A Honda Civic: Örökség, Fejlődés és Innováció

A Honda Civic, amely 2022-ben ünnepelte 50. évfordulóját, a Honda egyik nagy múltra visszatekintő modellje, és mindig is a márka legnagyobb eladását produkálta. A Civic nevét az angol „Civic - polgári” szó jelentéséből kapta, azzal a céllal, hogy a világ minden táján alapvető autóvá váljon az emberek számára. Ez az autó a Honda szenvedélyét és műszaki képességeit foglalja magában, kiváló agilitásra törekedve.

A Civic a mai napig az egyik legnépszerűbb prémium kisautó kategóriában tartja magát kedvező ára, menetteljesítménye, fogyasztása és költségei miatt.

A Honda Civic Generációi

1. Generáció (1972-1979): Az Alapkő Letétele

1972. júliusában mutatták be az első generációs CIVIC-et. Ezt a modellt alapautónak fejlesztették ki a világ minden táján élő emberek számára. Egy olyan korszakban, amikor a négyajtós szedánok voltak a mainstream, az FF2 Box új piacot nyitott meg alapautóként. Karosszéria szerint 2, 3 és 5 ajtós változatban volt kapható, valamint az Egyesült Államok területén kombiban is. Eleinte egy 1.2 literes, 54 lóerős teljesítményű motor hajtotta, ami később 60 lóerős lett. Az 5 ajtósban egy 1.5 literes motor kapott helyet, mely már 69 lóerős volt. Már itt rendelhető volt a hondamatik automata váltó is.

1973-ban olyan CVCC motorral szerelték fel, amely a világon elsőként teljesítette a világ legszigorúbb kipufogógáz-szabályozását, közismert nevén a „Muskie-törvényt”, és megvalósította az erőforrás-takarékosságot és az alacsony környezetszennyezést, új korszakot teremtve a kompakt autók piacán. A CVCC motor fejlett technológiája és koncepciója elnyerte a Tudományos és Technológiai Ügynökség díját és a Japán Gépipari Társaság díját. Díjakat nyert, és kiválóságáért még az akkori fejlett autóipari országokban is nagyra értékelték.

A két ajtós modell kinézetre egyezett a 3 ajtóséval, a különbség a hátsó ajtóban rejlett, azaz a 3 ajtósnál a teljes ajtó nyitható volt, ameddig a 2 ajtósnál külön nyílt az üveg. Technikai újdonság volt az első tárcsafékek és az AM rádió. Belső tér tekintetében pedig alap volt a szivacsos ülések. A motorja miatt kifejezetten kedvelt volt, ugyanis ólmozott és ólmozatlan benzinnel is üzemelt, így mindenhol lehetett tankolni. Az eladási számokat kifejezetten fellendítette az 1973-as olajválság, amikor amerikai vásárlók elkezdtek érdeklődni az alacsonyabb fogyasztású járművek iránt.

Felni méretek Type R-hez

2. Generáció (1979-1983): A Super Civic

1979. júliusában jelent meg a 2. generáció, a „Super Civic”, amely az 1. generáció teljes továbbfejlesztése volt, azzal a céllal, hogy tovább javítsa a termék vonzerejét. Az első generáció elsöprő népszerűsége után tovább javult a gazdaságosság, a kényelem, a manőverezhetőség, csökkent a menetzaj stb.

Ez a modell már kapható volt szedán kivitelben is, de kevésbé az európai piacokon, inkább csak Japán és Amerika. Amerikában ugyanakkor létrehoztak egy kombi változatot is, mely a „Country” nevet viselte. A szedán verzió Japánban a „Ballade” becenevet kapta. Amíg Japán és Amerika 1.3 - 1.5 literes motorok között válogathatott, addig Európa csak az 1.3 literes motort kapta, mely két teljesítményszinttel volt rendelhető, egy 45 lóerős és egy 60 lóerős változatban. Váltók terén 4 és 5 fokozatú kézi volt kapható, és egy félig automatikus 2 sebességes. Érdekesség, hogy a 4 ajtós változat, melyet Ballade néven hívtak, a Mercedes-Benz fennhatósága alatt készült. Sok Civic modell került eladásra Ballade néven, ezzel fedték le az olcsóbb modellek után érdeklődő piacot. Sőt, 2001-ig a Daimler-Benz dél-afrikai gyáraiban szerelték össze a Ballade modelleket. A ferdehátú mellett egy 4 ajtós szedánnal és egy 5 ajtós kombival bővítették a variációkat.

A Civic One-Make Race 1981-ben indult azzal a céllal, hogy felélénkítse a japán motorsportot és bővítse a részvételi lehetőségeket. A Suzuka Circuit volt a színhelye a legjobb versenyzők megmérettetésének.

3. Generáció (1983-1987): Az Egyéniség Kora

1983. szeptemberében érkezett a 3. generáció, amely elképesztő az ötletek, a fejlődés és az egyéniség szempontjából. A „tiszta egyéniség” kulcsszóval három változatot fejlesztettek ki: egy 3 ajtós szedánt, amely a vezetési teljesítményre összpontosított, egy tágas 4 ajtós szedánt és egy 5 ajtós Civic Shuttle-t, amely a tágasságra és a használhatóságra törekedett. A 3 ajtós (hatchback) modellt simán Civicnek hívták, viszont az 5 ajtós modell megkapta a Shuttle Wagon nevet, amit Amerikában "breadbox" azaz kenyértartónak "csúfoltak". Továbbá két ajtós változata a legendás CR-X néven jelent meg.

M・M gondolat* vezérelte a tervezést, amely „az emberek számára a hely maximalizálása és a mechanizmus minimalizálása” (Man Maximum, Mecha Minimum) koncepciót jelentette. A formaterv és a mechanizmus nagymértékben megújult. Itt vezették be a nagy löketű 4 hengeres D sorozatú motorokat, mint az 1.5 literes CVCC motort. Az 1600 köbcentiméteres, nagy teljesítményű DOHC motorral felszerelt modellek is felsorakoztak.

Civic VTi alkatrészek

1984-ben megjelent egy nagy teljesítményű Si modell is a japán piacra, továbbfejlesztett felfüggesztéssel és 1.6 literes DOHC ZC motorral, mely 130 lóerős teljesítményre volt képes. A 3 ajtós Si modelleket árulták az USA területén is, egy 91 lóerős SOHC 12 szelepes motorral. Az összkerékhajtást (4WD) 1984-ben mutatták be, majd 1987-ben átalakították.

1984-ben első alkalommal nyerte el a Good Design Award díjat egy személygépkocsi. Ugyanebben az évben elnyerte az ’83-’84-es Japán Év Autója díjat. Ebben a generációban mutatkozott be az 1600 köbcentiméteres DOHC motorral szerelt Civic Si, amely a Honda F-1 motortechnológiáját vezette be az utcai járművek világába, és nagy sikert aratott a motorsport A csoportjában, mivel ez volt a legerősebb motor az 1600 köbcentiméteres kategóriában.

4. Generáció (1987-1991): A Technológiai Csúcs

1987. szeptemberében a 4. generációt a „haladás az emberekért” témakörben fejlesztették ki az összes technológia egyesítésével. Jellemző az alacsony építés és a nagyobb méretek. Sokféle modellt és felszereltségi szintet kínáltak belőle, mint a 2 ajtós (CR-X, avagy: Civic Revolution X), 4 ajtós, valamint a Shuttle. USA piacokon már karburátor nélkül forgalmazták csak, viszont európai piacokon fellelhetőek a karburátoros változatok.

Alacsony és széles arányok, fejlett 16 szelepes motor, kettős keresztlengőkaros felfüggesztés és további fejlesztések kerültek bevezetésre. Ebben a generációnál jelent meg a teljesen független hátsó felfüggesztés, és a teljes modellválaszték. Kiadták a 160 lóerős DOHC VTEC motorral felszerelt modellt, amely a legnagyobb teljesítményt adja le kategóriájában (3 ajtós).

A motorválaszték 1.3 literes 75 lóerős, 1.4 literes 90 lóerős, 1.6 literes motor 109 lóerő, a kuriózumnak számító Si modell B16-os motorkóddal szerelt 1.6 literes DOHC VTEC 150 lóerős motor, valamint az 1.5i 90 lóerős klasszikusnak mondható d15b2-es motor. A nagy hatékonyságra törekvő, 16 szelepes hipermotor ötféle motorváltozatban kapható 1300 köbcentimétertől 1600 köbcentiméterig. Továbbá 1989 szeptemberében megjelent a Civic SiR is, amelyet egy nagy teljesítményű, korszakalkotó változó szelepvezérlésű DOHC VTEC motorral szereltek fel, tovább bővítve a kínálatot.

Vásárlói vélemények a Honda Civic kipufogódobokról

5. Generáció (1991-1995): A Fiatalos Design Érája

1991. szeptemberében az 5. generációt úgy fejlesztették ki, hogy a modell formavilága megszólítsa a fiatal közönséget is. Az 1991 decemberében megjelenő Honda Civic 5. generáció volt az egyik legsikeresebb sorozata a Civicnek. A modern, mai napig időtálló forma és az erős, megbízható, de takarékos motorok garantálták a sikert. Először itt jelent meg a coupe forma. Egy, az Egyesült Államokban kifejlesztett és gyártott kupé is bekerült a kínálatba.

Az új Civic fejlesztése során a fejlesztőcsapat a Samba koncepciója mellett döntött. A dinamikus formaterv és az agilis kezelhetőség képét valósították meg. Sőt, állítólag azért ment Brazíliába, hogy megnézze a riói karnevált. Innovatív koncepciójának köszönhetően a megjelenése óta mind Japánban, mind a tengerentúlon nagy sikert aratott. ’91-’92 Japánban az év autója díjat kapta.

A motorpalettát örökölte az előző generációktól, de bekerült a legendás 1.6 literes 160 lóerős szívó DOHC benzines motor, ami a VTI felszereltségi szinttel debütált (motor kódneve: B16a1). Ezek közül egyedül az 1.3-as motor volt karburátoros. Ennek a Civic generációnak a CR-X sorozat új tagja is része, azaz a Del Sol, a targa tetős coupe, mely szintén megkapta a motorokat (1.3 kivételével), és szintén rendelhető volt VTI felszereltséggel a 160 lóerős motorral. Kapható volt még leginkább a svájci piaci igények kielégítésére az úgynevezett 1.5 literes VTEC-E motor, mely nem volt teljesítményben a "mezei" 1.5 literes motor felett, de környezetvédelmi szempontból több lépcsős változó szelepvezérlést kapott. VTI felszereltség egyedül a coupe-hoz nem volt kérhető, így ott a legerősebb erőforrás a 125 lóerős 1.6 literes SOHC VTEC motor. Az 1.5 literes D15 motor eltérően jött ki a 3 ajtós és coupe változatban. A coupe már hengerenkénti befecskendezéssel kapta meg, így érezhetően kevesebbet fogyaszt, jobb a gázreakció, és kb. 101-104 lóerő teljesítményt képes leadni a D15B7 motorkóddal. A központi befecskendezéses D15B2 motort előszeretettel szeretik B7-re alakítani a szívósor és az ECU (számítógép) cseréjével.

Érdemes továbbá megjegyezni, hogy 1993 utáni darabot érdemes vásárolni, melyben az ajtók belsejében már megtalálható az extra merevítés, mivel az oldalirányú töréstesztje gyenge lett, ezért a gyár az ajtókba merevítést rakott, mely a legkorábbi daraboknál nem található még meg. Ez egyébként egy ajtócserével orvosolható (ha le szeretnénk ellenőrizni: a kárpit lebontása után, ha látunk az ajtóban egy fém csövet vízszintesen végigfutni, akkor már a javított verziós ajtóval van szerelve).

Mire figyelj, ha 8. generációs (2005-2012) Honda Civic-et vásárolsz?

6. Generáció (1995-2000): Az Értékforradalom és a Type R Születése

1995. szeptemberében célul tűzték ki egy olyan autó fejlesztését, amely globális szempontból megfelel a kor igényeinek. Az „értékforradalom” koncepciója alapján azzal a céllal fejlesztették ki, hogy túllépjen az „emberek autójának” hagyományos koncepcióján, és olyan autót hozzon létre, amely globális szempontból megfelel a kor igényeinek. A 3 fokozatú VTEC és a fokozatmentes sebességváltó (Honda Multimatic) ezzel a generációval mutatkozott be. Ebben a generációban megjelent az első Civic Type R modell is.

A hatodik generáció bevezetése előtt a Honda újra megvizsgálta az európai piac igényét. Ezen széria szintén megörökölte a motorokat, de az 1.3-as és 1.5 non-VTEC motor megszűnt a japán változatban (ám az angol változat első két évében még az 1.5 non-VTEC motort kapta, de már nem d15b, hanem d15z motorkóddal, és hengerenkénti befecskendezéssel), helyettük lett egy szintén VTEC-mentes, kis fogyasztású, 1.4 literes 90 lóerős motor. Az 1.5 literes motor változó szelepvezérlést kapott (VTEC), így teljesítménye 115 lóerőre gyarapodott. Az 1.6 literes motor VTEC és non-VTEC változattal is kapható volt, 107 (d16y3-y7) illetve 126 lóerővel (d16y8), valamint ez a két utóbbi motor az amerikai gyártású coupe modellben is megtalálható volt. Érdekesség még továbbá, hogy a gyártásban kétféle karosszéria is kapható volt. Az egyik az angliai gyárból érkező Rover alapokon nyugvó ("csíklámpás"), míg a másik a japán és USA piacokon található verzió volt (úgynevezett "békalámpás"). Kombit csak az angol változatban lehetett kapni.

További érdekesség még, hogy 1.8 literes B18 motor is megjelent az angliai kínálatban, mely szintén VTI felszereltséggel került a szalonokba, akár kombi kivitelben. Ezek 170 lóerős teljesítményűek voltak, lényegében az Integra motorja visszafogottabb teljesítménnyel. Az angol Civic a Rover 400-as szériával rengeteg dologban megegyezik, például az ajtók is felcserélhetők a szedán modelleken, illetve sok Rover gépháztetője alatt találhatunk Honda motort. 1998 vége felé egy úgynevezett Face-lift jött, mely modellfrissítést takar. A japán változat módosított első lámpákat kapott, valamint ezzel együtt géptetőt, sárvédőket és áttervezett lökhárítót, módosított hátsó lámpákat. Az 1.4 literes változat is 262-es átmérőjű első fékeket kapott.

Civic Type R (EK9)

Ez volt az első széria Civic-ben, ahol felbukkant a Type-R logó. 1997 augusztusában jelent meg először. Bár nálunk nem volt elérhető, azért mégis említést érdemel. Alvázkódja EK9. Kis mennyiségben gyártották. Motorja 185 lóerőt tudott 1.6 literes szívó létére, motorkódja B16B. Az Integra Type R-hez nagyon hasonló, kemény futóművet kapott, amit az 5x114,3 lyukosztású felnik is elárulnak. Belsőtérben a piros szín uralkodott, Integrából ismert Recaro sportülések, piros ajtókárpitok és piros szőnyegek voltak találhatók, valamint egy titán váltógomb. A kormány a MOMO-tól származik és bőr borítású.

  • Honda Civic Type-R Motor Sports edition: Gyárilag lemezfelnin jött ki, légkondicionáló és szervokormány nélkül. De a súlycsökkentés áldozata lett még az elektromos ablakok, valamint a rádió is.
  • Honda Civic Type-Rx: Az eredeti Type-R modell felextrázott változata. Többek között kapott színrefújt, elektromosan nyitható és zárható tükröket, CD lejátszót, automata klímarendszert, valamint kulcs nélküli ajtónyitást. Sajnos csak jobbkormányos változatban volt kapható, de már itthon is találunk átépített változatokat.

7. Generáció (2000-2005): Intelligens Kompakt és Biztonság

2000. szeptemberében az „intelligens kompakt” fejlesztési koncepciója az első generációtól örökölt MM (man maximum, mechanical minimum) koncepció továbbfejlesztése volt, amely „maximalizálja a helyet az emberek számára és minimalizálja a mechanizmust”. Sokszínű kínálattal büszkélkedhetett, beleértve a Civic első „Civic Hybrid” motorral felszerelt változatát, valamint a brit gyártású Type R-t. Az új Honda IMA rendszerrel felszerelve az akkori világ legmagasabb üzemanyag-hatékonyságát érte el egy 5 üléses, tömeggyártású benzinüzemű jármű esetében, 29,5 km/literből (10/15 üzemmód, Földügyi, Infrastrukturális, Közlekedési és Idegenforgalmi Minisztérium vizsgálati értéke).

A 2001-ben bemutatott Honda Civic hetedik generációja háromféle gyártással került piacra. A coupe Amerikából érkezett, a szedán Japánból, és a 3 és 5 ajtós modellek pedig Angliából. Utóbbiak az elterjedtebbek nálunk. Hatalmas előrelépés mutatkozott biztonság terén, hisz az eddigi Civic generációk ütközésvédelme nem volt túlzottan kimagasló. Itt viszont nagyon jó eredményt ért el az autó az EURO NCAP törésteszten (4 csillag), valamint alapfelszereltség része a 4 db légzsák (2 front, 2 oldalsó).

A motorpaletta 3 motorból állt: az 1.4 literes VTEC-mentes 90 lóerős erőforrásból, az 1.6 literes 110 lóerős VTEC-II erőforrásból, egy újdonságnak számító ISUZU alapokon nyugvó 1.7 literes CTDi turbó-dízel motorral. A coupe kapott egy 1.7 literes D-s motorkóddal rendelkező motort (D17A1-2-6), valamint a Type-R és Si modellekben szolgáló 2 literes erőforrásokból. Fontos tudni, hogy ez a generáció egy motort sem örökölt, mindegyiket újratervezték, így érdemes figyelni a nyomaték és lóerő adatokat.

A Honda Civic 7. generáció motorválasztéka
Motor Teljesítmény (lóerő) Váltó
1.4 VTEC-mentes 90 5 fokozatú kézi / Automata
1.6 VTEC-II 110 5 fokozatú kézi / Automata
1.7 CTDi (dízel) - -
1.7 (D17A1-2-6) Coupe - -
2.0 Type R (K20A2) 200 6 fokozatú kézi
2.0 Si (K20A3) 160 6 fokozatú kézi
1.3 i-DSI Hybrid 85 (+20 elektromos) -

A sima 1.4 illetve 1.6 literes motorok 5 sebességes kézi váltóval, vagy automata váltóval voltak rendelhetők. A K20a3 160 lóerős 3 ajtós változatát az amerikai piacokon Si típusjelöléssel lehetett kapni, és csak ehhez volt rendelhető tetőablak a 3 ajtós karosszériából. Viszont elérhető volt ez a motor 5 ajtós kivitelben a VSA felszereltséggel. Az EP3-as alvázkóddal kapható Type-R több helyen is hatalmas elismerést kapott, még a legrangosabb angol Fifth Gear műsorban is az utak királyának nevezték, vezetési élménye és teljesítménye miatt.

A japán gyártású szedánból készült Hybrid változat is, mely a Honda IMA rendszerét kapta meg. Ezt egy 1.3 literes i-DSI motor hajtotta, amely 85 lóerős teljesítményt adott le 5700-as fordulaton. Ehhez kapcsolódott egy 20 lóerős elektromotor, mely úgy működik, mint egy generátor, fékezéskor és lassításkor feltölti az elemeket.

2003-ban jött el a modellfrissítés (face-lift) ideje. Az addig megszokott 4x100-as felfüggesztést 5x114,3-ra cserélték, áttervezték a lengéscsillapítókat, rugókat, kormányművet és számtalan apróságot. Bekerült például a hátsó toronymerevítő. Külsőre sok minden megváltozott, például az első lámpákat vetítőlencsére, azaz projektorosra cserélték, és ezt úgy, hogy a géptetőn, sárvédőkön nem változtattak. Az első lökhárító is más mintát kapott, valamint a ködlámpát beleintegrálták. A belső térben is több változás történt: a kárpitozás piros varrást kapott, az ülések is piros-fekete színekben tündököltek, valamint a Type-R-ből ismert bőrkormány is beszerelésre került, igaz, fekete logóval. A középkonzol műanyaga és szellőzők, ajtópanelek pedig ezüst színű díszítő elemeket kaptak. Bár előtte is létezett automata klíma, de 2003 után már leginkább csak azzal találkozhatunk. 2005-ben a Forma 1 rajongókat a Honda egy BAR-Honda kiadással is meglepte, mely az 1.4 és 1.6 literes modellek átmatricázott változatai voltak.

A Type-R már 2001-ben 5 csavaros felfüggesztéssel jött ki, keményebb futóművel, 200 lóerős motorral, sport ülésekkel, nagy hátsó szárnnyal és toldatokkal. Bár elöl a futómű McPherson rendszerű felfüggesztést kapott, úttartása, kanyarsebessége kiváló. Fékrendszert tekintve nagyobb féknyergeket és 300 mm átmérőjű tárcsákat kapott az első tengelyre. Gyárilag első, valamint hátsó toronymerevítéssel szerelték. Valamint a 6 fokozatú kézi váltóval, ami lényegében nem egy nagyobb áttételt kapott a 6. fokozattal, hanem az előtte lévő 5 fokozat lett kisebb. A motorkódja K20A2.

8. Generáció (2005-2011): A Futurisztikus "UFO"

A 2005 végén, 2006 elején bemutatott 8. generációs Honda Civic egy merész új designt kapott, mely agresszív és sportos külsőt kölcsönzött az autónak. A szedánt Törökországban gyártják (szedán Type-R, persze Japán), a 3 és 5 ajtós változatot Angliában, és a Coupet természetesen Amerikában. Ez a futurisztikussá tett, gyártású "UFO" Civic a 3 és 5 ajtós kivitellel, csak az UFO-hoz mérten megújult.

A motorpaletta megint átdolgozásra került, így megjelent az 1.6-os és 1.8 literes benzines VTEC erőforrás, melyek megfelelő, a designhoz méltó dinamikával mozgatják az autót, valamint a 2 literes Type-R 201 lóerős sport változat. Jelentős újdonság, hogy a már Accordból ismert, jól bevált 2.2 i-CTDI dízel motor is szerepel a listán, mely dízel léte ellenére sportos teljesítményt nyújtott.

9. Generáció (2011-2015): Átgondolt Folytatás

A 9. generáció 2011 áprilisában jelent meg az Egyesült Államokban, megelőzve Japánt, számos újítással. A formavilágát tekintve a 8. generáció újragondolása volt. Megjelent a kombi karosszéria is. A biztonság terén megint előrelépések történtek. Főként Észak-Amerikában szedánokat és kupékat, Európában pedig ferdehátúakat értékesített. Japánban először a brit gyártású Type R-ből korlátozott számban, az újonnan kifejlesztett „2.0L VTEC TURBO motorral” felszerelt Type R-t értékesítették.

Az új formával a légellenállást is csökkentették, és a már Accordból ismert 2.2 i-DTEC 150 lóerős dízel motor is listán maradt.

10. Generáció (2015-2021): Turbó és Rekordok

A 10. generáció 2015. októberében jelent meg. Ez a széria a turbófeltöltős motorjával kiemelkedő menetteljesítményt nyújtott. A formavilág tekintetében a Honda a "futurisztikus, vagány" design koncepcióját ültette át a modellekbe. Az i-VTEC turbó motorok 129, illetve 182 lóerővel érkeztek. Az 1.0 literes motorral is elérhető volt. Olyan kényelmi funkciók is bevezetésre kerültek, mint az érintőképernyős rádió és a kulcs nélküli indítás.

A Type R 7 perc 50 másodperc 63 megdöntötte az elsőkerék-meghajtású sorozatgyártású autók leggyorsabb köridejét a németországi Nürburgring pályán. Csak 750 darabot adtak el ebből a CIVIC TYPE R-ből. A hármas kipufogóvég és a hatalmas kerekek különösen sportos megjelenést kölcsönöztek neki.

11. Generáció (2021-napjaink): Élvezet és Fenntarthatóság

2021. augusztusában bemutatkozott a 11. Civic generáció, első körben benzin motorokkal, majd 2022. szeptemberében Magyarországon is elérhetővé vált a továbbfejlesztett e:HEV, full hibrid meghajtással. A Civic 11. generációja az „élvezet” koncepción alapul. A szabadság érzése áthatja az autót, amelyet az autóba való beszállás pillanatában érez és megnyilvánul a kormányzás, a gázpedál és a fékek könnyed kezelhetőségében is. Ez a szabadság testet ölt a tágas belső térben és meghatározza a formatervet. A 2022-es Civic megalkotásával az előd modellekhez méltó, olyan autó megalkotása volt a célunk, amely mindenkit felvidít, aki vele utazik.

Teljes értékű hibridként a Civic kizárólag elektromos meghajtással is képes működni, azonnali gyorsulást biztosítva. A magabiztosság a Civicben alapfelszereltség, 11 légzsákkal és fejlett vezetést támogató technológiával. A My Honda+ összekapcsolja telefonját autójával, így azonnal hozzáférhet a távoli záráshoz/nyitáshoz, a digitális kulcshoz, a biztonsági figyelmeztetésekhez, az autóhelymeghatározóhoz és a digitális közúti segítségnyújtáshoz.

A 2025-ös Civic Hybrid továbbra is a Honda kiválóságának örökségét folytatja, elnyerve az Edmunds legmagasabb elismerését: az Edmunds Top Rated Best of the Best díját. A 2025-ös Civic Hybrid harmadszorra is elnyerte az Edmunds Top Rated Car díját, kiemelve kivételes teljesítményét és hatékonyságát. Harmadik egymást követő évben a Honda három hőn áhított helyet szerzett a Car and Driver 2025-ös 10Best listáján - több mint bármely más márka. A 2025-ös Honda Civic ismét top elismerést kapott a Kelley Blue Book 2025-ös Best Buy Awards díjátadóján. A 2025-ös Civic Sedan magas elismerést kapott a Car and Drivertől a stílus, az érték és a teljesítmény nyerő kombinációjáért. Összesen 92 díjjal a Honda több Car and Driver díjat nyert, mint bármely más márka. Az üzemanyag-fogyasztás (WLTP) 4,7 l/100 km, CO2-kibocsátás 94-162 g/km.

Felhasználói Tapasztalatok egy Honda Civic-ről

Egy Honda Civic tulajdonos visszajelzései szerint, aki eddig négy Hondával rendelkezett, ez a konkrét Civic modell - melyről a visszajelzés szól - volt a legrosszabb. Annak ellenére, hogy a kilincs szép és egy kis gyári igényességre utal, a felhasználó szerint pár ezer forintból szebbet is lehetne venni. Komolyabb aggályokat fogalmazott meg az autóval kapcsolatban:

  • Az egész kaszni zörög.
  • A megbízhatóságról nem szívesen beszélt.
  • A motor, bár jó, de ahhoz képest, hogy 1.8-as, nem tartja csúcsteljesítménynek; szerinte ekkora teljesítményt egy 1.6-os motorból is ki lehet szedni.
  • Kényelmetlennek találta az autót; elöl még talán jó a hely, de hátul már nem akkora.
  • Elromlott az egész légkondicionáló rendszer, a gyári rádió és az indítógomb is.
  • A pesti szervizekre ráférne egy kis átszervezés.

tags: #Honda #Civic #EX #információk