Jeep Renegade: Valós Fogyasztási Adatok és Terepjáró Képességek
A Jeep Renegade megosztóbb talán, de egy hasonlóan ínycsiklandozó stílusú SUV - egy használhatóbb méretkategóriából (4,2 a 3,4 méteres hosszhoz képest), jóval nagyobb kényelemmel, és használata szinte semmilyen kompromisszumot nem kíván a hétköznapok során. Keménykötésű. A Renegade a Jeep belépőtípusa hazánkban, de ennél fontosabb, hogy ez ma messze a legolcsóbb minden Jeep közül.
Ára a kompakt SUV-k mezőnyébe sorolja, ám igencsak kilóg azok közül, valójában sok tekintetben többet tud azoknál. Megjelenésében és részleteiben egyaránt a márka dicső múltját igyekszik felidézni. Ugyanakkor abszolút versenyképes a mai kompakt SUV típusokkal, sőt az összkerékhajtású modellek szinte teljes értékű terepjárónak tekinthetők.
A Fiat az 500-asból kihozta, amit kihozott, azt tervezi a Jeep a Renegade kompakt terepjáróval, amivel a legendás Jeep Willysnek állít emléket. Nem gagyin plázacica, a Renegade kőkemény terepjáró, izgalmas, kényelmes, technikás és még vezetni is jó. A Jeep® Renegade a kalandozás legmagasabb foka, a legmerészebb énednek tervezve. Tökéletes a mindennapi és városi kalandokhoz. Az új Renegade megkönnyíti a kalandozást és nagyobb vezetési élményt biztosít.
Külcsín és szerethető részletek
Szerethető. Mivel nyilván a tervezők is tudják, hogy a modern kor cowboy-ainak zord külseje is érző szívet takar, ezért a Renegade is megannyi szerethető részletet hordoz. A lépten-nyomon - belső visszapillantó-tükör házán, hangszóró-kereteken, hátsó lámpaburában - felbukkanó Willys Jeep jellegzetes arcától kezdve a szintvonalas térképmintás üléshuzatig és morzsatálcáig a váltókar előtt.
Kereklámpás, akárcsak a Wrangler, hétlyukú a hűtőmaszk, mint minden Jeep orrán, és a márkát nem meghazudtoló módon merész a legkeményebb terepen is. A legendás Jeepek hátulját idéző X betű szimbólumként él tovább a Renegade-ben, felfedezhető a lámpákban, a tetőn, de a pohártartó alja is hasonló díszítést kapott, a fordulatszámmérőn sárfoltok, a szélvédő sarkában pedig egy Willys sziluett jelzi, hogy kivel van dolgunk.
Az új Renegade LED fényszórói* nemcsak összetéveszthetetlenebb dizájnt kölcsönöznek, de az optimális megvilágításhoz is hozzájárulnak minden kaland során. Képtelenség nem észre venni. Az új, LED-es fényszórók mellé három plusz funkció is érkezik: LED-es ködfényszóró, tompított és távolsági fényszóró, valamint nappali menetfény. Mostantól a terepjárás világa jellemzi a modellt: az új 16", 17" és 18" könnyűfém felnik erre tökéletes példák. Végül pedig a strapabíró tetősínek** a funkcionalitást és a sokoldalúságot ötvözik, hogy mindent magaddal vihess, amire kalandjaid során szükséged lehet. Bármit, még a nem szükségeset is magaddal viheted a kalandozásaidra. Az új, szériaként elérhető tetősínekkel most ez is lehetséges.
Tágas utastér és kényelem
Mindez a szinte szögletes karosszéria miatt az autó külső méreteit meghazudtolóan tágas utastérben fogad, mögötte egy szögletes formájú, jól kihasználható csomagtérrel. Bővítve is síkpadlós a csomagtér. A hátsó ülés középső része lehajtva kartámasznak is tökéletes. Az anyósülés előtt vaskos kapaszkodó fogadja az utast, és a kormánykerék is vastag, masszív darab.
A beülés pillanatában érezzük a különlegességét, tenyérbe mászó a kormány, a magas és meredek üléspozíció kiváló terepen, a beltér minőségi. Az új Renegade belső tereit úgy terveztük, hogy a kényelmes utazáshoz szükséges teret és kényelmet minden utasnak biztosítsa. A megújult műszerfal kanyargós vonalai és a bőrrel bevont, fűthető kormánykerék* tökéletes környezetet teremtenek, ahol az esztétikum és a prémium ergonómia egyesül. Az új Renegade új, bőrbevonatú, fűthető kormánykerékkel rendelkezik. A vezetés soha nem volt ilyen kényelmes.
A szögletes és a darabos Jeep-divat, ezért sok minden négyzetes alakú, ilyenek a tükrök is, amelyekkel jól körbe látható a kocsi, viszonylag kicsik a holtterek. A hátsó üléssor teljes értékű két felnőttnek is, a csomagtartója kicsi, de lehajtva bővíthető. A többfunkciós, fekete színű csomaglefogó háló a csomagtérbe (padló, háttámla, oldalsó borítás), az utasoldali alagútba vagy a hátsó ülés alá szerelhető. Speciális tépőzáras rögzítő rendszerrel ellátott. Az újrahasznosított nylonból készült szőnyegek az Econyl közreműködésével készülnek.
A méreteket tekintve a Jeep® Renegade 1,69 m magas, hosszúsága 4,24 méter, emellett 1,8 méter széles. Furcsa kicsikének nevezni a 4,24 méteres kocsit (tengelytávja 2570 milliméter), amely pont akkora, mint az első generációs Cherokee. A Jeepek között valóban a legkisebb, de ettől pont olyan Jeep, mint a többi. Pedig ez nem is amerikai, az olaszországi Melfiben készül, egy soron a Fiat 500X-szel, az 500L alapjain. Nagyon ügyesek voltak a tervezők, a kapcsolókon kívül semmi sem emlékeztet az 500X-re, a lemezek alatt persze ugyanaz a technika rejtőzik, de erről nem árulkodik semmi sem.
Motorválaszték és teljesítmény
Dízel változat
Dörmögő Dömötör. A kétliteres dízelmotor korántsem terepjárós megfontoltsággal mozgatja a bő másfél tonnás Jeepet, hiszen az alapáras kilencfokozatú automataváltó szorgos kapcsolgatása mellett lendül neki a Renegade. Ehhez azonban szintén férfias határozottsággal kell a gázpedálra taposni, mert udvarias paskolásra visszakapcsolás nélkül, „izomból” dolgoztatja a motort, amely egyébként mély morgás kíséretében így is partner a gyorsításban.
Máskor a dízelmotor csak hörög és dörmög, városban e hangok töltik be az utasteret, míg nagyjából százas tempó felett a szélzajé a főszerep. Lassításkor aztán hiába próbálunk a váltókar manuális állásában visszagangolni néhányat - motorfék reményében - mert ebben egyáltalán nem partner a kilencfokozatú egység. Inkább vitorlázva gurul az autó, de lassításkor nem engedi az elektronika 2500 fölé a motor fordulatát. A csúcsverziót csakis a legerősebb dízelmotorral kínálják, a kétliteres Multijet itt 170 lóerős (percenként 3750-es percenkénti fordulaton), legnagyobb nyomatéka 350 Nm (percenként 1750-es fordulatnál). Hangja morgós, mélytorkú, erősen dízeles, de egy ilyen sárkeverőtől nem is várunk el mást. Könnyedén lódul meg, padlógázon egyenesen sportosnak is mondhatnánk.
E-Hybrid és 4xe Plug-in Hybrid
Az új Renegade megkönnyíti a kalandozást és nagyobb vezetési élményt biztosít.
- E-HYBRID 1.5 TURBO AUTOMATA, 7-SEBESSÉGES VÁLTÓVAL
- 130 LÓERŐ ÖSSZTELJESÍTMÉNY
- MAXIMÁLIS NYOMATÉK 240 Nm
- FOGYASZTÁS: 6.1-5.7/100 KM
Az elektromobilitási funkcióknak köszönhetően alacsony sebesség mellett emissziómentesen közlekedhetsz. A csúcstechnológiát képviselő szoftveres és vezetéstámogató megoldásoknak köszönhetően sokoldalú és nyugtató.
- 4xe Plug-in Hybrid
- Akár 240 lóerő (240 PS) kombinált ciklusban
- TÖLTÉSI IDŐ: kevesebb, mint 120 perc 7,4 kW-s töltésnél
- FOGYASZTÁS: 2.1L-1.8 L/100 KM
- MAXIMÁLIS NYOMATÉK 270 Nm
A két motor kombinációja villámgyors indulást és gázreakciót, valamint erőteljesebb gyorsítást biztosít. Kompromisszumok nélküli és legendás Jeep® képességek alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett. Az akkumulátorcsomagot úgy terveztük, hogy a Renegade életciklusáig kitartsanak.
A Jeep Index Relé Hibás Működése
A Renegade 4xe Plug-in Hybrid meghajtási rendszere egy soros, 4 hengeres, benzines turbómotorból és egy elektromotorból áll, a teljesítményt 6-sebességes automata váltó irányítja a kerekek felé. Ez a kombináció nagyobb erejű és azonnali gyorsítást, finomabb váltásokat biztosít. A Jeep® a benzines és elektromotor kombinálásával újraértelmezte az állandó összkerékmeghajtást.
Autósmozi: Jeep Renegade - AutóSámán
Valós fogyasztási adatok és tények
Az 1,5 tonnás Renegade motorja csínján bánik az üzemanyaggal, az ötszáz kilométeres teszt során 6,4 literes átlagfogyasztást (100 kilométerenként) értem el, úgy, hogy sokat használtam autópályán, pár órát terepeztem és még Budapestre is bemerészkedtem vele.
Várható energiafogyasztás különböző helyzetekben (liter/100 km)
| Jármű/Üzemállapot | Enyhe időjárás (23°C, légkondi nélkül) | Hideg időjárás (-10°C, fűtéssel) | Autópálya (110 km/h) | Névleges (gyártói adat) |
|---|---|---|---|---|
| Jeep® Renegade e-Hybrid | 5.7 | 6.1 | ? | 6.1-5.7 |
| Jeep® Renegade 4xe Plug-in Hybrid | 1.8 | 2.1 | ? | 2.1-1.8 |
| Teszt (2.0 dízel, 500 km) | - | - | 6.4 | - |
Megjegyzés: A “Hideg időjárás” a “legrosszabb eset” alapja -10°C és a fűtés használata. Az “Enyhe időjárás” a “legjobb eset” alapja 23°C és légkondicionáló nélkül. Az “Autópálya” adatok esetében feltételezett állandó sebesség 110 km/h. Névleges = a gyártó által közzétett hivatalos adatok. A névleges fogyasztási és üzemanyag-egyenértéki adatok a töltési veszteségeket is tartalmazzák.
Jeep® Renegade 4xe Plug-in Hybrid üzemanyag-fogyasztás (l/100 km): 2,1 - 1,8; CO2-kibocsátás (g/km): 47-41, az EU 1999/94-es direktívája szerint. A homologizációs adatokat WLTP kombinált ciklus szerinti eljárás szerint végezzük 2018. szeptember 1-je óta. Legutóbb frissítve: 2022. március 31.
Terepjáró képességek és futómű
Terepképességei megérnek egy misét, és ha kezünk közé kapjuk a szarvait, ne hagyjuk ki a kötelező sarazást. Nem kell félteni, bírja a strapát. Az automatikus váltó karja alatt találjuk a terepváltó kapcsolót, amelyről a felezőt és középső differenciálművet is irányíthatjuk, ebben a kategóriában egyedülállóan - még akkor is, ha csak elektronikus a működtetése. A kombinált kapcsolóval a szabályozott lejtmenet is vezérelhető. A sima 4×4-es Renegade is magabiztos terepen, de sár, hó és homok mellett a sziklamászó képesség csak a Trailhawk sajátja. A Renegade-del a vakmerőség határai kitolódnak, olyan terepet is bátran bevállalunk, amelyet egy hobbiautóval messziről elkerülünk.
A masszív Renegade a hazai bemutatón hatalmas sárban is bizonyította, hogy képes kiszabadulni a legmakacsabb szorításból is és nem fél saját árnyékától. Kemény kocsi, de a keménysége a kaland merészségében érhető tetten, de nem a felfüggesztés makacsságán. A rossz utakat és a kátyúkat is jól tűri, merevsége miatt autópályán nagy tempónál sem érezzük lágynak, jól rugózik. Ha van kompromisszum a terepjáró futóművek között, akkor ez az. Kerekei 17 hüvelykesek, a fekete-szürke felnik terepre valók.
A kormány minden tekintetben dicséretet érdemel, felépítéséhez képest remekül irányítható az autó, a ballonos - 215/60 R 17 - gumik ugyan inkább terepezésre szabottak, a futómű viszont feszes. Nehéz igazán jó kompromisszumot találni a terepezéshez és országúti poroszkáláshoz is megfelelő felfüggesztés tekintetében, de a Jeep ráérzett. A kényelemről persze le kell mondani, mert a Renegade úthibákon ráz, zötyög, de valójában az lenne meglepő, ha nem így lenne, mert ez a mackós járás illik a karakteréhez.
Az már inkább meglepő, hogy ha tövig nyomjuk a gázpedált, akkor az összkerékhajtás automata üzemmódválasztójának állásában is olyan tüneteket mutat az autó, mint egy elsőkerék-hajtású. Renegade, 4×4 on demand - azaz összkerékhajtás igény szerint, olvashatjuk a két fő műszer közti kijelzőn. Aszfalton, nyáron, négyévszakos gumikkal ez azért nem mindig sikerült.
Futóműve (elöl és hátul is független McPherson) például klasszisokkal jobb, mint a Fiaté, komfortosabb, kényelmesebb, nem bántóan pattogó. A Fiat 500X terepen és mostoha útviszonyok közepette kifejezetten kellemetlen.
Trail Rated® és Selec-Terrain®
A Trail Rated® jelvény igazolja, hogy az autó egyedi képességeivel képes bármilyen terepviszonyok között elvégzett tesztek teljesítésére, amelyek az alábbi rendszereket érintik: meghajtás, gázlómélység, kormányozhatóság, rugózás, hasmagasság.
A Selec-Terrain® lehetővé teszi az előre beprogramozott terepmódozatok közti választást, ezek minden terepviszonyt lefednek: Auto, Sport, Snow, Sand, Mud és Rock.
JEEP® ACTIVE DRIVE és ACTIVE DRIVE LOW
A Jeep® Active Drive rendszer teljesen automata és bármely sebességnél észrevételen váltást biztosít a két- és négykerékmeghajtás között. A rendszer nem igényel közbeavatkozást a vezető részéről, illetve képes ívkorrekcióra, valamint a felöül- és alulkormányozottság javítására.
A Jeep® Active Drive Low rendszer a Jeep® Active Drive-on alapul és a valódi terepképességekért 20:1 kúszófokozatot tesz lehetővé. A Jeep® Active Drive és Active Drive Low rendszer része a Selec-Terrain® meghajtásvezérlő, amelynek segítségével az előre beprogramozott hajtási módozatok közül választva a Renegade az aktuális terepviszonyok között a legjobb teljesítményt nyújtja.
Technológia és felszereltség
Finomkodás nélkül. Gyújtást adva a manapság szokásos táncoló mutatók és üdvözlő kijelző fogad. Külön menüből kezelhető a középkonzoli szórakoztató-rendszer és a két fő műszer közötti információs kijelző. A kezelőszervek a kormánykeréken kaptak helyet, a hifié láthatatlanul, a volán hátsó felén, ezt érezni kell. Sok más egyéb mellett még az utasoldali légzsák is a központi kijelzőről kapcsolható ki- és be.
Az irányjelző egy érintésre nem a szokott hármat, hanem ötöt villan. A bajuszkapcsolók működésüket tekintve is illenek az autó karakteréhez, nem prémiumos finomságúak, hanem határozott bánásmódot igényelnek. Ügyes megoldásokból nincs hiány a Jeep Renegade-ben. Csak extracsomagban rendelhető az utastér 230 voltos csatlakozója.
A Renegade-t tolatóradarral, koccanásgátlóval, kormányzásba beleszóló sávtartóval, tempomattal, Bluetooth-szal, navigációval is felszerelték, fényszórója automatikusan kapcsolja a távolsági fényt, de mindezek jó része feláras még a legdrágább változatban is. Az extrákra visszatérve, fűthető kormánykerék és sávtartó rendszer is kérhető, utóbbi egészen ügyesen kormányozza az autót a sávfelfestések között.
Az új Renegade fedélzetén a technológia a főszereplő. A vadonatúj, teljesen testre szabható, 10,1"-os érintőképernyővel, navigációval is rendelkező Uconnect infotainment rendszer minden kalandodban támogatni fog. 10,25"-os központi kijelzőt és 10,1"-os érintőképernyővel rendelkezik, amelyhez navigáció is társul. Bízd magad a legújabb technológiákra. A 8,4"-os, HD felbontású érintőképernyőn keresztül vezérelhető Uconnect infotainment rendszer mindig élvezetessé teszi az utazást, a 7"-os, digitális műszerfal pedig az utazás összes fontos paraméterét megjeleníti, köztük az akkumulátorok töltöttségi szintjét és a hatótávolságot is. A Renegade új tolatókamerája a nehezebb manővereket is megkönnyíti és virtuális felülnézetet biztosít.
Változatok
Renegade Trailhawk®
Trailhawk - több, mint SUV. A Jeep Renegade csúcsváltozatát jelentő Trailhawk kivitel hozza a kategória elvárásait, így alapáron ad remekül működő, elektromos automata rögzítőféket, lejtmenetvezérlőt, stop-start rendszert. Utóbbit megpróbáltam bekapcsolva használni, amíg az irodaház mélygarázsához értem. A sorompó kinyitásáig tapostam a féket, így leállt a motor, ám utána is csak kissé engedtem fel a féket, mert a mélygarázsba vezető lejtő ezt megkívánja. Így viszont gurulás közben sem kapcsolt be a motor, meg utána akkor sem, amikor vízszintesre érve már levettem lábamat a fékpedálról. Sikerült zavarba hoznom a rendszert - neki is engem - csak az újraindítás segített.
Igaz, ehhez a Trailhawk változatot ajánljuk, amelynek 210 milliméteres hasmasság (az alap 19,8 centis, a 4×2-es modellnél 17,5 centis), komoly terepszögek és prémium terepjárókat megszégyenítő összkerék-meghajtás van a birtokában. Az emelt szabadmagasságon túl a Trailhawk terepáttételt és az autó alját védő burkolatokat is kap, ezek a többi kivitelhez nem rendelhetők. A Renegade Trailhawk® új védőlemezeket kapott, amelyek a sebességváltót, az első felfüggesztést, az osztóműűvet és az üzemanyagtartályt védik a sérülésektől. A váltó- és osztómű védőlemez csak a Trailhawk változatnál széria, a kocsinak nem kottyan meg a 100 százalékos, azaz 45 fokos emelkedő (ez egy méteren egy métert emelkedik).
A fékpedál nyomva tartásával automatikusan működő lejtmenetvezérlő (HDC) egyenletes sebességet biztosít a jármű számára a lejtőn való ereszkedéskor. Az új Renegade Trailhawk® tartalmazza azokat az új funkciókat, amelyekkel bármilyen akadályt legyőzhetsz. A Renegade Trailhawk® könnyen kimosható, minden évszakban használható szőnyegekkel érkezik.
Renegade Summit
A részletek igenis számítanak és ezt a Renegade Summit is tudja. A 18"-os, sötét színű alumínium felnik tökéletesen példázzák ezt. A parkolás mostantól gyerekjáték. Az új Renegade Summit első és hátsó parkolóradarokkal szerelt, amelyek még a legnehezebb manővereket is megkönnyítik. Az új Renegade Summit bőrbevonatú, fűtött kormánykerékkel szerelt, emellett az első, elektromosan állítható ülések (a vezető oldali 8, az utasoldali 2 irányban) is fűthetők, a kényelem fokozásáról deréktámasz is gondoskodik.
Renegade Overland
A Renegade Overland terepszögeinek javítása érdekében egyedi lökhárítókat kapott, hogy semmilyen akadálya ne legyen a terepezésnek. Az új Renegade Overland tulajdonságai közé tartozik a megemelt hasmagasság, amely nem csak funkcionális, hanem formanyelvi megoldás is. Az új, 17"-os alumínium felniknek és az M+S gumiknak köszönhetően a Renegade Overland kiváló tapadást biztosít mindenféle terepviszonyok között.
Árak és felszereltségek
Alapára 110 lóerős 1,6 literes ősrégi Fiat szívómotorral 5,25 millió forint, de a legerősebb dízelmotorért és a Trailhawk felszereltségért 9,59 milliót kérnek el. A tesztautó fűthető kormánnyal, fűthető, elektromosan állítható bőrülésekkel, vezetési segédekkel, xenon fényszórókkal, tolatóradarral és navigációval 10 milliónál is többe kerül.
Fontos megjegyzések a fogyasztási adatokról
Fontos: a valós üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás jelentősen eltérhet az itt feltüntetett értéktől. A szén-dioxid-kibocsátási és fogyasztási adatok a hatályos jogszabályok alapján az összehasonlíthatóságért készültek. A károsnayag-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztás homologizált értékei nem mindig türközik az aktuális értékeket, amelyeket a vezetési stílus, az útvonal, az időjárás, az útviszonyok, illetve a jármű állapota is befolyásolhat. A jelzett szén-dioxid-kibocsátási és fogyaszási adatok átlagadatok, a konfigurációtól, illetve a gumik méretétől függően változhatnak. A jelzett szén-dioxid-kibocsátási és fogyasztási adatok nem véglegesek, azok a gyártási ciklus változásával módosulhatnak. A legfrissebb adatok a kiválasztott FCA-kereskedésekben érhetőek el.