Jeep Cherokee Váltó, Motor és Terepjáró Képességek Részletesen
A Jeep Cherokee nem új modell, már 2014-ben bemutatta az akkor még önállóan működő Chrysler. Aztán tavalyelőtt októberben létrejött a Fiat-Chrysler Automobiles nevű konszern, aminek egyik következménye, hogy az idén már új, 2,2 literes Fiat-féle Multijet-dízelmotor kerül a Cherokee-ba is. Hát ezért számít most mégis újdonságnak ez a zöld szabadidő-autó, amit a magyar Fiat-Chrysler importőrtől kaptunk tesztre. Egy Limited kivitelű, 200 lóerős, Active Drive I-es (az egyszerűbb, felező nélküli 4×4) összkerékhajtással, kilencfokozatú automatával.
Az Új Cherokee Ára és Pozícionálása
A Jeep Cherokee nagyon nem ugyanazt jelenti Európában, mint Amerikában. Ott egy olcsó, masszív, relatíve kicsi SUV volt és ma is az a kocsi, nálunk viszont valami egészen más. Pláne, hogy ez az új Cherokee nagyon messzire került az egykori puritán terepjárótól, sokkal inkább egy finom polgári jármű, mint strapabíró melósautó. Valamiféle különc helyettesítő eszköze lett a méretben hasonló európai prémium szabadidő-autóknak, az X3-asnak, Q5-ösnek, Mercedes GLC-nek. Egy drága autó, ami azonban sokkal olcsóbb, mint a hazai felhozatal.
Árak és motorváltozatok:
| Motorváltozat | Teljesítmény | Induló listaár | Felszereltség |
|---|---|---|---|
| 2,2 literes Multijet-dízel | 185 lóerő | 12,2 millió Ft | Alap |
| 2,2 literes Multijet-dízel | 200 lóerő | 14,6 millió Ft | Limited, fejlettebb hajtáslánccal |
Egy ugyanilyen, extrákkal kb. 15 és félmillás fullos Cherokee szintjére hozott GLC Mercedes 20 millió forint felett van. Teljes harci díszben: éjjel nagyon látványosan közelít a tükörben egy Cherokee.
Design és Külső Megjelenés
A formáról nem is tudok újat mondani: első pillantásra pont olyan csúnya az idei Cherokee is, mint a tavalyelőtti volt. De úgy csúnya, hogy minél tovább ismerkedik vele az ember, minél alaposabban megismeri a fura vonalakat, annál inkább összeáll rajta minden. Ez az enyhén militáns zöld még külön jól áll a kocsinak, a Jeep hagyományos katonai jellegét is erősíti és ki is emeli a tömegből a Cherokee-t. Szemből főleg felkapcsolt lámpákkal hatásos a marcona, kissé alienes pofa. Oldalról nagyon furán hatnak a szögletes kerékjáratok az alapvetően lágy ívű lemezek alatt. Hátulról pedig nem lehet nem észrevenzni, mennyire olyan a Cherokee fara, mint az első generációs Subaru Tribeca feneke volt. A nagyon különleges forma még nagyobb különlegessége, hogy lágysága, városiassága, részletgazdagsága dacára kifejezetten jól áll neki a sár, a por, a terep. A Jeep Cherokee nem hazudtolja meg gyökereit, láthatóan otthon érzi magát ott is, ahol véget ér az út.
Belső Tér és Kényelem
Puha, túltömött, vaskos, helypazarló, épp ezért luxushatást keltő fotelek vannak a Limited felszereltségű, fullos Cherokee-ban. Szépek, de a vastag bőrkárpit rajtuk hajlamos karcolódni, meggyűrődni, az alig ötezer kilométeres tesztautóban már határozottan használtnak tűntek. A fullos autóban is csak a vezetőülés motoros-memóriás, viszont a hátsó ülések minden Cherokee-ban tologathatók, így magas utasok is kényelmesen elférnek hátul. Az első ülések szépek és kényelmesek, de a vastag bőr érzékeny a karcokra, gyűrésre, gyorsan öregszik. A szőnyegek is vastagok, elegánsak, rajtuk praktikusan mélyen árkolt, terepjáróhoz illő gumiszőnyegek hevertek. Az anyagminőség az ajtóbelsőkön, a műszerfalon nem csúcskategóriás, de azért kellően igényes, kellemes, jó tapintású minden, ahová csak nyúl az ember. Apró érdekesség, hogy az ablakemelő konzol még egyértelműen a Mercedes-Chrysler közös korszak hagyatéka, hát ilyen csapodár ez az amerikai márka!
A csomagtérajtót motor emeli-zárja, alatta a kocsi külméreteihez képest kissé szűknek hat a hátsó ülések helyzetétől függően 412-500 literes raktér. Az viszont egy terepjárónál nagyon is rendben van, hogy a padlólap alatt teljes méretű pótkerék található - inkább pár literrel kevesebb hely, mint szívás a mankókerékkel vagy gumijavító sprével terepen egy defekt után.
Motor és Váltó: A Meghajtás Szíve
A lényeg az automatikus, a körülményekhez igazodó programválasztóval felszerelt 4×4 rendszer és a kilencfokozatú, gyors és okos ZF-féle automata sebességváltó előtt van: ez az új, 2,2 literes, Fiat-féle dízelmotor. 440 Nm nyomatékával, kiviteltől függően 185 vagy 200 lóerős teljesítményével nem éppen a legkihegyezettebb a mezőnyben, de szép tőle, hogy SCR-katalizátor nélkül is hozza az Euro 6-ot. Változó geometriájú turbó, intelligens feszültségszabályozóval ellátott generátor és változó lökettérfogatú olajpumpa segít spórolni a gázolajjal, no meg jól működő, gyorsan reagáló stop-start automatika. Hidegen kerregős, melegen kisimuló, nyugodt járású, egyenletes erőleadású szerkezet a motor, finomabb, kulturáltabb, mint a Mercedes hasonló méretű 2,2 literese vagy a BMW kétliterese, inkább olyasmi, mint a VW-csoport közepesen kihegyezett kétliteres TDI-je. A tesztfogyasztás vegyes üzemben, gyakran előzve, kihúzatva 7,5 liter körül alakult, ami a 19,5 mázsás testtel, automatával, 4×4-gyel teljesen rendben is van. Apróság, de megemlítem: a vonszolós autómosókban végig szükségszerűen ketyeg a Jeep, mert az elektronika csak P-állásban hajlandó leállítani a motort a nyomógombbal. N-ben miért nem?
How to Check Automatic Transmission Fluid Jeep Cherokee V6 3.2L 3.6L 9-Speed ZF 9HP
Összkerékhajtási Rendszerek és Felező
A Cherokee terepjáró képességeiről Gajdán Miki kollégánk nagyon kimerítően beszámolt már egy 2014-es menetpróbán; ez ügyben nem is változott semmi a kocsi alatt.
- Állandó összkerékhajtású rendszerek (pl. Quadra-Trac I®): Központi differenciálművet használnak, amelyek lehetővé teszik, hogy az első és hátsó tengelyek változó sebességgel forogjanak, vagyis megteremtik a haladás lehetőségét száraz útfelületen is normál vezetési körülmények között. Ilyen rendszerrel Önnek semmit nem kell tennie.
- Kapcsolható összkerékhajtás (részleges): Nem alkalmaz központi differenciálművet, hanem összezárja az első és hátsó kardántengelyeket, egyetlen hajtás-egységet képezve így, amely nem tesz lehetővé differenciálást az első és a hátsó hajtás között. Zaj a hajtóműből és szoruló hajtás (Crow Hop) fordulhat elő, ha túl sokáig száraz útfelületen vagy kanyarban halad. Magas fokozatban (High-range) csak nedves, laza, vagy csúszós útfelületen vezessünk. Általános szabály, hogy havas vagy sáros útfelületen ajánlott a kapcsolható összkerékhajtás használata.
- Felező (Low-Range): Átmeneti használatra tervezték, amikor plusz tapadásra és maximális vonóerőre van szükség. Ekkor az első és hátsó kardántengelyek összezártak (4WD), a motor teljesítményét pedig további fogaskerékpáron vezetik át a nyomaték megsokszorozása érdekében. A felező kapcsolása lehetséges a jármű álló helyzetében is, azonban probléma merülhet fel, miután a fokozatok fogaskerekei nem tudnak megfelelően egymásba illeszkedni. A legjobb megoldás, ha a felező kapcsolásához 3-5 km/h-ra lassítja a járművet és a váltót üres fokozatba teszi. Majd, még mindig mozgásban, egy határozott mozdulattal 4-low fokozatba helyezi azt. Ezek után a sebességváltót a kívánt fokozatba lehet tenni. Erős havazásban vagy vontatáskor, vagy ha plusz rásegítésre van szükség alacsony sebességnél, kapcsolja be a felezőt az osztómű 4WD-LOW állásba kapcsolásával (a Quadra-Trac I és Quadra-Trac® SRT® rendszerek nem rendelkeznek felezővel).
A jármű lehet parkolás üzemmódban, de mozoghat is ahhoz, hogy a Quadra-Lift® légrugózási, vagy a Selec-Terrain® járművezérlő rendszert használja. Mozgás közben a vezető választhatja ki manuálisan a Quadra-Lift légrugózási rendszer magasság beállítását, vagy rábízhatja a rendszerre, hogy az maga válassza ki az optimális beállítást. Speciális útviszonyok esetén a vezető használhatja a Selec-Terrain beállításait az optimális hajtás és fékvezérlés érdekében. A Quadra-Lift különböző magasságainak beállításához sebességhatárokat rendeltek. Parkolás üzemmódot például 20 km/h alatt lehet kapcsolni. 10 km/h alatt a rendszer megkezdi a jármű magasságát a parkolás üzemmódra csökkenteni. Ez a korlátozás biztosítja, hogy a parkolási magasságot elérjük mielőtt kiszállnánk a járműből.
Vezetéstámogató Rendszerek és Infotainment
A Cherokee egy tizenmilliós autótól alapvetően elvárható kényelmi és biztonsági extrák mellett immár a legújabb vezetéstámogató rendszereket is kínálja, a sávban tartó automatikus kormányzástól a követőradaros tempomatig. És ezek a rendszerek átgondoltan, igényesen kivitelezett rendszerek. Nagy királyság például, hogy nem csak egy tempomat van a Cherokee-ban (és a Grand Cherokee-ban is), hanem kettő. Ha zavaróan gyakran belassítana a követőradaros sebességtartó, van lehetőség kikapcsolni a radart és csak a klasszikus tempomattal autózni (ez sűrűbb forgalomban de intenzívebb odafigyelés mellett hasznos).
A tolatókamera képe a legélesebbek, legszínhelyesebbek, legszebbek közé tartozik az egész autóiparban, és mindez különösen jól érvényesül a hatalmas, 8,4 col átmérőjű kijelzőn. A két nagy körműszer között a kismenü kijelzője is csodaszép, a háttér alapértelmezésben szálcsiszolt fémet imitál, de például a tripcomputer menüpontjára lépve egy világtérkép kerül be az adatok mögé, ami nagyon jól mutat egy Jeepben. Nagyon menő a világtérkép a tripcomputer adatai alatt.
Hogy azért valami rosszat is mondjak: megszokhatatlan az ülésfűtés és kormányfűtés virtuális kapcsolóinak az érintőképernyős menübe rejtése, eldugásuk a sokadik szintre az alapértelmezett nézethez képest. Ha lejjebb vennénk a fenékmelegítést, háromszor kell különböző pontokon megböknünk a kistévét, ami kifejezetten balesetveszélyes mértékben vonja el a figyelmet a vezetéstől. Szintén túl komplikált a rádiósávok közti váltogatásig eljutni a navigációs képernyőtől; nem ártott volna még meghagyni pár valódi gombot a menürendszeren kívül is, jó dolog az érintőképernyő, de ahhoz, hogy ne okozzon ergonómiai problémákat, és elférjen rajta minden szükséges gomb, akkora kellene belőle, mint amekkora a Tesla S-ben van. A kormányon a kismenü és a tempomat gombjai mellett sokáig kerestem hiába a rádió hangosítását-halkítását, csatornaváltóját, de aztán megtaláltam ezeket is a kormányküllők hátulján, pont ideális helyen a mutatóujjaim számára. Okos megoldás.
Vezetési Élmény és Futómű
A dízel Jeep Cherokee futóműve pontos, nem támolygós, jól leköveti a hirtelen irányváltoztatásokat is - igazából kissé túl feszes is az amerikai image-hez képest. Egy kis hullámzó-hömpölygő-hintázó lágyságot, az úthibák feletti finomabb siklást el bírtam volna viselni tőle. Pláne, hogy a nagy tempónál is stabil országúti beállítás a terepes komfort rovására ment; földúton rázósabb, dobálósabb a Cherokee annál, amit egy komfortos amerikai SUV-tól várnánk. A legfőbb tulajdonsága ennek a kocsinak a végtelen könnyedség, ahogy vezetni lehet. Érintésre nyílik az ajtó, gombnyomásra indul a motor, a magas építéssel gond nélkül lépdel fel a járdaszegélyekre, simán indul az emelkedőkön az automatával, előzésnél csak egy billentés a pedálon és már kapcsolja is a váltó valamelyiket a kilenc gang közül, a kocsi pedig meglódul és húz, erőfeszítés nélkül. Alapvetően csendes, erős, jól gyorsuló, városban is kifejezetten fürge, hosszú távú utazásokra is jó szívvel ajánlható autó a Jeep Cherokee, jó hifivel, finoman működő klimatizálással, nagy tárolórekeszekkel. Egyetlen hibája volt csak, de az megkeserített minden mást: a tesztautóban rettenetesen zörgött a dupla tolótető szerkezetében valami. Ez azért nem méltó egy ilyen drága autóhoz, még akkor sem, ha voltaképpen nem is olyan nagyon drága.
Terepen Való Vezetés Tippek
Mindig vizsgálja át járművét off-roadozás előtt! Győződjön meg arról, hogy az akkumulátor rögzítve van, a vezetékek jó állapotban vannak, a folyadékok szintje megfelelő, beleértve az üzemanyagot is! Ellenőrizze, hogy a gumiabroncsok jó állapotban vannak-e, és megfelelő-e bennük a nyomás! Amikor off-road terephez ér, kapcsoljon összkerékhajtásra, amikor úgy érzi, hogy plusz vonóerőre lesz szüksége. Nehéz akkor bekapcsolni az összkerékhajtást, ha már elakadt. Érdemes folyamatosan nézi a terepet balról jobbra, hogy pontosan lássa, ha valami az útjába kerül. Ha csak a bal oldalt nézi, jó eséllyel kerülhet bajba a jobb oldalon. Ne hajoljon ki a kocsiból, hogy lássa az Ön előtt lévő terepet (erre való a Wrangler lehajtható szélvédője). Sok tapasztalt szakember javasolja, hogy nehéz terepen tartsuk felfelé hüvelykujjunkat, nehogy beakadjon a kormánykerék küllőibe. Például, ha a kerék hirtelen lecsúszik egy szikláról, a kormánykerék megindulhat és a küllők elkaphatják a hüvelykujjat, ami nagyon fájdalmas.
A Jeep Index Relé Hibás Működése
A nehéz off-road terepen való vezetéshez nem szükséges nagy sebesség és teljesítmény. Összkerékhajtással és felezővel a Jeep®-ek alapjáraton átsegítik Önt az akadályokon. Manuális váltóval legtöbbször a legjobb megoldás a kuplung lassú felengedése a legalacsonyabb sebességfokozatban. Ne kapcsoljon alacsonyabb fokozatba, csak ha szükséges a vonóerő és az előre haladás megtartása érdekében. A motor túlpörgetése a kerekeket is túlpörgetheti és elvész a tapadás. Ha havas vagy sáros úton úgy érzi, hogy veszít a tapadásból, forgassa a kormánykereket gyorsan jobbra és balra. Ez általában segít a kerekeknek új felületen megkapaszkodni, és kihúzni a járművet szorult helyzetéből. Ha a tapadás megszűnt, ÁLLJON MEG. A kerék pörgése csak még mélyebbre ássa az autót.
Különleges Tereptípusok és Tippek
- Homokos talaj: A jobb tapadás érdekében engedjen ki 1 bar levegőnyomást a hagyományos gumiabroncsokból. (Megfelelő körülmények esetén térjen vissza a normál gumiabroncs-nyomásra.) Próbáljon magas-fokozatú (felező nélküli) 4WD üzemmódban vezetni, hogy a jármű előre haladását fenntartsa. A homok típusától függően felezős 4WD üzemmódok és a fokozatok váltogatása szükséges lehet. Ha lehetséges, próbáljon nagyobb ívben kanyarodni. A szűk kanyarodás hirtelen lelassíthatja a járművet, így az elakadhat.
- Meredek emelkedők: MINDEN esetben az emelkedőre merőlegesen fel,- vagy le menjünk. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi vár ránk a túloldalon, mielőtt felmegyünk. Az emelkedő lábánál mindig nagyobb erőkifejtésre van szükség. Vegyen vissza a vonóerőből, ha már majdnem felért, vagy áthalad a csúcson. Ha hegynek felfelé megállna, hátramenetben haladjon visszafelé. FIGYELEM: SOHA ne hajtson emelkedőre oldalról. Amennyiben az emelkedő túlságosan meredek, és nem biztos abban, hogy Ön, vagy járműve le tudja győzni, ne induljon el. Soha ne közelítsen oldalról egy meredek emelkedőhöz, mert az a jármű stabilitásvesztésével járhat.
- Lejtőkön való haladás: Mindig a legalacsonyabb fokozatot válassza manuális váltó esetén. Lejtőn való haladáskor ne nyomja ki a kuplungot, hagyja a járművet a fokozatban haladni. Ellenkező esetben a kuplung súlyosan megrongálódhat. Hagyja, hogy a sebességfokozat és a motorfék lassítsa a járművet, csak kisebb korrekcióhoz használja a féket. Automata sebességváltó esetén használja a felezőt és a hozzá tartozó üzemmódokat.
- Akadályok áthidalása: Az off-road vezetés számos kihívást tartogat. Emlékezzen a figyelmeztetésre: menjen olyan lassan, ahogyan csak lehet. Nem véletlenül hívják mászásnak. Használjon felezőt és csak hagyja, hogy a jármű átmásszon (olyan kevés gázzal, amennyi épp szükséges) olyan akadályok felett, mint a sziklák vagy a farönkök. Egy 25 cm hasmagassággal rendelkező jármű nem fog áthaladni egy 30 cm nagyságú sziklán! Irányítsa a kereket a szikla tetejére és lassan haladjon át rajta. Ha karcolás hangját hallja, ne pánikoljon. Jeep® 4x4-es járműve alvázvédő lemeze, illetve alsó,- oldalsó védőlemeze (ez az elem a vásárolt, vagy bérelt Jeep 4x4-es jármű típusától, illetve annak felszereltségétől függ) felfogja az ütés erejét. 0,2-0,3 barral alacsonyabb légnyomás a gumikban segít a jobb tapadásban és megelőzheti az abroncs kilyukadását.
Környezettudatosság Off-road Közben
Hagyja jobb állapotban a természetet, mint ahogyan találta. Figyelje a kihelyezett táblákat és maradjon az off-road vezetésre kijelölt útvonalakon és területeken. Hagyatkozzon saját ítélőképességére, mikor egy terület szépségének és érintetlenségének megóvásáról van szó. Ne dobjon el semmit, sőt inkább szedje fel a mások által hátrahagyott hulladékot. Ha a terep nagyon érzékenynek tűnik, válasszon másik utat. További információkért kattintson a treadlightly.org oldalra.
tags: #Jeep #Cherokee #váltó #információk