A Dacia marokkói gyártási stratégiája és szállítási útvonalai

Néhány év leforgása alatt nem csupán megerősödtek, de az anyagyár fölé emelkedtek a Dacia észak-afrikai tevékenységei. Immár tehát stabilan két lábon - sőt, két kontinensen - áll az autógyártó, ez a kétpólusú gyártás pedig egy soha nem látott léptékű palettabővítést készít elő. Afrika még a rendszeres hírfogyasztóknak is ritkán kerül a látókörébe, pedig az ősi földrész egyes térségeiben komoly gazdasági erősödés megy végbe.

Marokkó mint az autóipar új központja

Ezek egyike a kontinens északi régiója, ahol Marokkó különösen dinamikusan és meredeken fejlődő országként emelkedik ki. Az Euróhoz (Gibraltárnál) legközelebb fekvő nemzet gazdasága hagyományosan a mezőgazdaságra és a turizmusra épül, ám az utóbbi években felfedezte magának az autóipar is. Az újonnan betelepülőket pedig egy rutinos, régi játékos, a Dacia fogadja az országban.

Dacia gyárak Marokkóban és gyártási stratégia

Míg a márka tangeri üzemét 2012-ben nyitották meg, a casablancai létesítmény 1959 óta gyárt autókat - értelemszerűen eleinte nem Daciákat. A két üzem tavaly együtt valamivel több mint 350 ezer gépkocsit állított elő. Ez nem újdonság: 2019 óta stabilan nagyobb mennyiségben termel a két marokkói Dacia-üzem, mint mioveni (a Dacia hazai üzemében 314 ezer autó készült 2022-ben).

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Dacia elköltözne Európából. Ellenkezőleg: pont ez a fejlesztés teszi lehetővé, hogy minden korábbinál pontosabban és gyorsabban elégíthesse ki az európai vásárlók elvárásait. A két földrészen ugyanis eltérő fókuszú gyártás zajlik: a Dacia Marokkóba költöztette leginkább megfizethető típusainak - a Sanderónak és a Logannek, illetve a közelmúltig a Lodgynak és a Dokkernek - a gyártását, így Mioveni az olyan, nagyobb hozzáadott értéket képviselő modellekre koncentrálhat, mint a Duster, a Sandero Stepway, valamint a Jogger.

Dacia gyártási adatok és fókusz (2022/2023)
Üzem 2022/Tavalyi gyártás (autó) 2023 Tervezett gyártás (autó) Jelenlegi gyártási fókusz Jövőbeli gyártási fókusz (változások)
Marokkói üzemek (Tanger, Casablanca) >350 000 500 000 Megfizethető típusok: Sandero, Logan, (korábban Lodgy, Dokker) Jogger (hibrid modellekkel együtt)
Mioveni, Románia 314 000 N/A Nagyobb hozzáadott értékű modellek: Duster, Sandero Stepway, Jogger Új generációs Duster (2024), Bigster (2025)

Ez azonban idővel változni fog. A marokkói gyártóbázis megerősítése lehetővé teszi a Dacia rugalmas, gyors és nagy ütemű fejlesztését. Az új generációs Duster 2024-es, majd a Bigster 2025-ös bevezetéséhez szükséges extra gyártókapacitást könnyen és rövid idő alatt tudja biztosítani a mioveni üzem, miután a Jogger gyártásának egy részét - beleértve a hibrid modellekét is - átköltöztetik Tangerbe. Tanger, amely megnyitásakor a világ legzöldebb autóipari gyártóüzemének számított, és zéró szén- és szennyvízkibocsátásával ma is az abszolút legjobbak közé tartozik.

Elegáns védelem Sandero 2

Miért éppen Marokkó? Befektetések és munkaerő

Földrajzilag nincs messze az öreg kontinenstől, az átlagkeresetet illetően viszont igencsak el van szakadva Európától az Afrika északnyugati csücskében elterülő Marokkó. Ezért aztán a 710 000 négyzetkilométeres, 32 millió lakosú muzulmán állam manapság a befektetők egyik kedvenc célpontja, sorra épülnek a különféle üzemek, melyek munkát adnak a helyieknek, egyszersmind olcsó gyártási lehetőséget a vállalkozóknak. Mivel az ország sokáig francia fennhatóság alatt állt, a gall cégek már réges-rég jelen vannak a régióban, beleértve a Renault-t is, ami nyolcvan éve forgalmazza modelljeit Marokkóban, sőt 2005-ben megvásárolta a Somaca (Société Marocaine de Constructions Automobiles) Casablancában található összeszerelő üzemét. A megnövekedett kereslet kielégítésére már 2012-ben új Dacia-gyár építése mellett döntött a Renault Csoport. A Renault - amely a Dacia tulajdonosa - egyre inkább az észak-afrikai országba helyezi át a termelést, Tangerben és Casablancában idén már 500 ezer autót gyártanak majd. A Renault-Nissan konszern 1,1 milliárd eurót (312,4 milliárd Ft) áldozott erre a zöldmezős beruházásra.

A tangeri Dacia gyár működése

A gyár munkavállalóinak többségét a Renault saját oktatási központjában képezték ki közvetlenül az üzem szomszédságában. Hatalmas tekercsekben érkezik az acél Törökországból. Első lépésként a tekercseket felszabdalják, majd a méretre vágott lemezeket behelyezik a présgépbe, ami kb. 800 tonnás erővel nyomja össze az acéllapot. Ha az elemek elnyerték végső formájukat, a hegesztőrészlegbe kerülnek, ahol egy részüket robotok, a többit betanított munkások „varrják” össze. A művelet gyorsan és precízen zajlik, s a hangulat is kiváló, a dolgozókon egyértelműen látszik, hogy örülnek a munkalehetőségnek, no meg a helyi viszonylatban egészen magas, 1850 dirhamos (kb. 48 000 Ft) havi bérnek.

Renault - Dacia ENGINE - Car Factory Production Assembly Line

A marokkói munkaerő alacsonyabb költsége szívja el a csoporton belüli beruházásokat Romániától. Egy autóra vetítve a bérköltség tavaly 300 euró (114 ezer forint) alatt maradt, ami még Mexikónál, Törökországnál vagy Kínánál is kedvezőbb. A festési művelet az alapozó felhordásával kezdődik, pontosabban egy felületkezelő anyaggal teli kádba mártják az autót, majd az alkalmazottak alaposan átvizsgálják. Ha a felület valahol egyenetlen, kicsit csiszolnak, políroznak rajta, aztán máris halad tovább a futószalag, hogy a fényezők vehessék kezelésbe a fémet. Az alkatrészek túlnyomó része külső beszállítóktól érkezik, méghozzá teljesen összeszerelve, így csupán a nagyobb egységeket kell a helyszínen az autóba tenni. Az alkatrészek 40 százaléka helyi beszállítóktól érkezik, Marokkóban készülnek például a műszerfal elemei, az ablakok és lökhárítók. Miután minden a helyére került, bonyolult átvizsgálási folyamat veszi kezdetét. Az elkészült példányok először a próbapadra gurulnak, ahol ellenőrzik a fékrendszer és a motor teljesítményét, valamint a futómű működését. Szerencsére csak nagyon ritkán akad probléma. Minden fölényeskedés nélkül azt mondhatjuk, hogy egy ilyen országban nagyon nehéz volt elővarázsolni 4000 munkavállalót, akik képesek betanított munkásként minőségi terméket előállítani. Jelenleg kétpercenként gördül le a szalagról egy kész Dacia, de a termelés jóval nagyobb lesz a teljes kapacitás elérésekor, évente közel 400 ezer darab.

Szállítási útvonalak és logisztika

A kész autók részben kamionnal, részben vasúton jutnak el a gyártól néhány kilométernyire lévő kikötőbe. A tangeri árukikötő kiépítésébe rengeteg pénzt ölt az állam az elmúlt tíz évben. 16-18 méteres vízmélységével a kikötő elég mély a leghatalmasabb konténerszállítók befogadásához is. Összesen 2300 autó fér el a Höegh Autoliners 1987-ben gyártott tengerjáróján. Tangerből az autók a szlovéniai Koper kikötőjén át jutnak el hozzánk. Marokkó az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger partján helyezkedik el, ezért logisztikai szempontból a kombinált áruszállítás vonzó szállítási alternatívát kínál. Európa összes fontos gazdasági központjából Spanyolország vagy Olaszország kikötőin keresztül szállítják kompok igénybevételével az Ön szállítmányát Marokkóba (rövid tengeri utas szállítás).

Az LKW WALTER szállítmányozó vállalat, az Ön európai fuvarozójaként megszervezi az Ön Marokkó és Európa más országai közötti közúti áruszállítását (komplett rakományok). Az LKW WALTER vállalatnál több mint 40 nemzetet képviselő munkavállaló dolgozik, akik több mint 35 nyelven megértik a kedvezőbb fuvarozási költségekre, gyorsabb áruátvételre és optimális futamidőre vonatkozó kéréseiket. Az LKW WALTER-nél egyszerű és hatékony a vámkezelés. Marokkó és Tunézia Észak-Afrikában található, amely régió az LKW WALTER kombinált áruforgalmi hálózatának fontos részét képezi. Európa minden fontos gazdasági csomópontjából Spanyolország vagy Olaszország keresztül szállítjuk kompok igénybevételével az Ön szállítmányát Marokkóba és Tunéziába. Jelszó: Short Sea Shipping / rövid tengeri utas szállítás.

Gyakori Dacia ablakemelő hibák

Hatás a romániai termelésre

Jelentős létszámleépítésre készül Románia legnagyobb autógyártója, az Automobile Dacia. A vállalat mintegy 900 dolgozójától válhat meg. A romániai Daciánál évek óta csökken az alkalmazotti létszám, mert az anyavállalat egyre inkább Marokkóba helyezi át a termelést. A Dacia-gyár munkavállalói ugyan a jobban fizetettek közé tartoznak Romániában - a nettó minimálbér 4200 lej (316 ezer forint), az átlagbér pedig 8000 lej (602 ezer forint) körül mozog -, ám a versenyképes árú Dacia-modellek mögött részben éppen az alacsony bérköltség áll. Elterjedésükkel pár év múlva választ kapunk a legfontosabb kérdésre: milyen minőségű munkát végeznek az impozáns gyárban?

Tapasztalatok Dacia Logan MCV féktárcsa cseréjével kapcsolatban

tags: #dacia #szallitasi #ut #marokkobol