Gépjárműadó – Részletes tudnivalók és visszatérítés
A gépjárműadó egy éves költség, ami szinte minden gépjármű tulajdonost vagy gépjármű üzembentartót érint. A legtöbb gépjármű üzembentartójának a kötelező biztosítás mellett állandó éves kiadás a gépjárműadó, amit sokan súlyadóként vagy teljesítményadóként ismernek. Cikkünkben sorra vesszük a legfontosabb információkat a gépjárműadó befizetéséről, a tartozás lekérdezéséről, valamint az esetleges késedelem következményeiről. Fontos részlet a gépjárműadóval kapcsolatban, hogy a befizetése mindig annak az üzembentartónak (vagy tulajdonosnak) a kötelessége, aki az év első napján a járműnyilvántartásban üzembentartóként vagy tulajdonosként szerepelt.
Mi a gépjárműadó és kinek kell fizetnie?
A gépjárműadó - korábbi nevén súlyadó - egy évente fizetendő adó, amelyet a jármű üzembentartójának, ennek hiányában a tulajdonosának kell megfizetnie. Az adó célja a közúti infrastruktúra fenntartása és fejlesztése, biztosítva, hogy az utak megfelelő állapotban legyenek a közlekedők számára. Magyarországon az 1991. évi LXXXII. törvény értelmében minden hatósági rendszámmal ellátott gépjármű és pótkocsi után éves gépjárműadót kell fizetni. Általánosságban a magyar rendszámmal rendelkező, és Magyarországon forgalomba helyezett gépjárművek és pótkocsik után kell gépjárműadót fizetni, tehát például autó, motorkerékpár, tehergépjármű vagy utánfutó esetén.
A gépjárműadó törvény jogszabályai alapján az adó befizetése annak a személynek a kötelezettsége, aki a magyar járműnyilvántartás alapján az év első napján a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartója. Az éves adót az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Az adókötelezettségről, az adózó jogát, kötelezettségét érintő kérdésekről a NAV hoz határozatot. Ha a járműnyilvántartás szerint egy gépjárműnek több üzembentartója, esetleg több tulajdonosa van, akkor az éves vagy időarányos adót az fizeti, akinek a nevére a forgalmi engedélyt kiállították.
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat 2021. január 1. óta az önkormányzati adóhatóságok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el. Az adóhatósági iratot, így a gépjárműadóról szóló határozatot is, a képviselőjének kell kézbesíteni, ha van az adózónak képviselője. Ha valaki a könyvelőjének állandó, valamennyi adóügyére kiterjedő meghatalmazást adott, és nem szűkítette azokat az ügyeket, amelyekben képviselője eljárhat, a NAV a határozatot a teljes körű állandó meghatalmazottjának küldi. Ha nem szeretné, hogy például a gépjárműadója ügyében a könyvelője járjon el Ön helyett, akkor javasoljuk, hogy adjon be UJEGYKE-adatlapot, és abban ne az ADÓÜGYEK (kivéve jövedék) felhatalmazást válassza, hanem válassza ki azokat az ügyeket, amelyekben a könyvelő ténylegesen eljárhat! A NAV a módosítást az adatlap beküldését követő ügyeiben fogja figyelembe venni. Ha Ön meghatalmazott könyvelő, és ügyfele képviseletét nem vagy nem minden adóügyben látja el, így például a gépjárműadó ügyében sem, javasoljuk, hogy egyeztessen ügyfelével és tegyenek új bejelentést, amelyben csak azokat az ügyeket jelölik meg, melyekben ténylegesen el fog járni. A képviselet megszüntetését szintén az UJEGYKE-adatlapon kell bejelenteni.
A gépjárműadó kiszámítása és mértéke
A gépjárműadó alapja a gépjármű hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban megadva. Ha az adatokat csak lóerőben adták meg, akkor 1,36-tal kell osztani, és egész számra kell kerekíteni. Az adó összege emellett a jármű típusától (például személygépjármű, autóbusz, tehergépjármű stb.) és korától is függ - minél idősebb a jármű, annál alacsonyabb az adó mértéke. Személyszállító gépjármű esetén a forgalmi engedélyben feltüntetett kilowattban kifejezett teljesítménye az adó alapja. Ha a forgalmiban a teljesítmény csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben feltüntetett teljesítményt el kell osztani 1,36-tal, és kerekíteni kell egész számra. Az adó mértéke 2025-től inflációkövetővé vált, így évről évre változhat. A kormány 2025-től inflációkövető adóemelést vezetett be többek között a gépjárműadó esetében is. Ez azt jelenti, hogy minden évben a megelőző év júliusában mért, azaz a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index mértékével növekszik. Ezzel kapcsolatban adófizetőként nincs külön teendőd, az adóhatóság automatikusan figyelembe veszi az adóemelést az adó összegének megállapításakor. Egy új szabályozás értelmében 2022 januárjától a gépjárműadót már nem ezer forintra kerekítve, hanem pontos összegben kell befizetni.
Kárbejelentés Aegon biztosítónál
A gépjárműadó mértéke személyautók és motorok esetében (2026)
Az adó összege függ attól, hogy a gyártás évét követően hány naptári év telt el:
| Gyártási évtől eltelt idő | Adó mértéke (Ft / kW) |
|---|---|
| a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben | 375 |
| gyártás évét követő 4-7. naptári évben | 325 |
| gyártási évet követő 8-11. naptári évben | 250 |
| gyártási évet követő 12-15. naptári évben | 205 |
| gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő években | 150 |
Autóbusz, lakókocsi és pótkocsi esetén az adó alapja a hatósági nyilvántartásban feltüntetett saját tömege, tehergépjármű esetén pedig a hatósági nyilvántartásban feltüntetett saját tömege, növelve a raksúlya 50 százalékával. Légrugós vagy azzal egyenértékű rugózási rendszerű tehergépjármű, nyergesvontató és autóbusz esetén az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után 885 Ft-ot kell fizetni, egyéb tehergépjármű, nyergesvontató, autóbusz esetén pedig minden megkezdett 100 kilogramm után 1.435 Ft-ot. A NAV hivatalos oldalán megtalálható egy gépjárműadó kalkulátor, amely tartalmazza a számítás módját és az adó mértékét más típusú gépjárművek (autóbusz, lakókocsi, lakópótkocsi, tehergépjárművek, nyerges vontatók) esetén.
Inflation and CPI Practice- Macro 2.4
Gépjárműadó befizetésének módjai és határidői
A gépjárműadót 2021 óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kell befizetni, a NAV-tól kapott határozat vagy levél alapján. 2024-től az adózóknak - az évközi adókötelezettség keletkezésének vagy változásának kivételével - az adót egyben kell megfizetniük április 15-ig. Korábban ez az első részlet esetén március 15., a második részlet esetén szeptember 15. volt.
Ha a gépjárműadóról szóló határozatot ezen időpont után kapja meg, akkor a határozat véglegessé válása, vagyis a fellebbezési határidő lejárta után 15 napon belül kell megfizetnie az adót. (A határozatra az átvételtől számított 15 napig lehet fellebbezést benyújtani.) Ha a gépjárműadóról szóló határozatot később vetted át, az átvétel (pl. postai átvétel vagy elektronikus megnyitás) időpontjától számított 30 napon belül kell rendezned az összeget, így ilyenkor nem az április 15-i határidő az irányadó.
Természetes személyek számára 2026-ban is lehetőség van az adó öthavi, pótlékmentes részletekben történő megfizetésére is. Emellett évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen lehet részletfizetési kérelmet benyújtani a NAV-hoz.
A DEKRA kárbejelentő nyomtatványa
Befizetési módok és számlaszám
A gépjárműadó befizethető banki átutalással a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó-bevételi számlájára. A befizetésre a NAV 410-es adónemkódon nyilvántartott 10032000-01079160 számú NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlája szolgál. Átutalásnál a közlemény rovatba az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
A gépjárműadó befizetésének egyéb módjai:
- Természetes személyek a NAV-Mobil alkalmazás Gépjárműadó menüpontjában bankkártyával.
- Az elektronikusan kapott határozatban, levélben elhelyezett fizetési linkre kattintva bankkártyával.
- A NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával.
- Az Ügyfélportálról indított befizetéssel (bankkártyával, házibankos utalással).
- Sárga csekkel (a pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett természetes személyek számára).
Ha a pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett természetes személy nem kapott vagy esetleg elveszíti a csekket, akkor újat elektronikus azonosítással az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) CSEKK Kérelem nyomtatványon, vagy a NAV Infóvonalán, a 3-as menüpontban igényelhet. Az Infóvonal belföldről a 1819-es, külföldről a +36 (1) 461-1819-es telefonszámról hívható, hétfőtől csütörtökig 8 óra 30 perctől 16 óráig, pénteken 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig.
Gépjárműadó-mentességek
A gépjárműadó megfizetése alól számos esetben mentesülhetsz. A jogszabályok több esetben is lehetőséget biztosítanak gépjárműadó-mentességre, attól függően, hogy ki az üzembentartó, illetve milyen típusú járműről van szó.
- Súlyos mozgáskorlátozottak és fogyatékossággal élők: Magánszemélyek esetén évi 13 ezer forintig adómentes a súlyos mozgáskorlátozottsággal vagy egyéb fogyatékossággal élő üzembentartó vagy tulajdonos, valamint az őt rendszeresen szállító közeli hozzátartozója, amennyiben közös háztartásban élnek. Ez az évi max. 13.000 Ft-os adókedvezmény egy darab legkisebb teljesítményű (max. 100 kW-os) személygépkocsira vonatkozik. A jogosultságot orvosi igazolással, szakvéleménnyel, szakhatósági állásfoglalással vagy hatósági határozattal kell igazolni, melyet a GJADO nyomtatvány mellékleteként kell becsatolni az adóhatóság részére. Ha a körülményekben nincs semmilyen változás, akkor a kérelmet nem kell évente újra és újra benyújtani.
- Környezetkímélő járművek: Szintén mentesek a gépjárműadó megfizetése alól a környezetkímélő gépkocsik (5Z, 5E, 5P, 5N környezetvédelmi kategória), valamint a környezetkímélő motorkerékpárok. Egyelőre jelenleg még gépjárműadó mentes a tisztán elektromos (5E) és a nulla emissziós (5Z) gépjármű, valamint a környezetkímélő motorkerékpár is. A környezetkímélő járművek esetében külön szabályok vonatkoznak a gépjárműadó-mentességre, amelyek az utóbbi években szigorodtak. 2025-től jelentősen átalakultak az elektromos és plug-in hibrid autókhoz kapcsolódó adókedvezmények. A 2025. január 1. után forgalomba helyezett, 5P és 5N környezetvédelmi besorolású plug-in hibridek már nem jogosultak adómentességre. A korábban forgalomba helyezett ilyen járművek esetében az adókedvezmény 2026. december 31-ig még érvényben marad.
- Költségvetési szervek és egyházak: Mentes a gépjárműadó alól a költségvetési szerv (állam, helyi-, nemzetiségi önkormányzat, Áht. szerinti szerv) és az egyházi jogi személy tulajdonában álló gépjármű.
- Egyesületek, alapítványok, köztestületek: Valamint az egyesület, az alapítvány és a köztestület tulajdonában álló gépjármű után sem kell azt megfizetni, hogyha a szervezetnek a tárgyévet megelőző évben nem volt társasági adófizetési kötelezettsége.
- Közösségi közlekedésben használt buszok: Mentes az adó alól azon adóalany birtokában lévő autóbusz is, akinek a tárgyévet megelőző évben elért számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a helyi és helyközi menetrendszerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származik.
Gépjárműadó speciális esetekben: adásvétel, forgalomból kivonás, stb.
Adásvétel és tulajdonosváltás
A gépjárműadó befizetési kötelezettsége mindig arra az üzembentartóra vagy tulajdonosra hárul, aki az év első napján a járműnyilvántartásban szerepel. Ez alapján akár január 2-án, akár az év végén történik az adásvétel, a gépjárműadó rendezése arra az évre a korábbi tulajdonos feladata. Az év közben vásárolt használt gépjárműre csak a következő évtől kell gépjárműadót fizetni.
A Járműmérnöki Képzés részletei
Az újként vásárolt vagy újra forgalomba helyezett gépjárművekre vonatkozóan a NAV folyamatosan küldi ki a gépjárműadóról szóló határozatokat. A gépjárműadót a határozat jogerőre emelkedése után, azaz a fellebbezési határidő lejártát követően 15 napon belül kell megfizetni. Ha azonban a megvásárolt használt gépjármű ki volt vonva a forgalomból és az Ön nevére helyezik újra forgalomba, akkor a gépjárműadót az azt megállapító határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül kell megfizetni.
Ha a tulajdonos magánszemély meghal vagy a tulajdonos cég megszűnik, és a következő év első napján a járműnyilvántartásban még mindig az elhunyt személy vagy a megszűnt szervezet szerepel tulajdonosként, az adót az fizeti, aki a haláleset vagy megszűnés napján a hatósági nyilvántartásban nem üzembentartó tulajdonosként szerepel. Ha nincs ilyen, akkor az, akit az adóalany halála, illetve megszűnése után elsőként tulajdonosként bejegyeztek.
A tulajdonosváltozást a közlekedési igazgatási hatóságnál, vagyis a kormányablakban, okmányirodában kell bejelenteni.
Inflation and CPI Practice- Macro 2.4
Forgalomból kivonás és év közbeni forgalomba helyezés
Ha a gépjárművet a forgalomból bármely okból kivonták, akkor a forgalomból kivonás hónapjának utolsó napján megszűnik az adókötelezettség. Ebben az esetben a NAV határozatot küld a gépjárműadó összegének változásáról. Ez független attól, hogy a forgalomból kivonást már az új tulajdonos kérte. A gépjármű forgalomból kivonás ideiglenes módon kérelmezhető az üzembentartó, a tulajdonos részéről is. A kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz kell benyújtani, a hatóság pedig elvégzi a járműnyilvántartásba való bejegyzést a forgalomból történő kivonást illetően. A kérelemben meg kell határozni azt az időtartamot, melyre a gépkocsit ki kívánjuk vonatni a közúti forgalomból, ideiglenes jelleggel. A hatóság ideiglenesen maximum hat hónapra vonja ki a gépjárművet a forgalomból.
Az év közben forgalomból kivont járművek esetén a gépjárműadó-kötelezettség annak a hónapnak az utolsó napjával szűnik meg, amelyben a forgalomból bármilyen okból kivonták. Ha esetleg a következő hónapban újra visszahelyeztetik a forgalomba az adott járművet, akkor nem is szűnik meg az adókötelezettség.
Viszont, ha például ellopják a gépjárművet, akkor azt 15 napon belül az adóalany kell, hogy bejelentse a GJADO adatlapon természetesen rendőrségi igazolás csatolása mellett. Ilyen esetben a következő hónap első napjától szünetel az adófizetési kötelezettsége egészen annak a hónapnak az utolsó napjáig, amikor hozzá visszakerül a jármű. Ez utóbbi tényről is 15 napon belül kell bejelentést tennie a tulajdonosnak.
Forgalomba helyezés esetén a gépjárműadót a forgalomba helyezést követő hónap első napjától kell megfizetni. Amennyiben a gépjárműadóról szóló határozatot ezt követően kapja meg, az adót a határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül kell megfizetnie.
Külföldi rendszámú autók
Magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem vezethet Magyarország területén külföldi rendszámú autót, kivéve ha magyarországi lakóhelye ellenére a szokásos tartózkodási helye nem Magyarország területén van. A loco célra használt külföldi tehergépjárművek adója oda/visszaútra 12 tonna alatt 10.000-10.000 Ft, a 12 tonna felettieké pedig 30.000-30.000 Ft, a tranzit célúaké pedig 12 tonna alatt 20.000-20.000 Ft, afelett pedig 60.000-60.000 Ft. Ezen összegek 48-48 órás belföldön való tartózkodásra vonatkoznak, és abba nem kell beleszámítani a külön jogszabályban meghatározott forgalomkorlátozási időszakot („kamion stop”).
Gépjárműadó túlfizetés és visszatérítés
Ha a gépjárművet kivonják a forgalomból, az adót csak időarányosan kell megfizetni. Ebben az esetben a NAV határozatot küld a gépjárműadó összegének változásáról. Ha a gépjárműadó teljes összegét már korábban megfizette, a határozat véglegessé válásával a különbözet túlfizetésként fog jelentkezni adószámláján. Ezen összeg kiutalását, átvezetését az ATVUT17 jelű Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez elnevezésű nyomtatványon kérheti.
Gépjárműadó tartozás lekérdezése és a késedelem következményei
A NAV - kivéve, ha év közben keletkezett az adófizetési kötelezettségünk - minden év elején határozatot küld az érintetteknek. Az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett üzembentartók elektronikus úton számíthatnak a határozatra, a többiek pedig postai levélben kapják meg ugyanezt. Fontos megjegyezni, hogy a NAV eddig évente két alkalommal küldött értesítést az adófizetési kötelezettségről. Ha bejelentett a NAV-hoz levelezési címet, a NAV papíralapon elsősorban a levelezési címre küldi a határozatot. Ha nem jelentett be a NAV-hoz levelezési címet, a járási hivatalnál pedig tartózkodási helyet jelentett be, a NAV a tartózkodási hely címére küldi a levelet. Ha levelezési cím és tartózkodási hely sincs bejelentve a NAV az állandó lakcímre kézbesíti a határozatot.
Ha nem vagy biztos abban, hogy van-e tartozásod, a súlyadó lekérdezése egyszerűen, online is lehetséges, csupán ügyfélkapus regisztráció kell hozzá. A gépjárműadó befizetésének státuszát legegyszerűbben a NAV online felületein ellenőrizheti. Az Ügyfélportálon vagy az eSZJA rendszerben belépve megtekintheti az adószámláját, ahol látható, hogy történt-e befizetés, illetve van-e esetleges tartozása. Az adószámlát a NAV Ügyfélportálján az Adószámla menüpontban lehet lekérdezni. A gépjárműadó összegét a 410-es adónemnél lehet ellenőrizni. A részletes egyeztetéséhez a Tételes, vagy a Lista típusú adószámla-lekérdezést javasoljuk.
Ha nem fizeti be határidőre a gépjárműadót, a NAV késedelmi pótlékot számíthat fel a tartozás után, amely naponta növeli a fizetendő összeget. A befizetési határidőt túllépve a NAV késedelmi kamatot számít fel minden egyes napra, amellyel túlcsúsztál. Az 1000 forintot meghaladó elmaradás esetében a pótlék mértékéről és befizetésének módjáról a postai vagy elektronikus úton érkező ún. pótlékértesítő levélben adnak visszamenőleges tájékoztatást. A pótlék mértékét a mindenkori alapkamat alapján határozzák meg. Tartós elmaradás esetén a hatóság végrehajtási eljárást is indíthat, amelynek során akár inkasszót tehet a bankszámlára, letilthatja a jövedelmet, vagy más módon hajthatja be a tartozást.
Cégautóadó és gépjárműadó - Kétszeres adózás elkerülése vállalkozásoknak
Jó hír a cégautó tulajdonos vállalkozások számára, hogy a jogszabályok lehetővé teszik a gépjárműadó levonását a cégautóadóból, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike teljesül:
- Ugyanaz a személy a gépjármű tulajdonosa és üzembentartója.
- Az adott időszakban mindkét adó fizetési kötelezettsége fennáll.
- A gépjárműadót időben befizették.
Vállalkozások esetében a gépjárműadót jellemzően költségként kell elszámolni, mégpedig arra az időszakra, amelyre az adófizetési kötelezettség vonatkozik. Az elszámolás alapja a NAV határozata vagy az adószámla adatai, és a könyvelés során az egyéb ráfordítások között jelenik meg. A gépjárműadó egy éves adóteher, amelyet a gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa fizet. A gépjárműadó a jármű magyarországi forgalomba helyezéséhez kötődik, míg a cégautóadó a céges használathoz és költségelszámoláshoz. Előfordulhat, hogy csak az egyik, de az is, hogy mindkettő fizetendő.
A gépjárműadó és vállalkozások esetén a cégautóadó is állandó költséget jelent a gépjármű tulajdonosak számára. Céges használat esetén azonban van lehetőség csökkenteni az autóhasználat költségeit, így optimalizálva a kiadásokat. A magánszemélyek kiküldetési rendelvénnyel elszámolhatják üzleti útjaikat a munkáltatójuk felé, aki adómentes béren kívüli juttatásként fizeti ki a költséget. Ebben nagyszerű segítséget nyújt a RoadRecord útnyilvántartó program, amely lehetővé teszi a munkavállalóknak az utak automatikus rögzítését. Egy felhasználó így írta le tapasztalatait: „A gépjárműadó számomra sokáig csak egy évente felbukkanó befizetés volt. Megjött az értesítés, befizettem, és ment tovább az élet. Közben viszont ugyanahhoz az autóhoz más elszámolások is kapcsolódtak - üzemanyag, kiküldetések, céges utak - és egy idő után már én sem láttam tisztán, melyik költség mire vonatkozik. A gond ott kezdődött, amikor megpróbáltam átlátni az autóval kapcsolatos teljes adminisztrációt. A gépjárműadó fix volt, de minden más tétel mozgott körülötte, és nem volt egyértelmű, hogyan illeszkednek össze. Nem az adó mértéke zavart, hanem az, hogy nem volt rendszer a fejemben. A RoadRecord használata segített rendet tenni. Az útnyilvántartás világosan elkülöníti az autó használatához kapcsolódó adatokat, így a gépjárműadó is a helyére került: egy kötelező tétel, amit nem keverek többé az elszámolható költségekkel.”
tags: #gepjarmu #ado #visszatoltes #tudnivalók