Az Opel Tigra Története: Két Generáció Egy Évtizeden Át

Három évtizeddel ezelőtt, 1994 szeptemberében egy kisfiút a szülei először kísértek el az általános iskolába, hogy megkezdje komoly tanulmányait. Az addig gondtalan játékot, kisautók tologatását felváltotta a betűk kanyarítása és a szótagolva történő olvasástanulás. Persze az autókat semmiféle tanári szigor, vagy tanulmány nem szoríthatta háttérbe, az érdekes járgányokra mindig felkaptam a fejem. Elég sok márkát ismertem már akkoriban is, az Opeleket mindig megismertem, hiszen nekünk is az volt.

Az Opel akkoriban mondhatni, hogy egy jól szituált autógyártó volt. Mertek némi érdekes fűszert is a főztükbe darálni, és a GM égisze alatt születhettek olyan, a jómódú nyugati polgároknak szánt autók, mint a Calibra, a Bertone F Astra kabrió, vagy a Tigra. Érdekes, némileg sportos beütésű négykerekűekbe csomagolt hétköznapi technika. Így voltam én anno az Opel Tigrával is. Az egyik jó ismerősünk felesége járt-kelt a városban egy metálzöld példánnyal, látványos volt a kis áramvonalas járgány. Talán el sem hinnénk, talán én sem hiszem, de az egykori kis kupé, az Opel Tigra is már kaphatna OT rendszámot. Harminc év így elröppent, mintha tegnap lett volna, és mintha csak most látnám a házunk előtt elsuhanni az ismerősünket a zöld Tigrájában. Te még emlékszel rá?

Az Első Generációs Opel Tigra (1994-2000)

Az eredeti Tigra egy kisméretű kupé volt, amit 1994 és 2000 között gyártott az Opel a Corsa B alapjain. A Tigra is egy ilyen apróság volt, a B Corsa padlólemezét és hajtásláncát vették alapul, csak azt egy sokkal vagányabb és áramvonalasabb formában kínálták tálcán az akkori Opel szalonok kirakatüvegein keresztül. A formatervet egy japán úriember, Hideo Kodama rajzolta, aki 1966-ban csatlakozott a GM-hez, méghozzá a német villámos márka tervezőcsapatához. Kodama úr még együtt dolgozott az Opel akkori vezető designerével, Erhard Schnell-el és az ő helyettesével, George Gallion-nal. Az 1980-as években őt nevezték ki az Opel vezetőtervezőjének, ’81 és ’85 között még Chris Bangle is a csapatát erősítette. Az Opel égisze alatt többek között Kodama rajzolta a B Corsa formáját. Igen, azt az autót egy japán formatervező vetette papírra! Majd a C generáció is az ő ceruzájából pattant ki, sőt még az Agila is az ő nevéhez fűződik.

A Tigrát még koncepcióautóként az 1993-as Frankfurti Autószalonon mutatták be. A közönségnek annyira bejött a kis kupé, hogy egy év múlva már az Opel spanyol üzeméből gurultak ki az első példányok. A géptető alatt a Corsában is használt 1,4-es vagy 1,6-os Ecotec benzines motorokat találjuk. Dupla vezérműtengely, 16 szelep, elektronikus befecskendezés. Az előbbi 90 lóerővel, az utóbbi 106 lóerővel mozgatta a tonna körüli tömegű kupét. A nagyobb motor a Corsa GSi (később Sport) változatához volt elérhető. Az ötfokozatú manuális váltóművön keresztül lehetett terelgetni az autót, de a kisebbik motorhoz opcionálisan lehetett rendelni négyfokozatú automatikus váltóművet is. Ilyennel még sosem láttam Tigrát. A futóműve szintén a Corsából érkezett, a kritikák miatt mindkét típusban a Lotus közreműködésével végezték el az áthangolást. A karosszériamerevítések miatt 150 kg-mal nehezebb volt, mint a Corsa. Az 1,6-os motorral így 10,5 másodperc alatt érte el a 100 km/h tempót, ami kerek egy másodperccel több, mint amit a Corsa GSi tudott.

Az ajtót kinyitva úgy tűnhet, mintha ez egy B Corsa lenne, tulajdonképpen az is. A Tigra belseje egy az egyben az alapokat adó kisautóéval egyezett meg. Bent ülve fel sem tűnik, hogy ez egy Corsa, vagy egy Tigra. A 2+2 üléses kialakítás bár praktikusnak tűnhet, de a kupéforma miatt hátul igazából csak gyerekek, vagy kutyák/macskák férnek el. Hátra viszont nagyon nehéz bekászálódni, és ha sikerül is betornásznunk magunkat, nem lesz benne sok köszönet, mivel az ülés kényelmetlen, a háttámasz rövid, a lejtős tetővonal miatt be kell húznunk a fejünket, és a lábtér is botrányosan kicsi. Szóval hátul legfeljebb gyerekek utazhatnak kényelmesen, ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy gyerekülést is viszonylag nehézkes beműteni és rendesen rögzíteni hátra. A csomagtartó elég kicsi, néhány szatyor, három kisebb táska, vagy csak egy szuper-kompakt babakocsi fér el benne (ami kisgyerekes anyukák számára aligha teszi vonzóvá a modellt).

Tippek az Opel Meriva A oszlop javításához

Eredetileg az USA-ban is forgalmazni kívánták a Pontiac szalonokon keresztül, de erről végül a GM letett, mert túl kicsinek találták oda. Viszont Dél-Amerikában pár évig forgalmazták Chevrolet Tigra név alatt. A Tigra sokáig egyedülálló volt az európai piacon, mondhatni egyfajta kategóriát is teremtett, igazi konkurense is csak a később érkező Ford Puma volt. 2000 júliusáig tartott az Opel Tigra gyártása, a zaragozai üzemből összesen 256 392 db példány gurult ki a nyugati jobb módú fiatalok legnagyobb örömére. A legtöbbet, közel 60 ezer darabot Németországban értékesítették.

Vezetési Élmány és Motorizáció

Sportos, olcsó, jópofa és egészen kellemes vezetni - ezek az érvek szólnak az Opel Tigra mellett, ha valaki kisautót keres kéthavi átlagbér összegéig. Piszok jó ötlet volt az Opeltől a Tigra piacra dobása a kilencvenes évek közepén. A Tigra a Corsa második generációjának főbb műszaki egységeiből épül föl, olyannyira, hogy tulajdonképpen „csak” a kasztni más formájú, de a legtöbb alkatrész csere-kompatibilis a két, egymástól egyébben meglehetősen különbözőnek tűnő típus között. A Tigra futóműve alapvetően a Corséán alapul, de kissé módosították a hangolását. Ennek köszönhető, hogy kellemes élmény vezetni az autót. A Tigra tapadása kifejezetten jó, így a kocsi meglepően stabil a fordulókban (bár szlalom-versenyre inkább egy Ford Kával nevezzünk, ha már mindenképpen egy nőies minivel vennénk részt ilyesmin). A kormányzás közepesen pontos, akárcsak a váltó. A Tigra egyik motorjával sem lesz igazán sportos, különösen országúti előzéseknél tapasztalhatjuk, hogy kevés a nyomaték. Az pedig kifejezetten kínos lehet, ha egy mezei Corsa lerajtol bennünket a lámpánál - pedig ez simán megtörténhet. De ha már nem elég fürge az autó, legalább úgy érezhetjük, mintha az lenne, hiszen motorhangból több mint elég hallatszik be az utastérbe.

A Tigra az Opel 1,4-es és 1,6-os benzinmotorjaival fut. Egyik sem túl erős, (a kisebbik 90, a nagyobbik 106 lóerős), viszont nem is különösen takarékosak, és megbízhatóságuk sem éppen kiemelkedő. Hogy mára mennyi maradhatott, azt nem tudni. Idehaza nagyon ritkán látok 1-2 leharcolt példányt, amelyeken látszik az idő vasfoga és a karbantartás minimalizálása.

Az Opel Tigra TwinTop: A Kétüléses Kupékabrió (2004-2009)

A második sorozat 2004-ben jött a Corsa C-re építkezve, kupékabrió formában és kétülésesen, de csak 2009-ig készült, ugyanis nem volt elég sikeres. Az Opel Tigra TwinTop egy stílusos kupé-kabrió, amely sokak szívébe belopta magát. Az 1.4-es motor teljesítménye ugyan nem kiemelkedő, de a vezetési élményt nem rontja el. Sokan azért választják a Tigrát, mert nyitott tetővel igazi élmény vezetni. A mérete ideális a városi forgalomban, és a futóműve is jól teljesít. A kocsi bárhol ott merem hagyni, nem irigyek rád... A Tigra TwinTop a karosszéria-specialista Heuliez nyugat-franciaországi üzemében, Cerizay városban készül, ahol teljes kihasználtság esetén napi 200 jármű a maximális kapacitás.

Kényelem és Stílus

A Tigrával lehetetlen elvegyülni a forgalomban. Normál állapotban, felhúzott tetővel is formás kis autó a Tigra TwinTop, ám kabrióként még szebb. Jó időben, lenyitott tetővel még a városi szmogos araszolást is jobban viseli az ember, akkora szabadságérzetet ad a kabriózás a szürke hétköznapokban. Az 1,8 literes, változó szívócső-hosszúságú erőforrás élénkebben pörög fel és attól sem rezel be, amikor hegyi szerpentin “tornyosul” elé. A futómű egyenesen az Opel Corsa GSi-től származik, amelyet a Tigrához dinamikusabbra hangoltak: elöl 5, hátul 20 mm-rel leültették, a nyomtáv 28 mm-rel szélesebb és feszesebb a lengéscsillapítás. A kocsi viselkedése biztonságosan alulkormányzott, hogy vezetése a gyengébb képességű pilótáknak se okozzon váratlan meglepetéseket - szükség esetén blokkolásgátló, vészfékasszisztens és menetstabilizáló rendszer segít kordában tartani az autót. Az apróbb úthibákat ügyesen lépi át az Opel, véleményem szerint a hazai körülmények között is megfelelően helytáll majd az élménymasina, a hölgyek pedig bizonyára tudomást sem vesznek arról, hogy a merev karosszéria közben keményen birkózik a csavarási erőkkel.

Zafira EcoFlex olajszűrő csere útmutató

A Tető Mechanizmusa és Csomagtér

A kocsi legnagyobb erénye a benne található óriási rakodóhely! Kis helyesbítés a tv adáshoz képest: csukott tetővel 440 l, nyitva pedig 250, meg aztán a 70 literes utastérben található tárolóhely sem elhanagolható. A kocsit gombnyomásra (az ablakemelők mögötti kapcsolóval), mindössze 18 másodperc alatt szabadíthatjuk meg feleslegesnek ítélt “testrészétől”. A vezetőnek csupán egyszerű mozdulatsort szükséges elvégezni (kézifék behúzása, gyújtáskulcs elfordítása, valamint a szélvédőkeret két oldalán egy-egy reteszelőkar kioldása), a többit az elektro-hidraulikus mozgatószerkezet megoldja. Ráadásul a francia Heuliez által kidolgozott mechanizmus helytakarékos módon hajtogatja össze az acéltetőt: a vaskos “C-oszloppal” együtt a hátsó szélvédő csaknem függőlegesen kerül a csomagtartóba, míg az első rész vízszintesen fölé siklik. Az Opel Tigra TwinTop az első keménytetős kabrió az Opel életében, de ez nem jelenti azt, hogy gyermekbetegségekkel küzd. A tető hajtogatásának folyamata csak az első vagy az utolsó pillanatban igényel emberi beavatkozást. Az Opel Tigra TwinTop tetőmechanizmusáról az alábbi videóban láthat részletesebben információkat:

Convertible Opel Tigra Twin Top open & close roof operation

A tetőhöz hasonlóan a csomagtérfedél is elektro-hidraulikus módon, az utastérből, vagy a hátsó lökhárító krómozott peremén található gomb érintésével nyitható. A csomagtartó ajtaja egyébként szuper kényelmes minden helyzetben (akár esőben is, amikor épp egy műanyag üvegből, táskával a kezünkben vizet öntünk a fejünkre), de pont a minap esett meg, hogy kis havazás után este ki akartam nyitni a külső gombbal a csomagtartót, de sajnos befagyott, így nem lehetett megnyomni. Ilyenkor a belső gomb használható, de ez azért kicsit kellemetlen. Persze nem téli autó ez!

Műszaki Adatok: Opel Tigra Generációk

Jellemző Opel Tigra (1. generáció) Opel Tigra TwinTop (2. generáció)
Gyártási évek 1994 - 2000 2004 - 2009
Típus Kisméretű kupé (2+2 üléses) Kupé-kabrió (2 üléses)
Alapmodell Opel Corsa B Opel Corsa C
Motorok 1.4 Ecotec (90 LE), 1.6 Ecotec (106 LE) 1.4 (benzin), 1.8 (benzin, változó szívócső-hosszúságú)
Váltó Ötfokozatú manuális, opcionális négyfokozatú automata (1.4) Manuális (nem specifikált)
Gyártott darabszám 256 392 db Nem részletezett (napi max. 200 jármű kapacitás)
Csomagtér Elegendő (néhány szatyor, három táska, szuper-kompakt babakocsi) Zárt tetővel: 440 l, Nyitott tetővel: 250 l
Saját tömeg (1.6) Kb. 1 tonna (150 kg-mal nehezebb, mint a Corsa B) Nem részletezett
0-100 km/h (1.6) 10.5 másodperc Nem részletezett

Különleges Prototípusok és Versenyautók

Az Opelnél a kísérletezőkedvű mérnökök unalmas perceikben úgy gondolták, hogy milyen remek ötlet is lenne az Omega háromliteres V6-os motorját belerakni a kis kupéba. Persze, elöl nem fért el, így fogták és berakták hátra az első ülések mögé, ezzel gyakorlatilag megelőzve a Clio V6-ot. Persze nagyon sokat kellett faragni és alakítani a karosszérián, hogy beférjen a nagy szív, de megoldották. A 211 lóerő és 270 Nm forgatónyomaték ebben a prototípusban a hátsó kerekeket gyötörte. Az üzemanyagtankot az autó orrába helyezték, az első tengelyeket pedig a Vectrából vették át. Ezzel a motorral az óriási Omega 243 km/h tempóra volt képes, a Tigra vonatkozásában sosem közöltek semmiféle menetdinamikai adatot. Ez a hóbortos prototípus megragadt ezen a szinten, hiszen ekkor már fejlesztés alatt állt a középmotoros Speedster.

Talán azt nagyon kevesen tudják, de a Tigra versenyautóként az Andros Trophy-ban is helyt állt. A csővázas gépre ráhúzták a kupé sziluett karosszériáját, amely alatt az összkerékhajtást egy 350 - 400 lóerő közötti teljesítményű V6-os motor gyötörte. Az Opel Tigra V6 Ice Race versenyautóról az alábbi videót érdemes megnézni:

Convertible Opel Tigra Twin Top open & close roof operation

Gyakori Hibák és Fenntartási Tippek

Az Opel Tigra TwinTop egy stílusos kupé-kabrió, amely sokak szívébe belopta magát. Azonban, mint minden autónak, ennek a modellnek is vannak gyenge pontjai. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a leggyakoribb típushibákat, amelyekkel a tulajdonosok szembesülhetnek.

Milyen kerékpártartót válasszak Insignia Kombihoz?

Tetőhibák (TwinTop)

  • A két nyitási irányváltó actuátor közül legalább az egyik nem akad be.
  • A tető zörgött, mert az egyik rögzítő fül nem volt százas.
  • Hiányzik a 4-ből 2 db ilyen kis körömnyi gumi támaszték, ezért zörög, és nem tart a tetőrögzítő kallantyú.

Csomagtartó Problémák (TwinTop)

  • 2005-ös Tigrán nem nyílik a csomagtér ajtó, valakinek valami ötlete, hogy mi okozza a problémát?
  • Befagyott külső csomagtérnyitó gomb télen (ilyenkor a belső gomb használható, de ez kicsit kellemetlen).

Motor és Váltó Problémák

  • Alapjárat problémák az 1.6 16v motorral (magas fordulat, akár 3-4 ezerig is).
  • Generátor csapágy hiba.
  • Váltóolaj szivárgás.
  • Jellemző hiba a dugattyúgyűrűk elhasználódása, amit kékes füst jelez a kipufogóból, de nem ritka a dugattyúk törése sem.
  • A kuplung is csak közepesen tartós szerkezet, és a váltó szinkronjai is ritkán tökéletesek.

Futómű és Karosszéria

  • Jobb első sárvédő, ill a bal hátsó a kritikus rozsdásodás szempontjából. Az elsőt cserélni kell, a hátsó javítható.
  • Soha nem gyártottak Tigrához javítóívet, de lemezpótlással könnyen megoldható.

Egyéb Problémák

  • A oszlop és a tető találkozásánál is valahová befolyik a víz néha, amit indulás után fékezéskor a bal karomra kapok :) Innen álló helyzetben sose folyik be az utastérbe, csak indulás után.
  • GM-es típushiba: néha egyszerűen nem akar az ablak gombnyomásra becsukódni!
  • EGR szelep hibakód.
  • Gyakori gond (különösen az 1999 előtti szériáknál) a rozsdásodás is.

Szerviz Tapasztalatok

Holszervizeljek.hu-n keresztül kaptam lengéscsillapítókra árajánlatot, direkt rákérdezve a műhelyben, hogy elfelejtettem, de cseréljék a szilenteket, és a toronycsapágyakat is ha kell, valamint végezzenek futómű beállítást (ez ugye alap kéne lennie). Mikor elhoztam az autót megkérdeztem, hogy kellett-e bármit cserélni, azt mondták, hogy minden oké ezen a lengécsillapítókon kívül, futóműbeállítást meg nem csináltak, mert felesleges. Mondom jó. A jó hír viszont az, hogy a Tigrához rengeteg az alkatrész, akár a bontott is, és a sarki maszek szervizes bácsi is meg tud rajta javítani bármit - így ha már műszakilag nem túl jó az autó, legalább olcsó, és olcsón üzemben is tartható.

A Jövő Tigrája?

Mivel az aktuális, negyedik szériás Corsa (D) lassan befejezi európai karrierjét, ezért nehezen képzelhető el, hogy ha tényleg lesz új Tigra, akkor az arra épüljön. A most megjelent képeken a magyar virtuáltuner X-Tomi a miniautó Adam orrát illesztette az ezúttal az eredeti Tigrához hasonlóan kupéként elképzelt autóra. Dögös narancssárga, előlről mint az Adam. Talán a még meg sem jelent új Corsa alapjain, és tényleg az Adam stílusában fog jönni a legújabb Tigra? Hogy így lesz-e, s az - X-Tomi víziójához hasonlóan - merevtetős lesz-e, a jövő zenéje.

tags: #opel #tigra #gyártás