetstabilizátor (ESP) kikapcsolható, de 50 km/h felett automatikusan visszakapcsol. Mivel a technika változatlan, terepképességei is azok. Akár 209 mm-es hasmagasság, 30° közeli terepszögek a lejtők megmászásához (összkerékhajtással) és karcálló anyagokkal: az SUV DNS-hez továbbra is hűen a Dacia Duster kiváló terepképességekkel rendelkezik. Pettyezett hatású, újrahasznosított Starkle® műanyag, emelt hasmagasság, nagyobb terepszögek biztosítják a terepen való helytállást.
A Dacia Duster 4x4-es verziókon elérhető vezetési mód választóval, pillanatok alatt megbirkózik bármilyen helyzettel! Az Eco & Auto Mode mindennapi kényelmet és hatékonyságot biztosít, a Snow & Mud-Sand Mode pedig az ESC, ABS és kipörgésgátló segítségével nagyobb biztonságot nyújt. Az Off Road Lock Mode állandó összkerékhajtást kínál. Az 1-es fokozat nagyon rövid, kifejezetten terepre való, vagy lejtőn elindulásra.
A huszonegy centis hasmagasság, a harmincfokos első és harmincnégy fokos hátsó terepszög valóban ideálissá teszi a célra. Nem ér le szinte sehol (persze ésszerű keretek közt), és ha tényleg csak a hobbikert megközelítése, alkalmankénti földutazás a cél, még összkerékhajtásra sem lesz szükségünk. A Dusterrel a hepehupás magyar főutakon, és felháborító állapotú alsóbbrendű utakon történő autózás problémáján simán felülemelkedtem. Nagyok a kerekek (215/65 R16), jó a futómű, szinte mindent hang nélkül átlép, vagy kirugóz. Egyedül a keresztbordákat nem szereti kanyarban, nagy sebességgel; ilyenkor egy kicsit "elmászik" a hátulja.
Biztonság és Technológiai Extrák
Biztonság tekintetében három csillagot kapott az Euro NCAP-től, de a negyedik csillagtól jó eséllyel csak a vezetéstámogatók hiánya fosztotta meg. Azért van így is lejtőn elindulást segítő, lejtmenetvezérlő, holttér-figyelő és még pár hárombetűs egyszerűbb segítség. Teljesen meglepő a 360 fokos kamerarendszer, ami csak azért nem nézhető madártávlatból, mert valamivel drágább lett volna a szoftver. Viszont van elöl-hátul és két oldalt is kamera, azaz összesen négy, míg például a PSA termékeinél egy kamerából is behazudják a madártávlati képet, szóval mindenképp dicséretes a Duster tudása.
Ár és Versenytársak
Az új Duster legjobb tulajdonságát is viszi tovább, mégpedig a remek árképzést. Nem kellenek az előítéletek a márkával kapcsolatban, nem kapsz ennyiért ilyen széleskörűen használható újautót és kész. A 150 lóerős Duster alapára 4,95 millió forint, és ezért már egy jól felszerelt Prestige kivitelű autót vezethetünk haza. Legkevesebb pénzből a 115 lóerős 1,6 literes szívómotorral úszható meg a Duster, ami 700 ezer forinttal olcsóbb a 150 lóerős 1,3 literes turbós tesztautónál. Tippünk a két véglet között elhelyezkedő 130 lovas 1,3 literes turbós benzinmotor, ami vélhetően tökéletesen megfelel a legtöbb vásárlói igénynek. A legdrágább a 115 lóerős 1,5 literes dízelmotoros Duster, ami a sokat autózók számára lehet ideális választás.
A Dacia Duster elérhető most 6 699 000 Ft-tól. A feltüntetett 6 699 000 Ft-os indulóár Dacia Duster essential Eco-G 120 verzióra vonatkozik 2026. május 6-tól, Euroleasing finanszírozás igénybevétele nélkül és visszavonásig érvényes. Emellett 5 év díjmentes karbantartást adnak minden Duster vevőszerződéshez 2026. június 30-ig vagy visszavonásig.
A Duster egyik legnagyobb konkurensének idehaza a Suzuki Vitara számít. Árban valóban kábé ugyanott van egy klímás Vitara, mint egy klímás Duster, csakhogy a Suzuki egy mérettel kisebb autó, tengelytávja 17 centivel rövidebb, de teljes hossza is közel egy húszassal. Összehasonlításképp, a 140 lóerős és GL+ felszereltségű Suzuki Vitara 4,77 millió forinttól indul, a hasonló kivitelű Suzuki SX4 S-Cross alapára pedig 4,92 millió forint. Szóba jöhet a Lada Vesta SW Cross is, melynek Lux kivitele 4,85 millió forintba kerül, azonban ennek az alig 100 lóerős és iszákos motorral szerelt, ötfokozatú váltós modellnek a megvételét nem tudjuk jó szívvel ajánlani. Ha négymilliónál húzzuk meg a határt, akkor beesik még a képbe az 1,25-ös Kia Stonic és az 1,2-es Peugeot 2008, de azok szintén jóval kisebbek a Dusternél.
Negatívumok és Fejlesztési Pontok
A tükör a vezető oldali napellenzőben zavaró, az utasoldaliból meg hiányzik. Nincs vízhőfokmérő a műszerfalon. A klíma zajos, és visszafogja a teljesítményt. Hidegindításkor a motornak kell egy fél perc, míg magához tér, addig gázadásra ingadozik a fordulat. Csomagtérben 411 és 445 liter között mozog, de az összehajtható kalaptartó és a ránézéstől bolyhosodó puha szőnyeg is megmaradt. Jobb a hangszigetelés, kétszer olyan vastagok az első ajtók üvegei, mint előtte, mégis így is jelentős a szélzaj 90 fölött, ami az új, már szép formájú tükröktől érkezik. A klíma eléggé visszafogja a teljesítményt, előzésnél érdemes kikapcsolni. A kormány megvilágítás nélküli gombjaiért és a nem túl erős halogén fényszóróért nem jár dicséret. Mindent összevetve, az új Duster bár elképesztően fürge, de a sportos használatot mégsem igazán szereti. A kormányzás teljesen érzéketlen és túl könnyű, bár ez utóbbi városban akár pozitívumként is felfogható. A futómű a teljesítményhez mérten túl puha és a 21 centiméteres hasmagasság sem varázsolja GTI-vé a Dustert. Ráadásul az ülések oldaltartása közelít a nullához. Furcsa az is, hogy 150 lóerő mellé a gyártó elégnek találta a hátsó dobfékeket.
tags: #szivomotoros #dacia #duster