A Műszerfal Jelzéseinek Értelmezése: Részletes Útmutató
Akinek autója van, az pontosan tudja, hogy milyen frusztráló, amikor kigyullad egy lámpa a műszerfalon. Sokszor ugyanis halvány fogalmunk sincs, hogy ezek a jelzések milyen problémára, hiányosságra, állapotra utalnak, így hajlamosak vagyunk a legrosszabbra gondolni.
„Ami elromolhat, az el is romlik” - szól Murphy törvénye, és talán senkinek sem kell mondanom, hogy az autók bőven beleesnek ebbe a kategóriába. Szerencsés esetben ritkán kell szervizbe vinnünk a járművet, de időről időre minden autónál előfordulhatnak kisebb-nagyobb hibák, amikre fel is hívja a figyelmünket a rendszer - mégpedig a műszerfalon felvillanó jelzésekkel.
A műszerfal jelzéseket érdemes megismerni, mert fontos információt, akár kritikus hibát is jelezhetnek. A vezetés közben felgyulladó sárga, vagy ne adj isten piros hibajelzés a műszerfalon elég nagy ijedtséget tud okozni. Amire még rátesz egy lapáttal, ha nem ismered az adott jelzést, és azt sem tudod, mit tegyél: vajon kárt tehetsz-e az autóban, ha tovább hajtasz?
Műszerfal Jelzések Színek Szerint
A műszerfallámpák a színük alapján 3 különböző csoportba sorolhatók. Néhány közülük egyszerűen azt jelzi, hogy melyik berendezés van aktiválva, vagy melyik rendszer igényli a sofőr figyelmét. Más műszerfaljelzések azért vannak, hogy jelezzék a lehetséges veszélyt vagy akár meghibásodást - ezek felett nem szabad elsiklani. Minden jármű rendelkezik műszerfal jelzésekkel - van, amelyik kevesebbel, van, amelyik többel. Mivel az újabb járgányoknál már rengeteg kiegészítő rendszer dolgozik a háttérben, ezek szinte mindegyikéhez kapcsolódik valamilyen jelzés.
| Szín | Jelentés | Művelet |
|---|---|---|
| Piros | Kritikus hiba, azonnali figyelmet igényel, biztonsági kockázat. | Azonnal állj meg, ellenőrizd, keress fel szakembert. |
| Sárga / Narancssárga | Fontos információ, de nem feltétlenül azonnali vészhelyzet; rendszerellenőrzést vagy beavatkozást igényel. | Haladj óvatosan, de mielőbb keress fel szakembert. |
| Zöld / Kék | Egy rendszer aktív vagy rendeltetésszerűen működik. | Nincs ok aggodalomra. |
A Piros Színű Hibajelzések Részletesen
A piros szín azt jelöli, hogy a közvetített információ fontos és sürgős, tehát azonnali figyelmet igényel. A piros figyelmeztető lámpák kritikus rendszerek hibáját vagy rendellenes működését jelzik, és akár közvetlen biztonsági problémára is utalhatnak. Ezek a visszajelzések általában azonnali figyelmet igényelnek. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a piros figyelmeztető lámpák jelentését. Ha ilyet látsz a műszerfalon, ne menj tovább addig, amíg ki nem derül, mi áll a jelzés hátterében.
Megane műszerfal világítás javítása
1. Általános Figyelmeztető Jelzés
- Az általános figyelmeztető lámpa - legtöbbször egy piros felkiáltójel a műszerfalon - jellemzően egy kiegészítő üzenettel együtt jelenik meg a kijelzőn.
- A jelzés azt mutatja, hogy a hiba komoly, nem javasolt az autót tovább használni, mert kár keletkezhet benne.
- Ez arra utal, hogy a jármű valamelyik rendszere nem működik megfelelően, és akár több probléma is fennállhat egyszerre.
- Érdemes mielőbb szakemberhez fordulni, hogy a hibákra időben fény derüljön, és elkerülhető legyen a komolyabb meghibásodás.
- Lehetséges okai: általános rendszerfigyelmeztetések, az elektromos rendszer hibája, motor- vagy váltóproblémák.
2. Olajnyomás Jelző Lámpa
- A piros olajnyomás jelző nem keverendő össze sárga színű hasonló társával.
- Ez a lámpa ugyanis nem azt jelzi, hogy egyszerűen után kell tölteni az olajat, hanem hogy az olaj nyomása túl alacsony, vagy annyira kevés az olaj, hogy az már károsíthatja a motort.
- Ha ez a piros hibajelző lámpa felgyullad a műszerfalon, azonnal állítsd le a motort, mert olaj kenés nélkül komoly károsodás éri a csapágyakat.
- A motort azonnal állítsuk le a motorkár elkerülése érdekében.
- Lehetséges okai: alacsony olajszint, olajszivárgás, hibás olajszivattyú.
3. Motor Hőmérséklet Figyelmeztető Jelzés
- A piros motorhőmérséklet figyelmeztető lámpa azt jelzi, hogy a motorban a hűtőfolyadék hőmérséklete túl magas.
- A hűtőfolyadék felforrt.
- A motor súlyos károsodásának elkerülése érdekében azonnal állítsa le motort, és várjon, amíg az lehűl!
- A motor leállítása után erősen ajánlott ráadni a gyújtást, és a legmagasabb hőmérsékleten és fokozaton elindítani a fűtést - ez segít a motor lehűlésében.
- Lehetséges okai: hibás vízpumpa, hűtőfolyadék-szivárgás.
4. Alacsony Fékfolyadékszint
- Ez a lámpa gyullad ki, ha nincs elegendő fékfolyadék az autóban.
- A fékrendszer működéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű fékfolyadék.
- A fékrendszer az autók biztonságának legfontosabb eszköze, és a szükséges folyadék nélkül nem működik.
- Győződj meg arról, hogy elegendő folyadék van a fékfőhengerben!
- Lehetséges okai: szivárgás a fékrendszerben, elkopott fékbetétek.
5. Légzsák Visszajelző Lámpa
- Ez a műszerfalon lévő jelzés figyelmeztető, hogy gond van a légzsák rendszerrel, a műszerfalon piros színnel világít.
- Azt jelenti, hogy a légzsák nem műkődik, vagy hiányzik (pl baleset után nem javították meg).
- Ez jelenthet műszaki hibát, de arra is utalhat, hogy egy korábbi baleset után a légzsákokat nem pótolták.
- A jelzés gyakran akkor is megjelenik, ha a biztonsági öv nincs becsatolva, mivel a légzsák ilyen helyzetben akár súlyosabb sérüléseket is okozhat az utasoknak.
- Az utasoldali légzsák nem működik, vagy ki van kapcsolva.
- A légzsák inaktív. Ellenőrizzük a csatlakozókat az ülés alatt.
Légzsák figyelmeztető lámpa világít - Könnyen javítható!
6. Kézifék Visszajelző / Behúzott Parkolófék Lámpa
- Ez a lámpa nem hibát jelez, csak azt mutatja, hogy a parkolófék (kézifék) be van húzva.
- Kézifék visszajelző: a kézifék be van húzva.
- Indulás előtt feltétlenül engedd ki!
- Engedjük ki a kéziféket ( be van húzva ).
- Lehetséges okai: alacsony fékfolyadék-szint (egyes járműveknél), a parkolófékrendszer hibája, fékbetétek elhasználódása.
7. ABS Figyelmeztető Lámpa
- A piros ABS figyelmeztető lámpa arra utal, hogy gond lehet a blokkolásgátló rendszer egyik érzékelőjével.
- Valamelyik ABS szenzor meghibásodott, és a blokkolásgátló rendszer nem működik megfelelően.
- Működő ABS nélkül vészfékezéskor jelentősen romolhat az autó irányíthatósága, ami komoly kockázatot jelenthet.
- Az ABS rendszer nem működik. Ez lehet egy elkoszolódott szenzortól egészen a vezérlőegység meghibásodásáig.
- Haladéktalanul keressünk fel egy szakszervizt ahol a hiba pontosan behatárolható illetve javítható.
- Lehetséges okai: hibás ABS-érzékelő, ABS-vezérlőegység problémái, hibás ABS-szivattyú vagy motor.
8. Biztonsági Öv Jelzés
- Ez önmagában nem műszaki hiba, inkább egy fontos emlékeztető arra, hogy indulás előtt mindenki csatolja be a biztonsági övet.
- A legtöbb autó ilyenkor hangjelzést is ad, hiszen a biztonsági öv az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköz a sérülések megelőzésére.
- Biztonsági öv jelzés: Nincs bekapcsolva a söfőr vagy az egyik utas biztonsági öve.
- Kapcsoljuk be a biztonsági övet.
9. Akkumulátor vagy Töltőrendszer Figyelmeztető Lámpa
- Ha meglátod ezt a piros figyelmeztető műszerfal jelzést, ennek jelentése, hogy az autó generátora nem tölti az akkumulátort, de ezt okozhatja akár a szakadt ékszíj is.
- Az akkumulátor vagy a töltőrendszer figyelmeztető lámpája jelezheti, hogy a generátor élettartama lassan lejár.
- Arról is tájékoztathat, hogy az akkumulátor cserére szorul, ezért ajánlott további ellenőrzés céljából felkeresned az autószervizt.
- Lehetséges okai: hibás generátor, akkumulátorproblémák, az elektromos rendszer hibái.
10. Nyitott Ajtó / Csomagtartó / Motorháztető Lámpa
- A nyitott ajtók visszajelzője akkor világít, ha egy vagy több ajtó nincs megfelelően becsukva.
- Az autó ilyenkor vezethető, de érdemes megállni és ellenőrizni az ajtók zárását. Sok jármű hangjelzéssel is figyelmeztet a nyitva maradt ajtókra.
- Valamelyik ajtó nyitva van.
- Ez a jelzés arra figyelmeztet, hogy a csomagtartó nincs megfelelően bezárva. Bár rövid ideig így is lehet haladni, érdemes mielőbb becsukni, mert a csomagtérből tárgyak eshetnek ki. Nagyobb sebességnél a menetszél akár ki is nyithatja a csomagtartó ajtaját, ami balesetveszélyes lehet.
- A csomagtartó nyitva van.
- Amikor ezt visszajelző lámpát látod égni, nem ajánlott továbbhaladni. Ha a motorháztető nincs megfelelően rögzítve, a menetszél hatására akár menet közben is felcsapódhat, ami súlyosan megrongálhatja a szélvédőt. Éppen ezért érdemes megállni, és biztonságosan rögzíteni a motorháztetőt, mielőtt nagyobb sebességre gyorsítanál.
- A Motorháztető nyitva van.
11. Szervókormány Hibajelzés
- Szervókormány hibajelzés: ellenőrizd a szervó folyadék szintjét!
- A szervókormány visszajelző lámpája akkor gyullad ki, ha probléma van a szervókormány-rendszerrel.
- Gyakori ok lehet egy elszakadt hajtószíj, amennyiben a szervószivattyút szíj működteti, de az is előfordulhat, hogy a szervófolyadék szintje túl alacsony.
- Ha a folyadékszint rendben van, érdemes autószerelőhöz fordulni, hogy kivizsgálják a hibát.
- Amennyiben világít a visszajelző lámpa érdemes kiolvasni a computert, mert nagy valószínűséggel tárolt hiba is lesz. A szerviz felkeresése haladéktalanul szükséges.
- Lehetséges okai: alacsony szervókormány-folyadékszint, szervokórmány-szivattyú meghibásodása, elektromos problémák.
12. Állítható Felfüggesztés Hibajelzés
- Ha az autó állítható hidraulikus vagy pneumatikus felfüggesztéssel van felszerelve, a lámpa kigyulladása általában a futóműrendszer problémájára utal.
- A hiba oka lehet egy egyszerű szivárgás, de komolyabb meghibásodás is állhat a háttérben, ezért érdemes mielőbb márkaszervizhez vagy futóműves szakemberhez fordulni.
- A légrugó rendszerében hiba következett be. Szakszerviz nélkül szinte lehetetlen megállapítani illetve javítani a hibát.
- Lehetséges okai: hibás felfüggesztési alkatrészek, folyadék- vagy levegőszivárgás, érzékelőhiba.
13. Vonóhorog Figyelmeztető Lámpa
- Ha ezt az ikont látod a műszerfalon, ellenőrizd, hogy a felszerelt pótkocsi megfelelően van-e rögzítve, és hogy az elektromos csatlakozók sértetlenek-e.
- A jelzést leggyakrabban a pótkocsi világításának hibás vagy laza csatlakozása okozza.
- Ellenőrizzük az utánfutó és gépkocsi közötti csatlakozási pontokat.
- Lehetséges okai: pótkocsi elektromos csatlakozási problémái, a pótkocsi súlya meghaladja a megengedett értéket.
Sárga (vagy Narancssárga) Figyelmeztető Műszerfaljelzések Jelentése
A sárga szín a fontos, ámde nem kritikus információkat jelöli. Ide tartozhatnak hibajelzések, de a külső veszélyre, például csúszós útra figyelmeztető jelzések is. A sárga vagy narancssárga figyelmeztető lámpák fontos információkat adnak az autó állapotáról, de általában nem jeleznek azonnali veszélyt. A sárga műszerfaljelzések észlelésekor általában továbbhaladhatsz, ugyanakkor érdemes mielőbb utánajárni az okoknak, hogy a kisebb problémákból ne legyenek komolyabb bajok.
1. Motor Ellenőrzés, azaz Check Engine Lámpa
- Minden autótulajdonos egyik rémálma, hogy ez a lámpa megjelenik.
- Bár jelenthet kisebb problémát, de sokszor nagyobb bajt jelez.
- Ez az egyik leggyakoribb visszajelzőlámpa, ami aggodalmat kelt a sofőrökben.
- Maga az ikon általában nem árul el részleteket a hiba jellegéről, de a fedélzeti diagnosztika segítségével a hibakódok pontosan beazonosíthatók.
- Motorhiba. A lámpa világítását több tényező is okozhatja. Lehet egy lambdaszonda hibától kezdve akár egy vezérlés átugrás is.
- Mindenképpen egy szakszerviz felkeresése javasolt a lehető legrövidebb időn belül. Amennyiben szükséges a gépjárművet vontatva vagy trailer segítségével.
- Lehetséges okai: hibás oxigénszenzor, hibás légtömegmérő (MAF) szenzor, gyújtásrendszerrel kapcsolatos problémák.
2. Izzítógyertya Visszajelző
- Dízel járműveknél a slusszkulcs elfordításánál meg kell várni, hogy ez a jelzés elaludjon, mielőtt beindítanád a járművet.
- A lámpa kialvása azt jelzi, hogy a gázolaj eléggé felmelegedett az induláshoz.
- Abban az esetben ha folyamatosan világít azt jelenti, hogy az izzítás folyamatban van. Amennyiben villog nagy valószínűséggel valami hiba lépett fel az izzítás rendszerében.
3. Kipörgésgátló Aktiválva - Csúszós Út
- Ez a jelzés akkor jelenik meg, ha az út csúszik és a kipörgésgátló bekapcsol.
- Az ESP (Elektronikus Stabilitásprogram) lámpa sárga jelzése arra figyelmeztet, hogy az autó stabilitását befolyásoló hiba merült fel, például az úttartás vagy a tapadás veszélyeztetése!
- A Menetstabilizáló (ESP) ki van kapcsolva vagy nem működik. Amennyiben nem a sofőr kapcsolta ki mindenképp keressen fel egy szakszervizt a hiba elhárítása céljából.
4. Izzócsere Jelzés
- Valamelyik izzó kiégett.
- Cseréljük ki a kiégett izzót, vagy helyezzünk be a teljesítménynek megfelelőt.
5. Részecskeszűrő Hibajelzés
- Általában dízel járművekre jellemző hibajelzés, ahol a részecskeszűrőt a környezetre káros égéstermékek megszűrésére használják.
- Amennyiben villog a figyelmeztető lámpa a részecskeszűrő éppen a regenerációs ciklusát végzi. A gépjárművet leállítani nem szabad. Ezen esetben az adott típusra előírt módon kell cselekedni.
6. ESP (Kipörgésgátló) Kikapcsolását Jelző Lámpa
- Ellenőrizd, hogy kikapcsoltad-e az ESP funkciót.
7. Hátsó Ködlámpa Bekapcsolva
- Ha nincs köd, kapcsold ki, mivel zavaró lehet a többi sofőr számára.
- A műszerfalon nem csak hibát jelző lámpák találhatók, hanem az egyes rendszerek működését is a lámpák tudatják a sofőrrel, ilyen a hátsó ködlámpa, amely arra utal, hogy a ködlámpa be van kapcsolva.
8. Adaptív Világítás Nem Használható
- Ez a jelzés már hibát jelez, az adaptív világítás nem használható.
- Adaptív világítás aktív.
9. A Kulcs Nincs az Autóban / Lemerülő Kulcs Lámpa
- Ez a jelzés kulcs nélkül induló járművekre jellemző.
- Ezekben a járművekben a kulcsnak az autó utasterében kell lennie a motor beindításához.
- A kulcs nem található az utastérben. Vegyük magunkhoz a gépjármű kulcsát.
- Ha ez a lámpa világít a műszerfalon, ideje kicserélni a slusszkulcsban az elemet.
- Ha sokáig nem foglalkozol vele, előbb-utóbb előfordulhat, hogy a kulcs nem működik, és gond lesz az ajtók nyitásával vagy akár az autó beindításával is.
- Cseréljük ki az elemet a távirányítóban. Amennyiben nem boldogulunk vele bízzuk szakemberre.
10. Start-Stop Rendszer Visszajelző
- Akkor jelez, ha az autó a dugóban történő araszolás közben leáll.
11. AdBlue Rendszer Lámpa
- Az AdBlue rendszer lámpa, nevéből adódóan kék vagy kékes zöld színű és azt jelzi, hogy az AdBlue folyadék szintje alacsony, és újra töltést igényel!
12. Ablakmosó Folyadék Szintje
- Az ablakmosó folyadékot pótolni szükségeltetik.
- Amennyiben felvillan valamelyik az alábbi lámpák közül, az ablakmosó folyadék, vagy olajnyomás és hűtőfolyadék működésére utaló jelzése, ebben az esetben ajánlott utántölteni és ellenőrizni a mennyiségét.
13. Fékbetét Kopás Jelzés
- A fékbetét nagy valószínűséggel elérte a kopás határt.
- Mindenképp fel kell keresni egy szakszervizt a fékberendezés ellenőrzése, szükség esetén javítása céljából.
14. Tempomat Bekapcsolva
- A tempomat (sebességtartó elektronika) be van kapcsolva.
15. Eső és Fényérzékelő Hiba
- Az eső és fényérzékelő berendezésben valami hiba lépett fel.
- A hibatároló kiolvasása szükséges.
- Az esőszenzor aktív.
16. Automata Váltó Téli Üzemmód
- Az automata váltó téli üzemmódban van.
17. Külső Hőmérséklet Figyelmeztetés
- A külső hőmérséklet fagyponthoz közel vagy fagypont alatt van.
18. Kormányzár Működésben
- A kormányzár működésben van vagy meghibásodott.
- Helyzettől függően keressünk fel egy szakszervizt. A hibatároló kiolvasása után több információ jut a birtokunkba.
19. Távoli Fényszóró
- A távolsági fényszóró be van kapcsolva.
- Tompított fényszóró bekapcsolva.
20. Gumiabroncs Nyomás
- Fújjuk fel a gumiabroncsot.
21. Féklámpa Hiba
- A féklámpa nem működik.
- Ellenőrizzük a biztosítékot vagy keressünk fel egy szakszervizt a hiba pontosabb behatárolása érdekében.
22. Sávelhagyásra Figyelmeztető Lámpa
- Térjünk vissza a forgalmi sávunkba.
23. Katalizátor Hiba
- Nagy valószínűséggel meghibásodott a katalizátor.
24. Parkoló Asszisztens
- A parkoló asszisztens működésben van.
25. Fényszóró Magasság Állító
- Fényszóró magasság állító.
26. Hátsó Spoiler Ellenőrzése
- Ellenőrizzük a hátsó spoilert. Ha szükséges keressünk fel egy szakszervizt.
27. Cabrio Tető Hiba
- Cabrio gépkocsiknál találkozhatunk ezzel a figyelmeztetéssel. Nagy valószínűséggel hiba lépett fel a tetőnyitó hidraulikus vagy elektronikus rendszerében. Keressük fel a megfelelő szakszervizt a hiba javítása céljából.
28. Légszűrő Csere
- A légszűrőt ki kell cserélni.
29. Üzemanyagszűrő Csere
- Az üzemanyagszűrőt ki kell cserélni.
30. Lengéscsillapító Hiba
- Meghibásodott a lengéscsillapító, vagy az azt vezérlő elektronika.
- A hiba elhárítása nem tűr halasztást. Mindenképp keressünk fel egy szakszervizt ahol számítógépes diagnosztikával ki tudják olvasni a hibát illetve meg tudják javítani.
31. Gazdaságos Üzemmód
- Gazdaságos üzemmód aktív.
32. Lejtmenet Asszisztens
- Lejtmenet asszisztens aktív.
33. Sebességhatároló
- A sebességhatároló aktív.
Teendők Műszerfal Jelzések Esetén
Először is, meg kell próbálni megőrizni a nyugalmat, mivel néhány jelzés csak figyelmeztetés, és nem feltétlenül jelent súlyos problémát! Ne hagyd figyelmen kívül a lámpák jelzését és ne halaszd el a szükséges intézkedéseket! Bízz az autód rendszerében és a műszerfalon lévő jelzőlámpák jelzéseiben!
Ne próbáljunk meg önállóan diagnosztizálni és javítani olyan problémákat, amelyekről a hibakódok informálnak minket. Az autó diagnosztikai rendszerei és a hibakódok jelzései segítenek az autószerelőknek probléma gyorsabb és hatékonyabb azonosításában és javításában. Az időben elvégzett diagnosztika és javítás megóvhat minket a további költségektől és a járműben bekövetkező nagyobb károktól. Ahhoz, hogy biztonságosan és megbízhatóan használhassuk járművünket, fontos, hogy értsük és figyeljük a műszerfalon megjelenő hibajelzéseket és hibakódokat.
A Common Rail rendszerű autóknál különösen nagy figyelmet kell szentelni az üzemanyag minőségére, mert igen nagy szerepet játszik a fődarabok kenésében (nagynyomású szivattyú, porlasztócsúcs). Extrém estben előfordulhat az üzemanyag rendszer teljes átöblítésének a szüksége is.
Bár a fenti hibajelzések és műszerfal visszajelző lámpák a leggyakoribbak, minden autó más és más.
Kadett digitális műszerfal átalakítás
tags: #muszerfal #jelzesek #teszt #magyarázat