Futómű emelés tippek és információk: Hogyan alakítsuk át terepjárónkat szakszerűen?

Az off-road járművek, SUV-k tulajdonosai között gyakran felmerül az igény a jármű hasmagasságának növelésére. Egyszerűen szinte semmilyen információ nincs erről a magyar interneten, pedig sok terepjárótulajdonost érint a kérdés. Fél év alatt sikerült annyi információt összegyűjtenem, hogy megpróbáljam pótolni a „szakirodalmi” hiányt. Sok SUV- vagy terepjáró-tulajdonos eljut arra a szintre egy idő után, hogy nem elég csak a terepgumi, kéne egy picit emelni is a kocsin. Esetünkben azért, hogy a vadászterületen kevesebb gondunk legyen.

Miért emeljük meg a futóművet?

A terepjáró futómű emelésének fő oka a terepszögek növelése és a nagyobb hasmagasság elérése, ami lehetővé teszi, hogy a jármű kevesebbszer érjen le az alja, és nagyobb kerekeket is lehessen rá szerelni. A nehéz terepen való közlekedés speciális kialakítást igényel, amit gyárilag nem mindig, vagy nem pont úgy sikerül elérni, ahogy arra az adott körülmények között szükség lenne. A legtöbb tulajdonos számára ilyen esetekben egyértelmű az átalakítás szükségessége, amihez szerencsére számtalan alkatrész és kiegészítő szerezhető be.

A Rallycross és a futómű emelés

A rallycross egy izgalmas motorsportág, ahol a versenyzőknek nem csak a sebességre, hanem az autó irányíthatóságára is figyelniük kell. A megfelelő futómű beállítás kulcsfontosságú a sikerhez, és sokan a futómű emelésével próbálják javítani az autó teljesítményét.

A futómű emelésének több oka is lehet a rallycrossban:

  • Nagyobb hasmagasság: A rallycross pályák gyakran tartalmaznak ugratókat és egyenetlen szakaszokat. A nagyobb hasmagasság segít elkerülni az alváz sérülését és lehetővé teszi a simább áthaladást az akadályokon.
  • Jobb rugóút: A megemelt futómű nagyobb rugóutat biztosít, ami javítja az autó úttartását és csökkenti a kerék elvesztésének kockázatát a durva felületeken.

A futómű emelésének előnyei és hátrányai a rallycrossban (és részben terepjárók esetén is):

Civic EK tuning lehetőségek

Előnyök:

  • Jobb hasmagasság és rugóút
  • Testreszabható futómű beállítások
  • Nagyobb stabilitás egyenetlen felületeken

Hátrányok:

  • Megváltozott súlypont, ami ronthatja az autó irányíthatóságát a sima felületeken
  • Nagyobb légellenállás, ami csökkentheti a végsebességet
  • A futómű alkatrészeinek nagyobb igénybevétele

A futómű emelés jogi és műszaki aspektusai

Először is szögezzünk le egy tényt: az emelés a futómű megmókolásával jár, amit ha saját szakállunkra végzünk, azzal hazavágjuk a kocsink műszaki alkalmasságát (gyáritól eltérő állapotba kerül), mely az emelést követő első műszaki vizsgán sanszosan szembe fog jönni.

A futómű alapjai: Mi is az a futómű?

Mielőtt a futómű beállítást érintő kérdéseket megválaszolnánk, fontos tisztázni az alapfogalmakat. A futómű, vagy másnéven felfüggesztés funkciója, hogy összekapcsolja az autó szerkezetét és az egyenletlen útfelületen haladó gumiabroncsokat. Közlekedésbiztonsági, vezetéstechnikai és az utasok komfortérzetét növelő szerepe egyaránt fontos.

A felfüggesztés az alábbi alkatrészekből áll:

  • Gömbfejek
  • Kormányzás alkatrészei
  • Lengéscsillapító
  • Lengőkarok
  • Rugók
  • Stabilizátor elemek
  • Szilentblokkok

Futómű emelési módszerek: Pogácsás emelés vs. Futóműszettes emelés

Az emelés mértékéről: itthon a vadászok között a leggyakoribb a 4-5cm-es emelés (szokás 2″-nek is mondani). Ez még nem számít extrémnek, tekintve, hogy a komolyabb offroad gépeknél 10-15 centis is lehet, vagy még több. 4-5 centi emelésnél az alapdolgokon kívül túl sokmindent nem kell kicserélni, ennél nagyobb emelés viszont már komplett off-road átalakítást igényel, ami masszívan zsebbe nyúlós. Ennél a 4-5 centinél egy kicsit ballonosabb terepgumi is nagy eséllyel el fog férni, ami még további pár centit fog jelenteni, cserébe arányos marad az egész, nem fog úgy kinézni a járgány, mintha gólyalábakon állna.

Kínálatunkból számos típushoz beszerezhetőek a futómű alkatrészei és kiegészítői, így többek között az emelőpogácsák is, amelyeket gumi, poliuretán és alumínium kivitelben is kínálunk. Többféle méret közül választhat, és az autója típusa szerint szerezheti be a szükséges alkatrészeket. Amennyiben inkább készletben vásárolná meg a hasmagasság emeléséhez szükséges kellékeket, szintén állunk a rendelkezésére.

Vizsla Utca: Futómű Beállítási Tippek

1. Pogácsás emelés: Az egyszerűbb, de kompromisszumos megoldás

A legegyszerűbb, legolcsóbb, és egyben leggagyibb módszer az, hogy veszünk 50-60ezer forintért egy emelőszettet, ami két első és két hátsó ún. pogácsát tartalmaz. Az első, vagyis az emelőpogácsával történő hasmagasság növelés (önmagában!) amolyan kókány, tessék-lássék módszer. Minden más marad gyári az autóban.

Ez igazából csak egy hasmagasság növelés, aminek az előnye annyi, hogy kevesebbszer ér le a kocsi alja, illetve nagyobb kereket tudunk még tenni a kocsi alá, bár ez utóbbi meglehet tovább növeli majd a hátrányokat. Amiből ugyanis van bőven:

  • A lengéscsillapítók kinyújtottabb állásba kerülnek alapból, hiszen az alváz/kasztni és a kerekek, melyeket a gátlók összekötnek, távolabb kerülnek egymástól.
  • A lengőkarok, gömbcsuklók másképp állnak nyugalmi állapotban, és más lesz a mozgásuk hasonló okok miatt.
  • A féltengelyek és a kormányösszekötők is módosult szögben csatlakoznak majd a kerekekhez, miután a felnik és ezáltal a kerékagyak középpontja lejjebb került a tengely- és összekötőcsatlakozáshoz képest.

A pogácsás emelés hátrányai:

  • A lengéscsillapítók útja lerövidül kirugózásnál, így gyakran fogjuk tapasztalni terepen, vagy akár kátyús közúton, hogy a kerék úgymond leüt. Amint belerugózik a kerék egy gödörbe, vagy legurul egy hupliról (földkupac, lassító egy gyalogátkelőnél, stb.) a lengéscsillapító kirugózáskor hamar eléri a végállását és koppan egy nagyot. Ez legfőképpen a hátsó tengelyen szokott problémát okozni legjobb tudomásom szerint.
  • Mivel módosul a lengőkarok szöge, így futóműfajtától függően ugyan, de előfordulhat, hogy komolyabb kirugózásnál, vagy épp műhelyben, mikor felemelik a vasat szereléshez, az első lengőkar és/vagy a gömbfej terhelés híján nekifeszül a rugónak. Durva erővel. Ez pedig idővel kinyírja a gömbfejet és sérül a rugó felülete.
  • Végezetül pedig ezzel a módszerrel megváltoztatjuk a futómű gyári, autóipari mérnökök által kiszámolt geometriáját, ezáltal pedig romlik a menetkomfort és a stabilitás. Billegősebb, hajóhintásabb lesz tőle kissé az autó. Ha nagyobb perszámú (magasabb falú) gumit is rakunk rá (mert így már elfér ugye), akkor még inkább. Sokan nem is gondolnák mennyire érződik egy emelt autón, hogy pl. 245/75-ös, vagy 235/85-ös gumi van rajta (ez kb 1.6-1.7 cm magasságkülönbséget és 1cm szélességkülönbséget jelent)!

Hátrányai ellenére mégis sokan választják a pogácsás emelést. Ahhoz, hogy legalább a kerék ne üssön le, érdemes a hátsó lengéscsillapítókat is cserélni hozzá egy-egy hosszabbra, ami nem koppan le a kirugózásnál. Ehhez az offroad gátlók között kell keresgélni.

Ranger Face Lift OldManEmu Futómű emeléssel

Egy gyakorlati példa Vitara emelésére (50 mm hátul, 35 mm elöl pogácsával)

2017. október 17-én az első lépés a Vitara projektben az emelés volt. Hátul 50 mm, elöl 35 mm pogácsa került beépítésre. Nem variáltam az esztergálással, mert Romániából 25 ezer forintért bejött a komplett szett.

Fűtőmű beállítási lehetőségek

A beépítés legnehezebb része a régi csavarok eltávolítása. Minden össze van rohadva, semmi sem adja magát egyszerűen. A hátsó gátlók siralmas állapotban, nyilván cserések. Szóval hátulra bekerült az 50 mm pogácsa, meg a gumibaba alá is a menetes szárral ellátott közbetét. A gátló pedig megkapta a toldót. A toldót menetrögzítővel fogom rögzíteni, egyelőre csak összetekertem, amíg az ideiglenes gátlók vannak bent. A rugó kiszedéséhez és nyilván a visszarakásához rugóösszehúzó kell, nélküle le kellene bontani a fékcsövet is, meg lehet mást is, hogy bemenjen a helyére. A hátulja egyébként nem akkora meló, egy ember simán el tudja végezni. Helyén a pogácsa, a gumitányér és a rugó is.

Az eleje picit nehezebb dió, de ez sem vészes. Az autó felbakolása, a kerék leszedése után a féknyerget kell leszedni és feldrótozni, hogy ne legyen útban. Utána ki lehet szedni a gólyalábat, amit alul 2 db csavar fog, felül pedig a toronycsapágyba (ami igazából egy gumi ágy) van rögzítve egy önzárós anyával. Fent a pogácsa, a gumitányér, jöhet a legnehezebb lépés, azaz mehet vissza a rugó. Az összerakáshoz itt is használtam a rugóösszehúzót, de nem tudtam (nem mertem) eléggé összenyomni a rugót (ugye fel lett rakva a 35 mm pogácsa + a gumi alátét), ezért ki kellett húzni a féltengelyt a difiből és csak így tudtam kellően lenyomni a lengőkart. Ehhez kellett segítséget kérnem, nem volt elég a két kéz.

Ami még vissza van: Az emelés miatt a hátsó kardán kicsit szétcsúszott, így oda be kell raknom egy kb. 10 mm-es alátétet, tehermentesítő vállal. Az első próbák utáni tapasztalatok: Futóművet kell állítani, mert elöl a kerékösszetartás elment... nem kicsit. Az autó picit "nyúlósabb" lett, nem mondanám instabilnak, de érzésre picit más, többet hezitál hirtelen irányváltásokra. De ez lehet, hogy változni fog a futómű beállítása után, illetve a talpasok cserések, lehet utána megszűnik a "nyúlósság". Update: A talpasok full kukák voltak. A cseréjük után megszűnt a "nyúlósság".

2. Futóműszettes emelés: A professzionális megközelítés

A futóműszettes emelés a másik véglet, vagyis a profibb megoldás. Ennél a módszernél nem egy egyszerű pogácsával emeljük az autót, hanem kicseréljük a rugókat hosszabbra (minimum a hátsókat, és elöl pogácsa, de a gyakoribb, hogy elöl-hátul nagyobb rugók kerülnek be és a pogácsákat mellőzzük), ehhez való, hosszabb úttal rendelkező lengéscsillapítókat helyezünk be (ezáltal úgy mondják, nagyobbat tud „lépni” a futómű), és jó eséllyel a lengőkarokhoz is nyúlni kell, elöl és akár hátul is, de egyes típusoknál akár még több alkatrészhez is (lásd mondjuk fékcső, stabilizátor pálca, stb).

A lift-kiteket áruló cégek ezeket általában szettben árulják: 4 rugó és 4 gátló ára olyan 350ezertől indul, a középkategória már inkább félmillió. Ezen dob még az is, ha egyéb alkatrészeket is cserélni kell. A lengőkarok cseréje kérdéses, valószínűleg típusfüggő, hogy szükség van-e rá. Féltengelyből is lehet kapni erősített, offroad kivitelt, ha valaki nagyon profin akarja megoldani, ezt is beépítheti. A lift-kitet gyártó komoly cégeknél ugyanúgy mérnökök számolják ki a matekot, így az emelt állapothoz szabják a rugók keménységét és a gátlók teljesítményét.

Még egy fontos dolgot meg kell említeni a szettes emelésnél abban az esetben, ha régi terepjárónak esünk neki. Ha egy 20-25 éves autóban most cserélünk először rugószettet, akkor számítsunk rá, hogy nem 5 centit fog emelkedni az átalakítástól, hanem akár a dupláját is. Ugyanis a kiszerelt 20 éves rugók már nem gyári magasságban tartották a kocsit, elfáradtak. A frissen beszerelt új rugóknak is kell pár hét, esetleg pár hónap, hogy beálljanak üzemi szintre, szóval a cserét követően brutális változás várható, amibe aztán idővel egy kicsit visszaül az autó, de esélyes, hogy még úgy sem 5 centivel lesz csak magasabb, mint előzőleg a 20 éves rugókkal, hanem 7-8-cal.

Nyomtávszélesítés: Stabilitás megőrzése emelés után

A futómű geometriája így is megváltozik, de azt mellesleg ellensúlyozni lehet nyomtávszélesítéssel. Okosok azt mondják, hogy ahány centit emelünk, legalább annyi centit illik szélesíteni is, hogy megmaradjon a menetkomfort és a stabilitás. 5 centi emelésnél tehát ez oldalanként 2.5-2.5 cm nyomtávszélesítés.

A nyomtávszélesítés amúgy nem egy nagy truváj, a szett ára pártízezer (bár láttam százezres tételt is), kvázi egy toldást, köztes elemet, vagy ha úgy tetszik távtartót csavaroznak fel a kerékagyra a felni eredeti helyére, és mivel ugyanolyan csavarkiosztása van, arra csavarozzák rá a felnit. Könnyedén fel-leszerelhető (feltéve, ha nem rohad össze, kezelni kell speciális kenőanyaggal), akár még házilag is, ha valakinek van némi érzéke és szerszáma hozzá.

A szélesítésről viszont tudni érdemes, hogy jobban nyírhatja a kerékagy-csapágyakat, le fog rövidülni az életük. Itt a mértékről eltérő véleményeket hallottam, a legextrémebb verzió 5-10.000 km-t említett, mások azt mondták, nem ennyire durva. A nyomtávszélesítés szélesebb gumit is megenged. Nagyobb kerék használata esetén ugye mindenképp ügyelni kell arra, hogy rugózáskor vagy kanyarodáskor ne érjen bele sehová (dob, lengőkar…).

Futómű beállítás és javítás: Kulcsfontosságú lépések az emelés után és általában

A futómű emelését követően elengedhetetlen a futómű pontos beállítása, beleértve a kerékdőlést, a kerékösszetartást és az utánfutást. Az autó picit "nyúlósabb" lehet, nem mondanám instabilnak, de érzésre picit más, többet hezitál hirtelen irányváltásokra. Ez változni fog a futómű beállítása után.

Mi a futómű beállítás célja?

A futómű beállítása során a képzett szakembereink modern számítógépes diagnosztikai eszközzel ellenőrzik a felfüggesztés beállítását és a gumiabroncsok futását. Amennyiben a futómű bemérését követően a kapott adatok eltérnek a gyári beállítási adatoktól, a futómű geometria korrekcióra szorul. A futómű beállítás célja, hogy a felfüggesztés megfeleljen a gyári előírásoknak és csökkenjen az idő előtti gumiabroncs kopás.

Honnan tudhatom, hogy szükség van futóműállításra?

Nincs az autókban olyan jelzőlámpa, vagy érzékelő szenzor, amely a felfüggesztés elállítódását jelezné. Így az alábbi jelek alapján állapítható meg a futómű problémája:

  • Egyenlőtlen kopás a gumiabroncsokon.
  • Nem tér vissza egyenes irányba a kormány kanyarodást követően.
  • Egyenes úton történő haladás közben nem megfelelő az autó egyenesfutása.
  • Kis szögben bevett kanyarnál is hangos nyikorgás hallható.

A fenti jelek bármelyikét tapasztalja? Lehetséges, hogy a felfüggesztés meghibásodott!

Milyen gyakran érdemes a futómű beállítást elvégezni?

Javasoljuk, hogy a szezonális gumicsere, a karosszériát és gumiabroncsokat érintő szerviz alkalmával kérje a felfüggesztés ellenőrzését!

Mi okozza a felfüggesztés elállítódását?

A futómű elállítódását a rossz útviszonyok, kátyúk, helytelen parkolási technika és a gumiabroncsokat ért erős ütések okozhatják. Hazánk úthálózata több helyen sérült és kátyús, ez a futómű elállítódásához vezethet. A helytelen parkolási szokások és a gumiabroncsot ért erőteljes fizikai behatás szintén szükségessé teheti a felfüggesztés javítást.

Mi az a futómű javítás?

Olykor a felfüggesztés beállítása nem elegendő a sérült, elkopott alkatrészek miatt. A futómű javítás során a beállítások módosítása mellett az alkatrészek cseréje is szükséges. Ez általában magasabb anyagköltséggel és munkadíjjal járó javítási munkálat.

A futómű javítás során a felfüggesztés sérült alkatrészeit lecserélik. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat az alkatrészeket, amelyek általában érintettek a szervíz folyamatban:

  • csonkállványok
  • féltengely
  • féltengely gumiharangok
  • féltengelycsuklók
  • kerékagyak
  • kerékcsapágyak
  • kormánygömbfejek
  • kormányösszekötő rudak
  • lengéscsillapítók
  • rugók
  • stabilizátor rudak
  • szilentek
  • teljes lengőkarok
  • toronycsapágy

Lehetséges a futómű beállítás házilag? Érdemes inkább szakemberre bízni?

Nem javasoljuk a futómű beállítását házilag. A megfelelő beállítás nem csupán szakértelmet, de speciális eszközöket is igényel. Ahhoz, hogy a felfüggesztés a szabványoknak és gyártói előírásoknak eleget tegyen, professzionális autóműhely felkeresését tanácsoljuk!

Mennyi időt vesz igénybe a felfüggesztés beállítás?

A futómű beállítás 30-120 percet vesz igénybe. Amennyiben az ellenőrzés során sérült alkatrészeket fedeznek fel a szakemberek, a javítási idő hosszabb is lehet. Ha szeretné elkerülni a sorban állást, akkor foglaljon időpontot online!

Futómű beállítás ára: mennyibe kerül a felfüggesztés javítás és állítás?

A futómű beállítás ára jelentős eltérést mutat autótípusok, műhelyek és települések között. Mivel a felfüggesztés befolyásolja a vezetési élményt, a gépjármű állapot megőrzését és a biztonságos közlekedést, így javasoljuk, hogy válasszon kedvező ár-érték arányú és megbízható műhelyt! A futómű beállítás általában 15-20.000 forintba kerül.

Az emelés engedélyeztetése Magyarországon

Egy komolyabb szintű, és profin kivitelezett emelést/átalakítást lehetőségünk van engedélyeztetni is a Közlekedési Hatóságnál. Magyarán be lehet íratni a forgalmiba, és utána a műszaki vizsgán már nem fognak belekötni, de tudni kell, hogy macerás és drága mulatság.

Létezik olyan fogalom, hogy sorozatátalakítási engedély, ezzel a szakműhely és az általa rendszeresített alkatrészek rendelkezhetnek (értsd a saját átalakításukat, a használt alkatrésszel ők már egyszer engedélyeztették „sorozatgyártásra”), ilyenkor ők végzik el az átalakítást, amit a sorozatengedély miatt egyszerűbb beíratni a forgalmiba.

Ha nem így járunk el, akkor az bizonyos, hogy jármű átalakítási engedélyt kérni a hatóságtól (fizetős), a beépített alkatrészeknek Magyarországon is elfogadott műbizonylattal kell rendelkezniük (TÜV), és mivel a jármű alaptulajdonságait befolyásoló módosításról van szó, amit a legszigorúbban vesznek, ezért egy műszaki szakértővel jó eséllyel meg kell terveztetni az átalakítást, és azt el kell fogadtatni a Közlekedési Hatósággal. Ha mindez és az átépítés is megvan, újra kell műszakiztatni a kocsit, de nem egy mezei vizsgálatot igényel egy akármilyen műszaki-állomáson, hanem a jelentős átalakítás miatt teljeskörű vizsgálatnak vetik alá az NKH megyei állomásán (ez sem olcsó mulatság).

Friss infó ugyanakkor, hogy elvileg 2025 júniustól bármelyik műszaki vizsgaállomás csinálhat ilyet, bár lehet az csak az import autók honosítására vonatkozik, átalakításra nem. Az alap elvárás az lesz, hogy az átalakított jármű ugyanazokat a tulajdonságokat hozza mint gyári állapotban (fék-, vezetéstámogató- és jávorszarvas teszteken, illetve a gyalogosvédelmi teszten is meg kell felelnie).

Egy legális átalakításban mindenképpen segítségünkre lehetnek a komolyabb offroad átalakító műhelyek, mint például a Murczin, vagy Jeepek esetén a JeepArts. Előbbi nyíltan hirdeti is a weboldalán, hogy vizsgáztatható vadász-átalakítást kínálnak. Hát nagyjából innen lehet elindulni, ha valaki emelésre vágyik.

Ezzel szemben az USA-ban gyakorlatilag azt mókolsz a kocsiddal, amit akarsz, a lőtéri kutyát nem érdekli, amíg nem csinálsz bajt.

tags: #futomu #emeles #tippek #információk