Gépjármű Forgalomból Kivonása Magyarországon: Tudnivalók és Okmányok

Amennyiben gépjárművel közlekedik, akkor előfordulhat az a helyzet, hogy valamely oknál fogva ki kell vonatni a járművet a forgalomból. A közlekedési hatóságtól egyaránt kérelmezhető a forgalomból kivonás ideiglenes és végleges módja is.

Ideiglenes Forgalomból Kivonás

A gépjármű forgalomból kivonás ideiglenes módon kérelmezhető az üzembentartó, a tulajdonos részéről is. A kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz kell benyújtani, a hatóság pedig elvégzi a járműnyilvántartásba való bejegyzést a forgalomból történő kivonást illetően.

A kérelemben meg kell határozni azt az időtartamot, melyre a gépkocsit ki kívánjuk vonatni a közúti forgalomból, ideiglenes jelleggel. A hatóság ideiglenesen maximum hat hónapra vonja ki a gépjárművet a forgalomból. Ilyen esetben a kivonás tényét elég bejegyezni a járműnyilvántartás mellett a forgalmi engedély megfelelő rovatába.

Amennyiben esetleg sem a gépjármű üzembentartója, sem más a törzskönyvvel rendelkező tulajdonos nem tudja bemutatni a forgalmi engedélyt, akkor a közlekedési hatóság a forgalomból kivonás ideiglenes tényéről egy határozatban dönt, de ebben az esetben a tulajdonos a forgalmi engedélyt 8 napon belül be kell mutassa.

Az eljárás során jogszerűen törzskönyvvel rendelkezőnek számítanak a lízingcégek, a hitelező bankok, zálogjogosultak, gépjármű-kereskedők, vagy bármely természetes és jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek a gépjármű tulajdonosa a törzskönyvet pénzügyi követelés ellenében letétként átadta.

Opel Corsa vásárlási tanácsok

Természetesen a forgalomból kivonás ideiglenes időtartama alatt az adott járművet a közúti közlekedésben semmiképp nem lehet használni.

Szükséges Okmányok Ideiglenes Kivonáshoz

  • A járműhöz kiadott régi vagy új típusú forgalmi engedély
  • Igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló postai feladóvevény
  • Ügyfél személyazonosságát igazoló okirat
Okmányok

Végleges Forgalomból Kivonás

A jármű forgalomból történő végleges kivonását indítványozni lehet a külön jogszabályban meghatározott M1, N1 kategóriájú, a motoros triciklinek nem minősülő háromkerekű gépjármű esetében bontási átvételi igazolás alapján; más egyéb járművek esetében pedig abban az esetben, amennyiben nincs ismételt belföldi forgalomba helyezési szándék.

Ha egy gépjármű forgalomból történő végleges kivonása bontási átvételi igazolás bemutatásával történik, akkor forgalmi engedélyét és törzskönyvét, valamint a jármű hatósági jelzését, a közlekedési hatóságnál szükséges leadni.

Amikor a forgalomból kivonás végleges, akkor a kérelem beadásához szükséges a jármű törzskönyve, forgalmi engedélye, a rendszámtábla, valamint a bontási átvételt igazoló irat. Ezek mellett be kell mutatni az ügyelet azonosító okmányt és az igazgatási szolgáltatási díj befizetését is igazolni kell.

A végleges forgalomból kivonás hatásai

A járműnyilvántartásban szereplő gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonásának a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítástól szóló 2009. évi LXII tv. (Kgfb. tv.) 26. § (1) bekezdésében írt joghatása a biztosító kockázatviselésének szünetelése. A károsult a szünetelés ideje alatt bekövetkezett kárának megtérítése iránti igényét a Kgfb. tv. 35. § (1) bekezdése értelmében a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben is érvényesítheti.

Mire figyeljünk a 30 éves Skoda becslésénél?

A Kgfb. tv. 36. § (8) bekezdése szerinti öt esetkör önálló tényállásnak minősül, nem konjunktívak, nem együttesen értelmezendők.

Autóbontó

Átmeneti Forgalomból Kivonás

A jármű átmeneti forgalomból való kivonását kérheti az ügyfél, amennyiben azt okirattal igazolja az alábbi esetekben:

  • annak eltulajdonítása
  • külföldre való értékesítése
  • tartós külföldön való tartózkodás, letelepedés
  • a jármű muzeális előminősítése

Ezen eljárás során a forgalmi engedélyt, és a törzskönyvet érvénytelenítve vissza kell adni, a hatósági jelzést pedig bevonni, amennyiben a hatósági jelzés visszavonása és a járműnyilvántartásba való bejegyzés megtörtént. Az átmeneti időszak a kérelem hatósághoz érkezésétől, valamint a külföldi hatóság nyilvántartásba vételétől számított tíz év.

A kérelem benyújtásakor szükséges csatolmányok:

  • a rendszámtábla, amennyiben nem eltulajdonításról van szó
  • a megjelölt indokot tanúsító okirat másolata

Emellett be kell mutatni:

20 éves autók: Teljesítményvesztés és orvoslása

  • a jármű törzskönyvét
  • a forgalmi engedélyét
  • igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló postai feladóvevényt
  • ügyfél személyazonosságát igazoló okiratot

A kérelem benyújtásakor az alábbi dokumentumok szükségesek: • a járműhöz kiadott régi vagy új típusú forgalmi engedélyt, • igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló postai feladóvevényt, • ügyfél személyazonosságát igazoló okiratot.Járművek forgalomból történő átmeneti kivonásaA jármű átmeneti forgalomból való kivonását kérheti az ügyfél, amennyiben azt okirattal igazolja az alábbi esetekben:• annak eltulajdonítása, • külföldre való értékesítése, • tartós külföldön való tartózkodás, letelepedés • a jármű muzeális előminősítése.Ezen eljárás során a forgalmi engedélyt, és a törzskönyvet érvénytelenítve vissza kell adni, a hatósági jelzést pedig bevonni, amennyiben a hatósági jelzés visszavonása és a járműnyilvántartásba való bejegyzés megtörtént. Az átmeneti időszak a kérelem hatósághoz érkezésétől, valamint a külföldi hatóság nyilvántartásba vételétől számított tíz év.A kérelem benyújtásakor szükséges csatolmányok:• a rendszámtábla, amennyiben nem eltulajdonításról van szó, • a megjelölt indokot tanúsító okirat másolata.Emellett be kell mutatni:• a jármű törzskönyvét, • a forgalmi engedélyét, • igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló postai feladóvevényt, • ügyfél személyazonosságát igazoló okiratot. Végleges forgalomból való kivonás esetén a jármű törzskönyvét, forgalmi engedélyét, valamint hatósági jelzését a közlekedési hatóságnál le kell adni. A bontási átvételi igazolás alapján a jármű hatósági jelzését bevonja, forgalmi engedélyét és törzskönyvét bevonja, ezzel egyidejűleg egy egyszerűsített határozattal visszavonja. Azok a járművek, melyeket a bontási átvételi engedély alapján a hatóság végleg kivont a forgalomból, nem helyezhetők újra forgalomba. Amennyiben a bontási átvételi engedély megfelel az elhasználódott járművekről szóló 2000/53/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerint kiadott bontási igazolások minimumkövetelményeiről szóló 2002/151/EK bizottsági határozatnak, akkor azt a forgalomból való végleges kivonáshoz el kell fogadni.

Gyakori kérdések

A jármű a kérelemben meghatározott ideig, de maximum 6 hónapig tartható ideiglenesen forgalomból kivonva, melyet a közlekedési igazgatási hatóság bejegyez a járműnyilvántartásba és a forgalmi engedélybe. Abban az esetben, ha a tulajdonos, az üzemben tartó, vagy a meghatalmazott nem tudja felmutatni a forgalmi engedélyt, úgy a hatóság határozatban dönt az ideiglenes forgalomból való kivonásról. Az üzemben tartó köteles a forgalmi engedélyt bemutatni a határozat jogerőre emelkedését követően 8 napon belül, hogy a jármű ideiglenes forgalomból való kivonása megtörténjen. A közúti forgalomban nem vehet részt az a jármű, amelyet előzőleg ideiglenesen kivontak a forgalomból addig, amíg ez a státusz meg nem szűnik. Abban az esetben, ha a gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonás idejének lejárata előtt azt közúti forgalomban szeretnék használni, az ismételt forgalomba állás tényét az üzemben tartónak vagy tulajdonosnak a forgalmi engedélybe és járműnyilvántartásba tett bejegyzés érvénytelenítése céljából be kell jelentenie a közlekedési igazgatási hatóságnál, egyidejűleg a forgalomban tartáshoz szükséges egyéb jogszabályi feltételek igazolásával.Továbbá, abban az esetben, ha a jármű ideiglenes kivonását a közúti forgalomból törzskönyvvel jogszerűen rendelkező ügyfél indította el, akkor a feltüntetett lejárati idő előtti, ismételt forgalomba állás tekintetében, a közlekedési igazgatási hatóság felé bejelentési kötelezettsége szintén a törzskönyv jogosítottjának van. Amennyiben a szükséges egyéb jogszabályi feltételeknek megfelel, a közúti forgalomból történő ideiglenes kivonás időtartamának lejáratát követően a jármű részt vehet a közúti forgalomban külön közlekedési igazgatási eljárás nélkül.

Fontos szempontok a forgalomból való kivonásnál

  • A forgalomból történő kivonás ideiglenes vagy végleges lehet.
  • A kérelemre történő kivonás lehet ideiglenes vagy végleges.
  • Kérelemre kell a járművet a forgalomból kivonni, ha a tulajdonos, annakmeghatalmazottja, az ügygondnok vagy a törzskönyvvel jogszerűen rendelkező más ügyfélkéri.

tags: #25 #eves #gepjarmu #forgalomból #kivonása #okmanyok