Használt Ford Fiesta vásárlása: Amikor megéri, és mire figyeljünk?

Egy autó megvásárlása nagy, komoly döntés, ami sok előkészületet igényel, hiszen jó esetben éveken keresztül fogjuk hajtani a családi batárt. A magyarok inkább a használt kocsikat preferálják, no de abból sem mindegy, hogy milyen időset veszel. Az biztos, hogy amint kigördült gyárból, rögtön csökkenésbe kezd az autó piaci értéke - nem is kicsit.

No, de mikor csökken annyit, hogy megérje megvenni? Összességében kiderült, hogy a legérdemesebb 4-5 éves autót venni, ugyanis ekkor a kocsi még viszonylag új, mégis az áruk átlagosan az új ár háromnegyedére esik vissza. A gépkocsik értéke egyébként nagyjából 8-9 éves korukra feleződik meg. Egy 20 éves kocsi pedig az eredeti árának nagyjából 10 százalékáért lehet eladni.

A vizsgált négy autógyártó (Ford, Opel, Skoda, Volkswagen) közkedveltebb modelljei például 1 éves korukban átlagosan 5 643 083 forintért árulták a Használtautón, a 2 éveseket csupán 27 ezerrel olcsóbban, viszont a kocsik 4 éves korukrban már átlagosan csak 3 903 190 forintba kerültek, az ötödik évre pedig 3 367 900-ba. A kisebb, városi "szaladgálós autók" mindig is nagyon népszerűek voltak Magyarországon, és még az értékükből sem veszítenek sokat az évek alatt.

A Ford Fiesta: Értékállóság és népszerűség

A Ford Fiesta átlagára például 200 ezer forinttal nőtt 2014 és 2018 között. Ez idő alatt csak 2017-ben jött egy új modellgeneráció. Ez is jelzi a típus népszerűségét és értékállóságát a piacon.

Ford Fiesta 1.25 Duratec használtteszt (2016) - Alapjárat

Részletes áttekintés egy 2003-as Ford Fiesta modellről

Néhány évvel a döbbenetesen újnak ható, New Edge Design jegyeit viselő Ford Focus után érkezett a piacra a Fiesta ötödik generációja. Szintén az új formanyelvet használva rajzolták meg a kisautót, ám jóval szolidabb külsőt kapott, mint a Focus. A motorjait a korábbi generációtól örökölte, benzines fronton 1,25 literestől a kétliteresig terjedt a skála. Duratec és Zetec motorokat kapott a Fiesta.

Mondeo gumiabroncs útmutató

Egy tulajdonos tapasztalatai

Egy használt tesztben szereplő Fiesta tulajdonosa egy 2003-as évjáratú modellt választott. A kis 1,3-as motorral a legtöbbet városban használja az autót, ám emellett sokat utazik vele vidékre is, autópályán, valamint girbe-gurba hegyvidéki utakon keresztül. Egyelőre úgy tűnik, hogy jól választott, amikor a 2003-as évjáratú Fiestát vásárolta meg. Az 1,3-as motor 60 lóereje megfelelő dinamikával mozgatja a picivel több, mint egytonnás autót, legalábbis a városi forgalomban. Érdekes módon hátramenetben nagyobb gázt kell adni induláskor, mint mondjuk előre az egyes fokozatban, máskülönben azonnal lefullad a motor. A gazdája szerint 6,2 liter a fogyasztása vegyes használatban. Városban és autópályán pedig kerek hét liter.

Motorteljesítmény és megbízhatóság

Az 1,3-as Duratec a közkeletű vélekedés szerint elnyűhetetlen, hiszen láncos vezérlésű erőforrás. Ugyan még csak fél éve teljesít szolgálatot az új gazdájánál a Fiesta, eddig még semmiféle motorikus problémát nem tapasztalt nála. Ám tisztában van vele, hogy azért a láncra is érdemes körülbelül 40 ezer kilométerenként néhány pillantást vetni. Ez a fajta vezérlés elméletileg kiszolgálhatja a motor élettartamát, gyakorlatilag azonban számos hibaforrás fordulhat elő vele is.

A motortérben minden alkatrész Ford emblémás vagy a Motorcraft feliratot viseli, utóbbi a gyári sajátmárkás, olcsóbb széria. Egyszóval gyári. Ez többnyire pozitívum, viszont az akkumulátor esetében típushibaként tartják számon, hogy hamar tönkremegy. Ugyanilyen típushiba az alapjáraton olykor leálló motor, amit gyújtáskimaradás is okozhat. Szerencsére ilyesmit sem tapasztalt még a tulaj. Hozzáteszem a hasonló korú Focusokban például tényleg tud meglepetéseket okozni a gyújtótrafó. Emellett a lambda szondát említi a szakirodalom kényes pontként, valamint az olajteknő rossz illesztését. Esetleg a rágcsálók számára könnyen hozzáférhető gyújtókábel okozhat még kellemetlenséget, illetve azok a rágcsálók, akik bátran csámcsognak rajtuk.

Gyakori problémák és kopások

Az első nagyobb kellemetlenséget a bedöglő klímaberendezés okozta. A szerkezet pont az elmúlt napokban adta meg magát, amikor a természet úgy döntött, hogy kimarad a tavasz és fejest ugrunk a nyárba. Úgyhogy, a legnagyobb szükség idején elromló légkondi kicsit frusztráló, ám lehet, hogy nincs nagy gond.

A karosszéria állapota nem makulátlan. Mivel korábban garázsban sem tartották, ez nem is meglepő. Apró karcok tarkítják, ám komolyabb rozsda például még nem található rajta. Egyedül a bal oldalon, a lökhárító feletti illesztésnél látható egy nagyon apró rozsdakezdemény. Sajnos szintén az utóbbi napokban fedezett fel a tulaj egy repedést a bal oldali fényszóró buráján, amely valószínűleg kőfelverődés eredménye.

Vízpumpa hibák és megelőzés

Újabb típushiba a külső műanyag elemek leválása és ez már ezt a Fiestát sem kerülte el. Igaz, nem az ajtókon található védőcsíkról van szó, hanem az ablakkeret műanyagjairól. A szélvédőragasztó állítólag megfogja egy autóalkatrész kereskedésben kapott tipp alapján. A típushibák között említik még a lengéscsillapítók problémáit. Ezzel még szintén nem szembesült a fél év használat alatt a Fiesta tulajdonosa és nem is tud róla, hogy a 15 éves autóban cseréltek-e valaha futómű alkatrészeket. Gyanítom, hogy, ha mást nem is a „kutyacsont stabilizátorokat” már igen. Jelenleg 106 ezer megtett kilométert mutat a számláló, de az eddig többnyire kímélt kisautó a jelenlegi használatban nagyobb megterhelésnek van kitéve.

Belső tér és ergonómia

Az utastérről is csupa pozitívumot tudok csak megosztani. Természetesen a kormánykerék karimája fényesre kopott a használattól, valamint azok a felületek, amelyek sokat érintkeznek az emberrel, például a bal könyöklő. Viszont dicséretes, hogy az említett rész feletti kárpit kiváló állapotban maradt, ahogy a gyári üléshuzatok is. A középkonzol oldalán néhány karc tanúskodik az évek múlásáról, illetve a már említett klímagomb lazult ki furcsán. A váltókar teteje szintén fényesre kopott, viszont a váltószoknya is szépen átvészelte az autó születése óta eltelt időt. Vezetés közben a váltókar az egyetlen, amibe beleköthetek. Kicsit már „lötyög” a kulisszában, ennek ellenére nem lehet elvéteni a fokozatokat.

Egy másik Fiesta tulajdonos tapasztalatai

Egy másik tulajdonos barátnőjének első autója volt egy Fiesta, amit végül többért adtak el, mint amennyiért vették (nem számolva a műszaki vizsgát és a pár apró javítást). Soha nem hagyta ott sehol, és a futóműhöz sem kellett soha hozzányúlni. Az egyetlen nagy hibája a motorja volt, ami köztudottan nem a legsikeresebb konstrukció. Az előző tulaj úgy érezte, a központi fúvókát kartonpapír tömítéssel és gyufaszállal kell mókolni. Először az tűnt fel, hogy mindig visszaejti a benzint a tankba és az első indulás nehéz, aztán nem esett vissza az alapjárat egy csomószor, hanem ilyen 2000 körül maradt, vagy ha visszaesett, akkor is 1500-ra. A fogyasztás kb. 12.5 liter volt. Szervizben kiderült, hogy szét van barmolva az injektor. Egy bontott injektort és egy lambda szondát kellett cserélni. Utána nem volt magas az alapjárat, de a fogyasztása mindig rossz maradt, és kb. havonta egyszer vagy kétszer indulás után lefulladt párszor, és ingadozott az alapjárat. Mivel az autót legtöbbször csak 5-10 km-es utakra használták, ez részben betudható volt a magasabb fogyasztásnak. Hosszú távon kedvezőbb volt a fogyasztása, de pályán soha nem mentek vele. Egyébként masszív kis autó, első kocsinak tényleg csak ajánlani tudják mindenkinek, de inkább valami dízel vagy kis karbis motorral. Az ajtók és az ívek rohadtak rajta.

Finanszírozási lehetőségek: Személyi kölcsön autóvásárlásra

Hiába találunk egy használt, ám jól karban tartott, még hosszú évekig biztonsággal használható autót, ha nem engedhetjük meg magunknak, hogy pusztán önerőből megvásároljuk azt. Az alacsony kamatkörnyezet miatt azonban most érdemes elgondolkodni a hitelfelvételen. Autóvásárlásra kapóra jön a személyi kölcsön, hiszen azt bármire fel lehet használni, és fedezetre sincs szükségünk. Persze ezzel együtt is kifejezetten fontos, hogy azt a konstrukciót válasszuk, amely leginkább passzol az igényeinkhez.

A Pénzcentrum kalkulátorához fordulva kiderült, hol és mennyiért lehet most pénzhez jutni. Az alábbi táblázatban néhány példa látható különböző hitelösszegek és futamidők esetében:

Titkok a Majka klipből

Hitelösszeg Futamidő Bank Havi törlesztő THM
1 millió Ft 3 év (36 hónap) Cofidis 30 788 Ft -
2 millió Ft 6 év (72 hónap) K&H Bank 34 571 Ft 8,27%
2 millió Ft 6 év (72 hónap) CIB Bank 34 947 Ft -
400 ezer Ft 3 év (36 hónap) MKB Bank 13 070 Ft 14,23%
400 ezer Ft 3 év (36 hónap) CIB Bank 13 123 Ft 11,73%

tags: #ford #fiesta #vicc #információk