B kategóriás jogosítvány: Árak és minden, amit tudni érdemes
A B kategóriás jogosítvány megszerzése alapvető lépés azok számára, akik szeretnének személygépkocsit vagy könnyű tehergépkocsit vezetni. Ezzel a jogosítvánnyal vezethetsz személygépkocsit legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeggel, és akár kilenc személyt is szállíthatsz, beleértve a sofőrt is.
A B kategóriás jogosítvánnyal továbbá vezethetsz 3,5 tonnánál nem nagyobb kisteherautót és segédmotoros kerékpárt - robogót vagy mopedet. A jogosítvány lassú jármű és pótkocsi, kerti traktor és állati erővel vont jármű vezetésére is feljogosít.
A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amely vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű. Valamint a 326/2011 (XII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott ehhez a járműhöz kapcsolt pótkocsi. Pontosabban:
- A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amelyben a vezetőülésen kívül legfeljebb nyolc állandó ülőhely van;
- Az előző pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó (könnyű) pótkocsiból álló járműszerelvény. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 4250 kg;
- Az első pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó (nehéz) pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontató jármű saját tömegét.
De hogyan juthatsz el a jogosítvány kézhezvételéig, és mire figyelj az árakkal kapcsolatban?
A B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételei
Ahhoz, hogy megkezdhesd a B kategóriás jogosítvány megszerzését, néhány alapvető feltételnek meg kell felelned:
Amit a T-jogsiról tudni érdemes
Életkor
- A tanfolyam megkezdéséhez legalább 16 és fél évesnek kell lenned.
- A jogosítványt azonban csak 17 éves kortól szerezheted meg.
- „B” kategóriás tanfolyamra az jelentkezhet, aki betöltötte a 17. életévét vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb.
Iskolai végzettség
Rendelkezned kell legalább alapfokú iskolai végzettséggel (8 általános). Az első vizsgán be kell mutatni az alapfokú iskolai végzettségét igazoló bizonyítványt.
Egészségügyi alkalmasság
Orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt venned, amely igazolja, hogy alkalmas vagy a járművezetésre. Az orvosi alkalmassági vizsgálatot a házi- vagy üzemorvosod végzi el.
Már az autósiskolába történő jelentkezés előtt érdemes bejelentkezned egészségügyi alkalmassági vizsgálatra a házi- vagy üzemorvosodhoz, hogy kiderüljön, ha valamilyen okból nem vezethetsz. Ha jogosítványt szeretnél, szükséged lesz orvosi alkalmassági vizsgálatra. Ennek az a célja, hogy megállapítsák, egészségügyileg alkalmas vagy-e a vezetésre.
A B-kategóriához szükséges orvosi alkalmassági véleményt a következő személyek illetve szervek állíthatják ki: háziorvos, családorvos, foglalkozás- és egészségügyi ellátást nyújtó orvos, Magyar Honvédség, rendvédelmi szervek, nemzetbiztonsági szolgálat, MÁV által kijelölt orvos.
Speciális esetekben (pl. súlyos betegségeknél) szükség lehet másodfokú orvosi alkalmassági vizsgálatra. Ezt szakorvosok végzik. Egyes betegségek kizáró tényezői lehetnek annak, hogy valaki B kategóriás jogosítványhoz jusson. Ezek között több olyan van azonban, amelyeknek csak súlyos esetei kizáró okok. Ezért ne ijedj meg, ha nálad is diagnosztizáltak például valamilyen krónikus betegséget, ez nem feltétlenül kizáró ok.
Jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat
Sokszor nem zárja ki a jogosítványszerzés lehetőségét az sem, hogy valaki mozgáskorlátozott. Ilyenkor megállapíthatják, hogy speciális autóra lesz szükséged a vezetéshez, amely a Te igényeidhez van átalakítva. Ha mozgáskorlátozottként szeretnél vezetni tanulni, az ország több pontján is van rá lehetőséged.
Lakcím
A jogosítvány megszerzéséhez állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel kell rendelkezned Magyarországon. A tartózkodási helynek a jogosítvány igénylésétől számítva még legalább 185 napig érvényesnek kell lennie.
A tanfolyam akkor indulhat el, ha a jelentkező befizette a tandíj első részletét, illetve megkötötte az autósiskolával az oktatási szerződést. Ha még nem múltál el 18 éves, csak szülői engedéllyel iratkozhatsz be az autósiskolába.
A B kategóriás jogosítvány megszerzésének folyamata
Elméleti képzés - KRESZ tanfolyam és vizsga
Az első lépés a B kategóriás jogosítvány felé az elméleti, más néven KRESZ-tanfolyam. Ennek során megismerkedsz a forgalomban való közlekedéshez szükséges fogalmakkal, szabályokkal, a vezetés elméleti oldalával és alapvető műszaki ismeretekkel. Az elméleti rész során a tanulók megismerik a közúti közlekedés szabályait (KRESZ), a jármű szerkezeti és üzemeltetési alapjait, valamint a járművezetés elméletét.
- Közlekedési alapismeretek: Megtanulod a közúti közlekedés szabályait, a közlekedési jelzések jelentését, és azokat a magatartási szabályokat, amelyeket a forgalomban való részvétel során be kell tartani. Ezek az ismeretek alapvető fontosságúak a közlekedésbiztonság és a közúti balesetek elkerülése szempontjából.
- Járművezetés elmélete: Itt elsajátíthatod a járművezetés technikai alapjait, beleértve a vezetési technikákat, a közlekedési helyzetek elemzését, valamint a járművezetés során alkalmazandó taktikai és stratégiai döntéshozatalt. Ez a tudás segít abban, hogy a gyakorlati vezetés során magabiztosan és biztonságosan vezethess.
- Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek: Megismered a gépkocsik szerkezetét és működését, beleértve a motor, a fékrendszer, a kormányzás, a futómű és az elektromos rendszer alapjait. Ezek az ismeretek nemcsak a jármű biztonságos üzemeltetéséhez szükségesek, hanem a későbbi karbantartási és javítási munkák során is hasznosak lesznek.
A KRESZ-tanfolyamot online is elvégezheted. Az internetes online KRESZ oktatás alternatívája és helyettesítheti a tantermi KRESZ oktatást. Az online KRESZ-tanfolyamon összesen 75 tanulási óra áll rendelkezésedre, melyet 180 napon belül használhatsz fel. Végzős középiskolásként ingyenesen elvégezheted a B kategóriás jogosítványhoz szükséges elméleti tanfolyamot, illetve leteheted a KRESZ- és az elsősegélynyújtás vizsgát. A tanfolyamra a KRÉTA eJogsi modulban jelentkezhetsz, a részletekről érdeklődj az iskoládnál.
Az elméleti képzés befejezése után sor kerül a számítógépes elméleti vizsgára. Ez a vizsga 55 kérdésből áll, és 75 pontos rendszert alkalmaz. A sikeres vizsga feltétele, hogy legalább 65 pontot elérj. A vizsga témakörei lefedik a KRESZ szabályait, a járművezetés elméleti alapjait, valamint a járművek szerkezeti és üzemeltetési ismereteit. A KRESZ-tanfolyam után jelentkezhetsz KRESZ-vizsgára. Ha nem sikerül a vizsga, újra megpróbálhatod, de a vizsga díját újra ki kell fizetned.
Gyakorlati képzés - Alapoktatás és forgalmi oktatás
A sikeres elméleti vizsga után következik a gyakorlati képzés első szakasza, az alapoktatás. Ebben a szakaszban a tanulók zárt pályán gyakorolnak, ahol biztonságos környezetben sajátíthatják el a jármű kezelési alapjait. Ezek a feladatok alapvető fontosságúak a későbbi forgalmi vezetés során.
Miután az alapoktatás sikeresen befejeződött, megkezdődhet a forgalmi oktatás, amely már valós közúti körülmények között zajlik. Ebben a szakaszban a tanulók megtanulják alkalmazni az elméletben és az alapoktatás során elsajátított ismereteket a mindennapi közlekedésben. A forgalmi tanfolyamon legalább 29 órát és 580 km-t kell vezetned. Várhatóan azonban ettől több gyakorlásra lesz szükséged ahhoz, hogy sikeresen levizsgázz - és megtanulj biztonságosan közlekedni. Ha ez nem elég, plusz órákat kell vened.
A forgalmi oktatás során a következő területekre helyezünk hangsúlyt:
- Városi vezetés: A tanulók megtanulják a városi forgalomban való részvétel alapjait, beleértve a forgalmi lámpák, útkereszteződések, gyalogosátkelőhelyek kezelését, valamint a sűrű forgalomhoz való alkalmazkodást.
- Országúti és autópályás vezetés: A vidéki és nagy sebességű utak vezetési technikáinak elsajátítása, beleértve az előzést, a sávváltást és a sebesség helyes megválasztását.
- Éjszakai vezetés: Az éjszakai vezetés sajátosságainak és kihívásainak megismerése, beleértve a világítás helyes használatát és a korlátozott látási viszonyokhoz való alkalmazkodást.
A vezetési órák gyakoriságát te választhatod meg. A különböző intenzitású B kategóriás tanfolyamok a vezetési órák gyakoriságában térnek el egymástól. Minél intenzívebb egy tanfolyam, annál több rutint szerzel a forgalmi vizsgára, így nagyobb biztonsággal vágsz bele a közlekedésbe is. Az intenzív gyakorlati órák felárasak és akár minden munkanapon is lehetőséged van a vezetésre. Autósiskolánkban van lehetőség megszerezni a B kategóriás jogosítványod intenzív, gyorsított vezetési órákkal is. Ez azt jelenti, hogy az intenzív oktatást kínáló forgalmi oktatóinknál heti 2-4 óra helyett garantált 6 órát tudsz vezetni. Az előírt óraszámok nem mindenkinek elegendők!
Forgalmi vizsga
A gyakorlati oktatás végén kerül sor a forgalmi vizsgára, ahol a vizsgabiztos értékeli a tanuló képességeit és készségeit a közúti forgalomban. A 60 perces vizsgán a vizsgabiztos ellenőrzi, hogy biztonságosan közlekedsz-e, és megszerezted-e a kellő gyakorlatot. A vizsga során különböző forgalmi helyzeteket kell megoldani, és a tanulónak bizonyítania kell, hogy képes biztonságosan és magabiztosan kezelni a járművet.
A forgalmi vizsga során az alábbi szempontok szerint értékelik:
- Járműkezelés: A tanulónak pontosan kell kezelnie a járművet, beleértve az elindulást, megállást, sebességváltást, valamint a kormányzást és fékezést.
- Közlekedési szabályok betartása: A tanulónak helyesen kell alkalmaznia a közlekedési szabályokat, beleértve az elsőbbségadást, a sebességhatárok betartását, valamint a közlekedési jelzések és lámpák figyelembevételét.
- Vezetési stratégia és biztonság: A tanulónak bizonyítania kell, hogy képes előre látni a közlekedési helyzeteket, és biztonságosan reagálni a változó forgalmi körülményekre.
A vizsgázás sokak számára stresszes lehet, és ez befolyásolhatja a teljesítményed. Ha 2 éven belül 5 alkalommal nem sikerül a vizsgád, pályaalkalmassági vizsgálaton kell részt venned. Erről a vizsgabiztostól kaphatsz tájékoztatást.
#FORGALMI #VIZSGA, #VICCES #TANULÓ #VEZETŐK. 😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Elsősegély tanfolyam és vizsga
A sikeres vizsgához szükséges egy hivatalosan elismert elsősegély tanfolyam elvégzése és az ehhez tartozó vizsga teljesítése. A vizsgaigazolás kiadásának feltétele a közúti elsősegélynyújtásból tett vizsga, amely kizárólagosan a Magyar Vöröskeresztnél tehető. Elsősegély-nyújtási ismeretekből nem kell vizsgázni, ha 1984. január 1. előtt szerzett valamilyen jogosítványt. Amennyiben elsősegélynyújtásból vizsgáznia kell, a tanfolyamot Iskolánknál elvégezheti.
Az elsősegély tanfolyamot és vizsgát általában az autósiskola szervezi, és 1-2 napot vesz igénybe. A sikeres vizsga után egy elsősegély tanúsítványt kapsz, amire a jogosítvány kiállításakor lesz szükséged.
Jogosítvány igénylése
Ha sikerült a forgalmi vizsgád, jogosítványt kell igényelned. A vizsgaigazolás az utolsó sikeres vizsga utáni 4 munkanapon belül készül el. A járművezetői igazolvány bármely okmányirodánál ezen igazolás bemutatásával vehető át illeték befizetése után.
Jogosítványt személyesen bármelyik kormányablakban vagy online igényelhetsz. A személyes igényléshez keresd fel bármelyik kormányablakot, vagy foglalj időpontot. Ha van Digitális Állampolgár mobilalkalmazásod vagy Ügyfélkapu+-od, online is igényelhetsz jogosítványt.
Az online igénylés lépései:
- Indítsd el az „Életút-szolgáltatás a vezetői engedély automatikus kiállításához” ügyet.
- Töltsd ki a nyilatkozatot, és válaszd ki, hogyan szeretnéd átvenni a jogosítványt.
- Ellenőrizd, hogy minden feltételt teljesítettél-e, majd indítsd el a jogosítvány igénylését.
Ha nincs 3 évesnél frissebb fényképed és aláírásod a rendszerben, online is készíthetsz újat.
A jogosítvány 8 nap alatt készül el. Ettől a pillanattól kezdve akkor is vezethetsz, ha még nem készült el a jogosítványod, de az okmányirodában megkaptad az igazolást. Fontos tudni, hogy 18 éves kor alatt nem vezethetsz külföldön. Továbbá, a jogosítvány megszerzésétől számított 2 évig nem vontathatsz pótkocsit.
Hogyan alakulnak a jogosítvány árak?
Nincs könnyű dolgod, amikor autósiskolát keresel és szeretnéd összehasonlítani az árakat. A jogosítvány árak számos tényezőtől függenek.
Jogosítvány igénylése
Ha sikerült a forgalmi vizsgád, jogosítványt kell igényelned. A vizsgaigazolás az utolsó sikeres vizsga utáni 4 munkanapon belül készül el. A járművezetői igazolvány bármely okmányirodánál ezen igazolás bemutatásával vehető át illeték befizetése után.
Jogosítványt személyesen bármelyik kormányablakban vagy online igényelhetsz. A személyes igényléshez keresd fel bármelyik kormányablakot, vagy foglalj időpontot. Ha van Digitális Állampolgár mobilalkalmazásod vagy Ügyfélkapu+-od, online is igényelhetsz jogosítványt.
Az online igénylés lépései:
- Indítsd el az „Életút-szolgáltatás a vezetői engedély automatikus kiállításához” ügyet.
- Töltsd ki a nyilatkozatot, és válaszd ki, hogyan szeretnéd átvenni a jogosítványt.
- Ellenőrizd, hogy minden feltételt teljesítettél-e, majd indítsd el a jogosítvány igénylését.
Ha nincs 3 évesnél frissebb fényképed és aláírásod a rendszerben, online is készíthetsz újat.
A jogosítvány 8 nap alatt készül el. Ettől a pillanattól kezdve akkor is vezethetsz, ha még nem készült el a jogosítványod, de az okmányirodában megkaptad az igazolást. Fontos tudni, hogy 18 éves kor alatt nem vezethetsz külföldön. Továbbá, a jogosítvány megszerzésétől számított 2 évig nem vontathatsz pótkocsit.
Hogyan alakulnak a jogosítvány árak?
Nincs könnyű dolgod, amikor autósiskolát keresel és szeretnéd összehasonlítani az árakat. A jogosítvány árak számos tényezőtől függenek.
Reális költségek és rejtett díjak
A honlapokon kiírt árak sokszor a minimum árak, vagy „behúzó” árak. Lehet örülni, megtaláltuk a tuti olcsót! Befizetjük a regisztrációs díjat (ez meg mi?) vagy az első tanfolyami részletet, kitanuljuk a KRESZt, majd letesszük a gyakorlati képzéshez szükséges vizsgákat. Majd jöhet a vezetés gyakorlat.
Jelenleg a honlapokon feltüntetett teljes tanfolyami jogosítvány árak igen tág határok, 250.000 - 350.000 Ft között, míg a gyakorlati vezetés óradíjak 6.500 Ft - 11.000 Ft között mozognak. Azonban reálisan nézve átlagosan 8-9.000 Ft alatt nem fogsz kijönni óránként. Ez persze - jobb esetben - akkor derül csak ki, ha alaposabban megnézed a csillagozott részeket és a lap alján az apró betűt. Mert ebben bújik meg a lényeg.
A gyakorlati oktatók eltérő képzési díj ellenében végezhetik tevékenységüket, ezért a gyakorlati oktatás díja a sikeres elméleti vizsgát követően, a gyakorlati oktató személyének ismeretében határozható meg. Ha egy is igaz a fentiek közül Rád, már biztos, hogy nem a minimum árat fizeted, hanem az átlagos 8-9.000 Ft-ot.
Például, a FULLDRIVE Autósiskola normál képzésének ára elméleti- és forgalmi vizsgával együtt 462.300 Ft, ahol a forgalmi órák az oktatóval egyeztetett időpontokban lesznek, heti max. A képzések árai a minimálisan kötelező 30 gyakorlati órát foglalják magukba, de ez nem elegendő mindenkinek.
Intenzív képzés esetén felárakra számíthatunk. A FULLDRIVE intenzív képzés ára 522.300 Ft. Az intenzív vezetési órák ára gyakran +1 500 Ft/óra. Gyors jogsi esetén az óradíj akár 12.500 Ft / tanóra is lehet. Egy egyszeri regisztrációs díj 10.000 Ft is felmerülhet egyes autósiskoláknál.
Költségek áttekintése
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a B kategóriás jogosítvány megszerzésével járó főbb költségeket:
| Költségtípus | Becsült Ártartomány (Ft) | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Elméleti (KRESZ) tanfolyam | 20.000 - 60.000 | E-learning vagy tantermi, gyakran része a csomagnak |
| Gyakorlati vezetés (óra) | 6.500 - 11.000 (óránként) | Átlagosan 8.000-9.000 Ft alatt ritka |
| Teljes tanfolyam (átlag) | 250.000 - 350.000 | Minimum 30 óra, de sokszor több szükséges |
| KRESZ vizsgadíj | kb. 4.600 | Újravizsga esetén újra fizetendő |
| Forgalmi vizsgadíj | kb. 11.000 | Újravizsga esetén újra fizetendő |
| Elsősegély tanfolyam + vizsga | 15.000 - 25.000 | Kötelező, ha nincs meglévő igazolás |
| Orvosi alkalmassági | 7.200 - 10.000 | Életkortól függően változik |
| Regisztrációs díj | 0 - 10.000 | Autósiskolától függ |
| Jogosítvány igénylés | 0 / 6.900 | 25 év alatt ingyenes, felette fizetős |
| Intenzív órák felára | +1.500 (óránként) | Gyorsított képzés esetén |
Kormányzati támogatások és visszaigénylések
Ha 20 éves korod előtt leteszed a KRESZ-vizsgát, vagy kisgyermekes szülőként a KRESZ-vizsga időpontjában CSED-et, GYED-et vagy GYES-t kaptál, 25 000 Ft-ot visszaigényelhetsz a tanfolyam és vizsga díjából. A visszaigénylést a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ vizsga sikeres letétele napjától számított egy éven belül elektronikus űrlapon vagy formanyomtatványon kell benyújtani. Az összeget az államkincstár 30 napon belül folyósítja.
25 éves kor alatt az első B kategóriás jogosítvány igénylése díjmentes. 25 éves kor felett a jogosítvány igénylésének díja 6 900 Ft. Ha az elkészült jogosítványt postázva kéred, 2 000 Ft kézbesítési díjat is fizetned kell.
Autósiskola kiválasztása
Mire figyelj az árakkal kapcsolatban, amikor autósiskolát választasz? Minden autósiskolának fel kell tüntetnie a weboldalán az átlagos képzési költséget (KK) és a sikeres vizsgák arányát (VSM). Jelentkezés előtt nézd meg ezeket, és olvasd el az oktatókról szóló véleményeket is. Vannak autósiskolák, mint például a Zebra, amelyek az átláthatóságra törekednek, ahol bárki, bármikor, bármelyik pályán, bármelyik oktatóval indul neki a jogosítvány megszerzésének, a gyakorlati órák árai egységesek és transzparensek, regisztrációs díj, meglepetések és rejtett költségek nélkül.
További fontos tudnivalók és tippek
- Automata váltós autó: Friss hír, hogy 2022-től akár automata váltós autóval is tanulhatsz.
- Megfelelő öltözék: A gyakorlások és a vizsgák alkalmával megfelelő öltözékben kell megjelenni: kényelmes ruházat, lapos talpú cipő.
- Óraelmaradás: Az Oktató hibájából történő óraelmaradás esetén az Iskola ingyen biztosít pótlásra lehetőséget.
- Személyes preferenciák: Gondold át, Te mikor, kivel, milyen autón, hogyan, mennyi idő alatt szeretnéd megtanulni a vezetést, és ne csak a nagybetűs számoknál akadj meg.
Tervezett KRESZ-módosítás: 125 köbcentiméteres motorok B kategóriás jogosítvánnyal
A magyar kormány idén jelentős KRESZ módosítást tervez, amelynek egyik legkiemelkedőbb pontja a motorosokat érinti. A javaslat értelmében B kategóriás jogosítvánnyal a jövőben nemcsak az eddigi 50 köbcentis segédmotoros kerékpárok, hanem akár 125 köbcentiméteres motorok is vezethetők lesznek. Ráadásul mindezt külön vizsga és rutinvezetés nélkül tehetnék meg az autósok. Jelenleg Magyarországon a B kategóriás jogosítvány kizárólag 50 köbcentiméteres segédmotoros kerékpár vezetésére jogosít fel, de a tervezett szabálymódosítás ezt jelentősen kibővítené.
Ez a KRESZ módosítás számos előnyt hordoz magában, különösen azok számára, akik gyorsabb és rugalmasabb közlekedési lehetőséget keresnek a városban. A 125 köbcentiméteres motorok nagyobb teljesítményt és gyorsabb haladást tesznek lehetővé, miközben még mindig viszonylag könnyen kezelhetők.
Vita és javaslatok a biztonság érdekében
A motoros közösség vegyesen fogadta a tervezett változásokat. „Egy 125-ös motor teljesen más vezetési élményt nyújt, mint egy segédmotoros kerékpár.” Mások szerint ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a városi közlekedés dinamikusabbá és fenntarthatóbbá váljon.
Bár a KRESZ módosítás nem ír elő kötelező vizsgát, szakértők szerint érdemes lenne valamilyen formában bevezetni egy alapvető képzést, például:
- Egy rövid, online vagy tantermi oktatás bevezetése, amely elmagyarázza a motorozás alapvető szabályait és veszélyeit.
- Egy pár órás rutinpályás vezetés előírása, amely során a résztvevők biztonságosan kipróbálhatják a 125-ös motorokat oktató felügyelete mellett.
- Kezdetben ajánlatos lenne csak bizonyos feltételek mellett engedélyezni a nagyobb motorok használatát, például alacsony forgalmú területeken vagy korlátozott sebességgel.
A tervezett KRESZ módosítás jelentős változást hozhat a magyar közlekedésben. A 125 köbcentiméteres motorok B kategóriás jogosítvánnyal való vezethetősége sokak számára vonzó lehetőség, de a biztonsági kérdések és a tapasztalatlanság miatt komoly kockázatokat is hordoz magában. A motoros társadalom egy része üdvözli a könnyítést, míg mások a megfelelő felkészítés és oktatás hiányában balesetveszélyesnek tartják a módosítást.
tags: #b #kategorias #jogositvany #ar #hambalko #informĂ¡ciĂ³k