Gumiabroncsok karbantartása, cseréje és javítása: Átfogó útmutató

Manapság, ebben a felgyorsult világban minden szabad perc kincset ér. Vannak viszont olyan dolgok, amikre mindenképpen időt kell szánnunk, ilyen például a gépjárművünk kerekeinek, és gumiabroncsainak karbantartása, cseréje, javítása. Az abroncsváltás az egyik, ha nem a legfontosabb része az autónk nyári/téli felkészítésének. Ne feledjük, Gyermekeink, párunk, barátaink testi épségét, rosszabb esetben életét kockáztatjuk, ha nem cseréljük le időben guminkat. Ugye, hogy már nem is tűnik kidobott pénznek a gumicsere?

Mikor szükséges a szezonális gumicsere?

A téligumit akkor érdemes felrakni az autóra, amikor a hőmérséklet tartósan 7 fok alá csökken. Miért? A nyárigumi tapadása ekkor kezd el csökkeni, nagyobb lesz a féktáv, ezzel nő az autóvezetés veszélye. A fagyos, kihűlt aszfalton az erre kialakított téli abroncsok biztosítanak erősebb tapadást, ezáltal nagyobb biztonságot. A gumikba kevert szilikátoknak köszönhetően ez alatt a hőmérséklet alatt sem vesztik el tapadásukat.

Sejthetjük, mekkora károkat okozhat járművünkben ha nem tudunk időben lefékezni és az előttünk álló autónak, oszlopnak, szalagkorlátnak ütközünk. Az anyagi kár talán a legkisebb kockázat, ha azt is figyelembe vesszük, hogy kik ülnek általában melletünk az autóban.

Az általában hirtelen kezdődő tavasszal elkezdődik a gumicserék időszaka is. Március végén és április elején a hőmérséklet már tartósan meghaladja a 7 fokot, ezért a magyar autósok többsége erre az időszakra időzíti a téli gumik nyárira való cseréjét. Érdemes mielőbb visszaszereltetni a nyári gumikat, de előtte mindenképpen ellenőriztessük az abroncsok állapotát, mert azokat akár tárolás közben is érheti károsodás.

Miért nem jó a téli gumi nyáron és fordítva?

A téli abroncs egyszerűen nem alkalmas a nyári közlekedésre. A téli időjárási körülményekhez készített mintázat rontja a komfortérzetet nyáron, hiszen a strukturált blokkszerkezet a zajszintet zavaró mértékűre növelheti. Ha ezt az abroncsot használjuk nyáron is, gyorsabban kopik és a következő szezonra, már egyáltalán nem biztos, hogy a tökéletes, hideg időre kialakított abroncsok ugyanolyan jó szolgálatot tesznek majd nekünk. A gumik mindig az adott időjárási viszonyokhoz lettek formálva: a téli gumi télen, a nyári gumi nyáron tudja a dolgát végezni igazán - gond nélkül megtapadni az aszfalton.

Gumiszerviz nyitvatartás Győr, Bulcsú utca

A négyévszakos abroncsokról

Mi a helyzet a négy évszakos abroncsokkal? Sokan úgy gondolják, hogy nyáron nyárigumiként, hóban, fagyban pedig téli abroncsként viselkedik. Ez sajnos tévedés! Bár négyévszakosnak hívják, inkább számít téliguminak, mint nyárinak. A nevüket azért kapták, mert olyan téligumik, amiket lehet nyáron is használni. Rendelkezik a nyári abroncs minden jó tulajdonságával: csendes, takarékos és biztonságos, de hóban is kiválóan teljesít. Hogy néz ki, honnan tudhatjuk hogy négyévszakos gumit látunk? Ránézésre semmi olyan nem látszik az abroncson, amitől télinek néznénk. Nincsenek durva rücskök, hatalmas recék a felületen.

Gumiabroncsok állapotának ellenőrzése és karbantartása

Gumicsere során gondolni kell a gumik elhasználódottságának leellenőrzésére is, arra hogy az szimmetrikusak-e. Erősen javasolt 4 ugyanolyan, vagy nagyon hasonló gumit felszerelni. Ha abroncsai elhasználódtak, fontos azokat kicserélni.

Profilmélység és jogszabályok

Ha a barázdamélység 1,6 mm vagy az alatt van, illetve az indikátorok már tisztán kivehetők a mintázatban, akkor jobb, ha már fel se szereljük az adott abroncsokat! Az 1,6 mm magas kopásjelző jelzi, hogy a gumi már nem alkalmas további használatra. Kopott abroncsok esetében a fékút akár a kétszeresére is megnőhet.

Jogszabály írja elő a minimálisan megengedett barázdamélységet. Egy műszakilag biztonságos állapotban lévő jármű egyik összetevője, hogy megfelelő abroncsai is legyenek. Fontos megjegyezni, hogy a személygépjárművek gumiabroncsainál meghatározott 1,6 milliméteres barázdamélység egy olyan minimum érték, amelyet a rendőrség is ellenőriz. Amennyiben egy ellenőrzéskor úgy ítélik, meg nem éri el az abroncs mintázata az előírt értéket, a jármű forgalmi engedélyét átvételi elismervény ellenében elveszik. A forgalmi engedélyt a tulajdonos ezután csak akkor kapja vissza, ha műszaki vizsgán a jármű állapotát megfelelőnek találják a szakemberek.

Járműtípus Minimális profilmélység
Személyautó 1,6 mm
Teherautó 3 mm

Gumiabroncs életkora és DOT szám

Az abroncsok életkorát is figyelembe kell venni használatkor. A 6 évnél idősebb gumikat már ne használjuk, még akkor se, ha hibátlanok, és korábban csak a garázsban vagy a padláson pihentek! Az abroncsok életkorának meghatározásában segítségünkre lehet az oldalfalon feltüntetett DOT szám. A szám második részében az első két számjegy a gyártási hetet, a másik kettő pedig a gyártási évet mutatja. Így például a DOT XXXX 2518 jelölésű gumi 2018 25. heti gyártású.

Nyitvatartás: Gumiszerelők Berettyóújfaluban és Magyarországon

Ajánlott guminyomás

Az ajánlott nyomás 2,2 bar, ennél kevesebb esetén összenyomódnak az oldalfalak, súrlódás miatt felforrósodik a gumi és tönkremegy, ráadásul az autó üzemanyagfogyasztása is megnő.

Abroncsok rotációja

Az egyenletes kopás érdekében érdemes az abroncsokat megcserélni 5000 és 10000 kilométer között.

Gumi tárolása

Ha nincs hova tenni a kerekeit vagy meg szeretné kímélni magát a szállítás kellemetlenségeitől, fontolja meg a professzionális tárolást. Nemcsak a gumi összetétele és a profilmélység, hanem az abroncsok tárolási körülményei is jelentősen befolyásolják későbbi teljesítményüket.

  1. A gumi abroncsokat -5 és 25°C közötti átlaghőmérsékleten, száraz és enyhén szellős helyen tároljuk.
  2. Ne legyenek kitéve közvetlen napfénynek és ózonsugárzásnak, mert ezek kedvezőtlen hatást gyakorolnak a gumi tartósságára.
  3. A szabadban vagy egymásra halmozva tárolt gumik könnyen deformálódhatnak, és menet közben az autó vibrációját idézhetik elő. Éppen ezért a felni nélküli abroncsokat vízszintesen helyezzük egymásra.
  4. Az abroncsokat tárolhatjuk függőleges helyzetben, felállítva is.
  5. Az abroncsokat lehetőleg felnire szerelve tároljuk.

Kerék kiegyensúlyozás, avagy centrírozás

A kerék kiegyensúlyozás idegen szóval így hangzik: centrírozás. A legtöbb autós - még szakmabeliek is - kihagyják az „R” betűt és simán centírozásnak nevezik a műveletet. Gondolom könnyebb így kiejteni, de ez a szó nekem inkább a kicentizni szinonimájának hangzik. Az igényes autós, most bólint és innentől a kicsit hosszabb magyar elnevezést használja.

Miért is van rá szükség?

A kerék egy forgó alkatrész. Amennyiben a teljes szerkezet (keréktárcsa és gumiabroncs) együttes tömegének súlypontja nem esik a szerkezet mértani középpontjába, akkor a kerék excenterként működik majd, vagyis forgás közben rázni fog. Az excenter szerkezetek nagyon jól jönnek minden olyan szerkezetben, ahol rezonálásra van szükség. Kicsiben ilyen a mobiltelefon rezgője, nagyban pedig ilyen az úthenger, amely az excenter forgatásából származó rezonanciával éri el a hengerelt aszfalt tömörítését. Nekünk azonban semmi szükség felesleges rázkódásra a kocsiban, ezért egy speciális berendezéssel megkeressük a kerék azon pontjait, ahová a megfelelő méretű súlyokat rögzítve a tömegközéppont a mértani középponttal esik majd egybe: ez a centrírozó gép.

Gyors gumiszerviz Baján

Lincos® U-823 Lemezfelni centírozás

Elég egyszer megcsinálni?

A centrírozás 1.500 és 2.000 forintos költséggel jár kerekenként, tehát egy (négykerekű) jármű esetében kb. 6 - 8.000 Ft-os költséget jelent csak a kiegyensúlyozás, ráadásul évente kétszer. Érthető tehát az a törekvés, hogy ezt megspóroljuk, és érthető a kérdés is: elég-e egyszer megcsináltatni. A válasz egyszerű: NEM.

Ha belegondolunk, akkor egy kerék évente egyszer kerül felszerelésre. Az adott egy év kb. felében a kocsi fut néhány ezer kilométert, miközben kátyúba hajtunk, járdára állunk fel, esetleg meg is ütjük a felnit, ráadásul még a gumi is kopik. Az év másik felében valahogyan eltároljuk az abroncsokat. Egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan tárolunk, de bárhogyan is járunk el, a súlyozás óhatatlanul elmászik.

Vajon megúszhatja-e a centrírozás költségeit az, akinek téli-nyári abroncsgarnitúrája is felnire van szerelve? Mai alapvetésünk az a nézet, hogy ha a garázsunkban szépen eltároljuk a felnire szerelt gumikat, akkor azt magunknak áprilisban és októberben le tudjuk cserélni, így megspórolhatjuk a gumisnál hagyott 8-10 ezer forintokat minden szezonkezdetnél. Nos, a feltevés részben igaz. Megéri egyszer beruházni egy második kerékszettre, mert a gumik nem igazán szeretik, hogy szerelik őket, mármint felniről le és fel. A gumik két szélén belül futó acélgyűrűk minden szereléssel tágulnak, nyúlnak egy kicsit. Ez egy idő után ahhoz vezet, hogy a belső gumi nélküli abroncsok és a felni találkozásánál esetleg nem lesz már olyan tökéletes a zárás, és az autós azt tapasztalja, hogy lassan, de biztosan eresztenek a kerekek.

Nem csak műszaki szempontból előnyös, hogy két garnitúra komplett kerekünk van. Ha minden szezonban szerelni kell, az bizony plusz költséggel is jár. Egyrészt a le-fel szerelés díját kell megfizetni, másrészt a kerekek szerelés után mindenféleképpen ki kell egyensúlyozni, vagyis centríroztatni kell.

Defekt és abroncsjavítás

Nincsen annál kellemetlenebb egy autós számára, mint indulás előtt észrevenni, hogy lapos az egyik abroncsa. Vagy amikor autópályán, nagy sebességgel vezet, és hallja az élettartama vége felé közeledő abroncs vészjósló zörejét. Nos, szerencsére nagy utat tettünk meg az 50-es évek óta. A gumik ma már nem léggömb módjára pukkadnak ki, és az olyan modern technológiai megoldások, mint a defekttűrő, vagy tömlő nélküli abroncsok, rengeteg kellemetlenségtől kímélnek meg minket. Még a normál, elsőáras gumik is megfelelően szilárdak.

A defekt különböző típusai

  • Idegen tárgy: A futófelületbe fúródott idegen tárgy gyorsabb, vagy lassabb lefolyású nyomásvesztéssel jár. Az idegen tárgy miatt okozott defektet általában csavar, szög, törött üveg, vagy éles kavics okozza.
  • Rossz nyomás: A közhiedelemmel ellentétben nem a túlfújt, hanem az alulfújt gumik jelentik a legnagyobb kockázatot. Alulfújt gumikkal valójában rongálja az abroncs belső szerkezetét, ami megnövelheti a gördülési ellenállást. A defekt bekövetkezésének esélye ilyenkor nagyon magas, ugyanakkor nehezen észrevehető.

Megfelelő magatartás defekt esetén

Nem a kerékcserét tárgyaljuk itt, hanem azt, hogy mi a megfelelő magatartás a defekt miatti baleset kockázatának csökkentéséhez. Legelső reflexünk gyakran az, hogy azonnal leállunk, mihelyst megérezzük a lebegést, vagy a kormányzási problémát. Pedig drasztikus nyomásvesztés, sőt durrdefekt esetén a legjobb reakció az, ha enyhe gyorsítással elegendő úttartást nyerünk, és úgy állunk meg, hogy közben uraljuk a járművet. Hasznos tudnia, hogy ha tovább közlekedik a defektes gumival, az drasztikusan lecsökkenti annak javíthatósági esélyét gumiszervizben.

Defektjavító spray, vagy pótkerék használata

Defektjavító spray

A tömlő nélküli (tubeless) abroncsokat ideiglenesen meg lehet javítani defektjavító spray-vel akkor, ha a sérülés nem nagy. A defektjavító spray olyan habot tartalmaz, mely betapasztja a fúrt lyukat. Viszont eltávolítani az abroncsból körülményes. (+ költségek a gumisnál). Meg kell találni a defekt helyét, el kell távolítani az idegen tárgyat, és a spray tartalmát a szelepen keresztül a gumiba tölteni. Ha ezt követően tovább kell vezetnie, tanácsos igen mérsékelt sebességgel közlekedni.

Pótkerék

Ha az ideiglenes javítási kísérletek eredménytelenek, a pótkeréken a sor. Ne feledje el ezért rendszeresen leellenőrizni a pótkerék légnyomását. A kerékcserét a kézifék behúzásával, és a jármű sebességbe rakásával kezdje. Ezzel rögzíti autóját az eljáráshoz. Lazítsa meg a felni csavarjait, emelje meg az autót az emelővel, majd a kerék leemeléséhez teljesen csavarja ki a csavarokat. Ezután helyezze fel a pótkereket és csavarja vissza a csavarokat. Amikor az autó újra a talajon áll, húzza meg a csavarokat. Ha ez nem megy hívja a mobilgumist. A pótkerék nem ugyanolyan, mint a többi, nem lehet vele 80 km/h-nál nagyobb sebességgel vezetni! Hosszú távon semmilyen esetben sem helyettesítheti a defektes gumit.

Professzionális defektjavítás

Hacsak nincsen tömlő nélküli defektjavító szettje kéznél, melyet persze használni is tud, az első tennivalója az, hogy gumiszervizbe megy, vagy hívja a mobilgumist. A gumijavítás kötelező lépései a következők:

  • A sérült abroncs teljes egészének átvizsgálása.
  • A légzáró réteg légmentessé tétele.
  • Az idegen tárgy által szúrt lyuk betömése.

A sérülés egészének feltárásához alapvető dolog, hogy az abroncsot le kell szerelni a felniről és azt úgy kívülről, mint belülről át kell vizsgálni. Egy kívülről javíthatónak tűnő abroncsról néha kiderülhet, hogy bizony használhatatlan. Egy szimpla dugó nem elegendő a gumi javításához, mert semmi nem garantálja azt, hogy a levegő ott többé nem szökik ki. A levegőkiáramlást foltjavító tapasszal sem lehet megakadályozni, mert azon át nedvesség szűrődhet be, és ez felgyorsíthatja a fém részek rozsdásodását. A helyes javításhoz a légzáró réteget meg kell tisztítani, megszabadítani a piszoktól, bedugni, és speciális szerrel bevonni, mert a légmentességet biztosító gumi komponens külön bánásmódot igényel az ideális teljesítmény biztosításához.

Defekttűrő technológia

Eredetileg a Michelin fejlesztette ki ezeket az abroncsokat (PAX), de ma már minden nagy gumigyártó vállalat készít ilyet. Ezek a gumik olyan megerősítéssel rendelkeznek, mely még defekt után is képes megtartani a jármű tömegét az oldalfal rendkívüli keménységének köszönhetően. Ha defekt következik be, csökkentett sebességgel (80 km/h) nyugodtan el lehet rajtuk gurulni a legközelebbi gumiszerelő műhelyig. A defekttűrő gumik oldalfalán gyártótól függően a következő jelöléseket egyikét láthatjuk: ZP, SSR, ROF, EMT, RF, és BSR.

Kerékcsere során elkerülendő csapdahelyzetek a defekttűrő gumikkal kapcsolatban

  • Defekttűrő gumit ki lehet-e cserélni normál gumira? Igen, ám számításba kell venni a következőket:
    • Kötelező a defektjavító készlet és pótkerék megléte.
    • Ha járműve defekttűrő abroncsokra van beállítva, normál gumik használatával a kerékegyensúly elállítódását kockáztatja.
  • Normál gumit le lehet-e cserélni defekttűrőre? Nem, és ennek több oka is van:
    • Kötelező a keréknyomás ellenőrző (TPMS) rendszer megléte az oldalfalak önmegtartó tulajdonsága miatt.
    • A defekttűrő gumik nehezebbek, mint a klasszikus gumik és ez nemkívánatos hatással lehet autójának viselkedésére, mely nem erre lett beállítva.
    • A defekttűrő gumikat csak hangsúlyosabb pántperemekkel rendelkező, defekttűrő felnikre szabad felszerelni, ami megakadályozza az abroncs leválását nyomásvesztés esetén.

Ki lehet-e cserélni csak a defektes gumit?

Arra kell ügyelni, hogy adott tengelyen lévő kerekeknek minden szempontból (nyári, téli, illetőleg országúti, és terep) azonosnak kell lenniük, illetve a személygépkocsikon minden keréknek azonos szerkezetűnek kell lenni (mind diagonál, vagy mind radiál). Négykerékmeghajtású járműveknél jobb, ha mind a 4 gumit lecseréli, mert csupán a defektes gumi lecserélése működési zavarokat okozhat a csúszásgátló rendszerben, vagy a stabilizátorban. Egyes esetekben jelentős károkat is okozhat.

Gumiszerelő szolgáltatások

Üdvözöljük a MŰVILL KFT. honlapján! Vállalkozásunk jó pár éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, ezért is számíthat szaktudásunkra. Célunk, hogy ügyfeleink igényeit maximálisan kielégítsük az év 365 napjában.

Szolgáltatásaink és termékeink

  • új és használt gumiabroncsok
  • új és használt könnyűfém és lemeztárcsák
  • könnyűfémfelni javítás, fényezés, polírozás
  • gumiabroncsszerelés, defektjavítás
  • kiegyensúlyozás
  • robogókerékszerelés
  • kisteherautók (3,5 t-ig) gumiszerelése, centírozása, gumiabroncs forgalmazása, javítása
  • terepjárók gumiszerelése, centírozása, gumiabroncs forgalmazása, javítása
  • Személyautó gumiabroncs téli-nyári átszerelés, centírozás.
  • Kisteher gumiabroncsok értékesítése raktárkészletről és rendelésre.
  • Kisteher gumiabroncs téli-nyári átszerelés, centírozás.
  • TELJES SZERELÉS LEMEZFELNIRE
  • TELJES SZERELÉS ALUFELNIRE
  • Ózonos klíma és utastér fertőtlenítése - 10.000Ft + Áfa / autó

Mobil gumis szolgáltatás

Ha eljött az ideje a gumicserének vagy valami nem stimmel a kocsival, akkor jó helyen jár. A Mobil Gumijavító Kft. 2019 óta működik önálló vállalkozásként, de a történetünk jóval korábban kezdődött. Az egyik tulajdonosunk, Varga Béla, már 2004 óta dolgozik a szakmában. Győri műhelyünkben minden egyes autónál ugyanaz a cél: gyors, tisztességes és pontos munkát végezni. Legyen szó gumicseréről, javításról vagy futóműállításról, itt nem húzzuk az idődet - de nem is spórolunk a minőségen. Nálunk nem futószalagon kezelnek, hanem figyelmesen, közvetlenül és segítőkészen. Az ügyfeleink szeretik, hogy itt tényleg figyelünk rájuk.

Tavasszal és ősszel mindig nagy a roham. Manapság, ebben a felgyorsult világban minden szabad perc kincset ér. Biztos mindenki tapasztalta már, hogy a gumis műhelyben időpontra érkezve is várni kell, illetve hogy ahol nem is lehet időpontot foglalni, több mint egy órát is eltarthat a várakozás. A mobil gumis szolgáltatás ebben tud Önnek segíteni! Nincs várakozás, sőt, akár az otthonában, az értékes idejét a gyermekeire, a háztartásra, hobbijára, vagy csak pihenésre, kávézásra szentelve elvégezzük Önnek a munkálatokat.

Munkatársunk hívásra házhoz, vagy telephelyre megy, illetve váratlan, útközben történő defekt, vagy egyéb sérülés esetén is tud segíteni a helyszínen. Gépjárművünk fel van szerelve minden olyan szükséges géppel és szerszámmal, ami szükséges a kerekek és a gumik javításához.

Nyitvatartás és elérhetőség

Ügyfélfogadás előzetes bejelentkezéssel. NON-STOP nyitvatartásunk, csak S.O.S. esetekre vonatkozik.

Szervizautó minimum kiszállási költsége - 10.990Ft + Áfa (Például, ha a munka önhibánkon kívül nem végezhető el!)

tags: #gumiszerviz #szenater #ma #nyitva #van #információk