Szombathely Emblémájának Története és a Régi Járművek Világa
Ebben a cikkben egy időutazásra hívjuk az olvasót, hogy felfedezzük Szombathely közlekedésének és járműveinek történetét, valamint betekintést nyerjünk a régi idők közlekedési eszközeibe és azok érdekességeibe. A múlt század közlekedési eszközei nem csupán járművek voltak, hanem egy korszak lenyomatai, melyek a város és az ország fejlődését tükrözték.
Nézzük meg, milyen járművekkel találkozhattunk a magyar utakon a XX. században, és milyen érdekességek kapcsolódnak hozzájuk!
Régi Járművek a Magyar Utakon
A behozott kocsikon nálunk általában meghagyták, hiszen bőven ráfért a mi kisebb rendszámunk, nem volt érdemes vagy nem lehetett barmolás nélkül leszedni. Persze, mert a tartólap a gyártó országban szabványos rendszám méretéhez illeszkedett (kivéve a tengerentúli exportra szánt kontingensnél). A-00-## (MB W116): Hajdú-Bihar megyei látogatása során Kádár és sleppje egy debreceni lakótelepre érkezik, 1978.
A háború utáni időkben (a sebtiben kijavított mindefélék után) a Fiat 1100 BLR Gardiniera típus volt az általánosan használt mentőautó. Aztán pedig a Framok következtek.
De van keveredés a már nagy indexes előző típusoknál is, akár a hűtőrácsot, akár a díszlécet/feliratozást nézzük.
Jaguar autó embléma evolúciója
Az RA-52-## messze nem korhű, mert az kb. a hetvenes évek végén kiadott rendszám.
Fiat 124-es taxi,mögötte egy Fiat 125 Berlina. A kép gondolom 1970-es lehet.
A W116-os Mercedes-t 1972-től gyártották, tehát a szövegezés szerinti dátum alapján ez a konkrét autó max kettő éves lehetett.
GAZ 24-02 (Volga M24 kombi) is volt az OMSZ-nél, 1989. 05. Nem emlékszem a rendszámaikra, de arra igen, hogy régebben határozottan elkülönítették a mentőautókat és a betegszállítókat. Annyiban nem más, hogy voltak Volga kombi betegszállítók is. Sőt, egyes kórházaknak volt ilyen sajátjuk is (pl.
ZU-60-13 (Mercedes-Benz 350SE, az Omegás Kóbor J. Valami nagy dög vontató '72-ből.
Információk a Honda VTX 1300-ról
Én úgy emlékszem, hogy a KGST szereposztásban a Csepel Autógyárnak a különleges járművek gyártását osztották ki. Azt viszont kétlem, hogy bármilyen különleges járműből többezres sorozatra lett volna igény a Béketáborban. Tehát valóban sufni-műhellyé degradálták a gyárat. Az összes 700-as Csepellel (kivéve a 705-ös és 710-es sorozatot), az volt a bajom, hogy készült 116 különböző fajta altípus, és minden altípusból készült kb.
Rába-106 dömper, prototípus, MTI fotó, 1962. Elődje a DR-100 dömper volt, amit a JÁFI tervezett 1959-ben és a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyár gyártotta. Nyitott fülkéje és mechanikus billentésű puttonya volt. 1962-től a fejlesztett változatának gyártását a győri vagongyárra osztották, ami ekkor a Wilhelm Pieck nevet viselte.
Gödöllőn asszem a G-116 dompert gyártották, amit a Rábátol vettek át, kifejleszteni meg lehet hogy még a Vöcsiben kezdték. Az biztos hogy képen láttam Rába néven is meg Gödöllőn is.
A Dutrakat a Kispesti Vörös Csillag traktorgyar gyártotta, nem Gödöllő, ezt eltevesztetted.
A traktorgyartast viszont megcsinálta a szovjetek rosszallása ellenére is, igaz hogy jóformán csak belső piacra készültek a Rába-Steigerek, viszont a Kiroveceknek ettől kezdve leáldozott itthon.
Útmutató a Skoda embléma felszereléséhez
A Malév Ikarus 556-os autóbuszai története után említettem egyszer a TE-10 belterületi rendszámos Ikarus 556-os autóbuszt, amely utolsóként kapott belterületi rendszámot a GB-33-as forgalmi rendszáma helyébe. Itt van egy fénykép is erről, Fortepan 210739. Az 1972-ben beszerzett Ikarus 556-os kocsik között ezt rendszámozták át utolsóként. Csak néhány évig viselhette ezt a rendszámot, kb.
Volt itt szó nem rég mentőautókról és Mercedesekről is.
A Mazda mentő kb.
Én úgy tudom a BU 86 67 az ezredik Ik 280 a bkv nál. Már fekete kapaszkodós tolóajtós fülkés, kb 1983...85 közötti lehetett.
Evvel együtt az Ikarus márkát alátámasztja a díszléc (pl. a farosokon is ilyen volt), a visszapillantó tükör és a tartója (a 404-re és a farosokra is gyárilag szintén szereltek ilyeneket), az autóbuszra való antenna és a záras ajtókilincs.
1db Csehszlovákiába a Prágai repülőtérre került. 4db került a MALÉV-hoz. Ez nem a TE-10, hanem a TE-13, csak rosszul látható a rendszáma.
A képen biztosan Y-os rendszám van. Én azt nem értem, hogy miért kapta ezt a gép. Persze az U-sorozat kinyírása után valamit ki kellett találni.
A mieink ( 6 db) kb. 1993.
A képen jobboldalt látható embert ismertem. Nem jut eszembe a neve, csak arra emlékszem, hogy egy Ny-Németországban töltött szabadságáráról nem jött vissza. Elég nehézkesen sikerült a számára kiadott céges fényképezőgépet visszaszerezni. Ezt követően a szabadságra menetel előtt mindenkinek le kellett adnia a fényképezőgépét.
AS-09-18 és BX-53-50 /Lada, BKV forgalomirányítás és Ik-260, 46-os busz.
Én úgy emléxem hogy kb BX 51... 52....53 kezdetűeknél kb 1985...86 ban még ilyenek voltak a bolygóajtósok.
IH-75-86 /Wartburg 353.
IL-13-86 (FIAT 128) és UV-10-05 (Wartburg) a népligeti Ganz-Mávag Sporttelepnél, 1975.
BA-91-74 (MB W114/115), előtte egy biztosító rendőrautó: RA-47-21 (Lada 1500).
Közlekedési érdekességek
A kép a 80'-as években készült a XVI. kerületben. Éppen terelés volt a Veres Péter úti csatorna építése miatt. A kép további érdekessége, hogy ugyan az az útszakasz miatt volt terelés, mint ahol a most hétfői nagy csőtörés volt és teljesen lezárták a Veres Péter utat. Tehát a képaláírás első mondata után a leírtak nem passzolnak a képhez mint képaláírás, ezért félreérthetőek.
A beállított fényezést mímelő képről azt sejtem, hogy valami MHS-ses jelenet lehet. A gk. fényezés első lépései a lámpák, díszlécek, feliratok, stb. leszerelése. A többi képen látszik, hogy inkább mossák az autót. Az egyik képen még zászló is van rá kítűzve.
Még a közlekedés mérnökök kb. A valódi szükségletek szerint ő szabályozta a forgalmat és nem egy előre beálított program. Persze az ügyességén és a figyelmességén múlott az, hogy jobb volt-e egy automatánál, vagy rosszabb.
Az első két kép lényegében egymásnak átellenes oldalról készült (Széchenyi utca). A 2. kép kb. A harmadik pedig "benéz" oda, ahová a Wartburg készül kanyarodni, tehát Bp.
Az amatőr fényképeket Kovács Gyula készítette Bükkábránynál, a 3-as út mentén 1980. június 20-án Farkas Bertalan űrhajós Borsod megyei látogatása idején. Amikor a küldöttség utazott vissza Miskolcról Budapestre, az embereknek szóltak, hogy ki lehet menni integetni. Egy nyitott Csajka, talán AE-41-14 ? vagy AF- ? Nagyon jó! Percek óta le-fel görgetem, s nézem. Gondolom hátsó rendszám méretű. Vagy valami ehez hasonló a sztori.
1959-ben 97350? Az nagyon jó! Viszont lehet hogy ez 973Ft 50 fillér? Inkább ennyi. Ez a 973,50 Ft 208 óra havi teljesítmény alapján (Mert akkor egy hónapban 208, vagy 216 óra volt a munkaidő) 4,70 forintos órabérnek felel meg, ami reális.
Nagyon jó olvasni ezeket az írásokat, annak aki érdeklődik a technikatortenet iránt. Ahogy írod konkrét tiltás nem volt mondjuk az autogyartasra, de azért ahányszor nekifutottak, az itthoni politika annyiszor állította le a próbálkozást. Horváth Ede többször is bele akart vágni az autó gyártásba, a japanokkal elég komoly tárgyalásokat folytatott, fejből írom de asszem a 60-as évek vége fele vagy a 70-es eleje, de aztán leallitottak.
Dugovics Títuszról majd évszázadig tanultak magyarok százezrei, utcákat neveztek el róla, stb. mire kiderült, hogy Nándorfehérvár után kb.
De azért létezett már Nysa 522-es MA-s rendszámmal is. MA-17-48 /Nysa 522.
AY-t NEM adtak ki inverzben (erről volt már itt szó), normál formátumban is csak későn, a 80-as években, 9001-től. AY-96-09. Bp. VII., Erzsébet krt. Bástya mozi, Ferjáncz Attila autója, 1981.
HS az. Honvédségi mentőautók kapták, és még a 2000-es években is a régi rendszámmal futottak. Az MS motorrendszám volt.
UG-91-10. Szigetszentmiklós Halászkert, 1983.
A Honvédség mindmáig az 1958-as formátumot használja. Az M5-ös út budapesti bevezető szakaszának utolsó kb.
Annyit sikerült biztosan megállapítaniuk (a lövedékek alapján), hogy a gyilkosságokat egy jugoszláv gyártmányú, hangtompítós géppisztollyal követték el. Az indítékot csak valószínűsíteni tudták (az áldozat üzemeltetett egy piacot is a Józsefvárosban, ennek kapcsán merült fel több lehetséges indok, de tényszerű dolgot nem sikerült megállapítani). Feltételezték továbbá, hogy a bűncselekményt profi bérgyilkos követte el. (Forrás: Kerületi helytörténeti gyűjtemény.
Az Én volnék a vörös báró? Gáspár Sándor szolgálati Mercedese. A rendszám sajnos eredetiben sem látszik. A hátam mögött ült L. De amikor az kilépett a helyiségből és eltávolodott min. A Fővárosi Levéltártól kaptam ezt az információt. Mondjuk tényleg elég leharcoltnak tűnő, koszos verda, L. P.
XS-68-26 /"Pille" utánfutó motorkerékpárhoz.
Pl. 15-154 /Fejes féle PA-10 tipusú levélgyűjtő.
Az adományozás alapja, tudjunk másokért élni! Segíteni, adakoz-ni, támogatni és építeni embertársaink-at” /Tóth Vince/ .Kérjük segítse munkánkat, működjön közre, legyen partnerünk, szerezzen elismerést, hálánk és köszönetünk jeléül!TECHNIKAI>N°:7112.
És még napjainkban is vannak tervek az újra-felállítására. (Kiderült, az egyik vállakozó haverom (D.T.) vállalta a vas-állvány legyártását.
PRÓBA 02-67 és PRÓBA 04-74 /Ikarus-ok.
Dicstelen vég vagy sem, de legalább megvolt. Ez volt a közvágóhídi végállomásnál egy ideig, majd onnan Szigetszentmiklósra került, szintén ABC boltnak. Ott is évekig volt, majd amikor a vállalkozás csődbe ment, akkor a rendőrség lefoglalta egy raktárba. A további sorsát nem ismerem, de nincsenek kétségeim. Az igazi TE-10 a filmeseknek volt eltéve, Cegléden tárolták. Az az egy kapott emiatt kék fényezést, de hogy szerepelt-e valaha, nem tudom.
Ez a mentő min. Igazság az, hogy 1998 augusztusig tartozott hozzám kb.
tags: #sabb #emblema #szombathely #története